Van nékem egy Barátom, a’ ki Ánglus és poéta, ’s különösengyönyörködik a’ Sétálásban. Közelébb, midőn őtet alkonyodtakorhijába keresem vala a’ szállásán, megtalálám az erdőbe, hol egy
*
hol <ott> egy Az l gy-ből jav.
hantdombon pihen vala; egy Patakotska
*egy <kis> Patakotska
mellett, melly egy vadrózsa-ernyő alól
*
vadrózsa-ernyő<ből> Az alól az áth. rag fölé írva.
rohan ki, és
*
és Az é utólag toldva az ’s elé.
vízporrá ’s habbáváltozván, a’ vőlgybe omlik. A’ Vízbukadéknak morgása miatt nem hallhatta meg érkezésemet.
*
érkezésemet A második e fölött áth. ékezet.
Hátúlról a’ fejéhez sullogék,
*
sullogék Az ék tam-ból jav.
’s megsajdítám, hogy az jegyzőtáblájára hallatos
*az <irótá> jegyzőtáblájára <éppen valami> hallatos
sohajtások között ’s néhány könnyeket is
*
is Utólag betoldva a sor fölött.
ejtve, éppen valamelly versezetnek utolsó sorait írá. –
*utolsó sorait írá. –< Már fel>
Már fel akar valaállani, ’s megláta
*
megláta Az eredetileg különírott igekötő utólag kapcsolva a szóhoz, az l olvhtl. betűből jav., az a fölött áth. ékezet.
engemet. – „Régen itt vagy már? így szóla egy kitsinyt megpirúlva,
*
megpirúlva A meg el-ből jav.
nem hallottam, mikor
*
mikor <miolta úgy> Az áth. szavak fölé írva.
ide jöttél.” – „Már itt voltam, mikor olly nagyon kezdélsohajtozni, felelék én, ’s mikor könnytseppjeid
*mikor <ta> könnytseppjeid
jegyzőtábládra hullának!” – „A szép Tavasz, és e’ szép tavaszi estve, monda ő, olly kedves andalgásba
*
kedves <búslako-> A szó vége (-dásba) új sorban következik, a d g-re jav., elé írva: andal.
hoztak, engemet, hogy én meg nem állhatám, hogynémellyÉrzésimet le ne írjam, ’s azok indíthatának
*
azok <mellett >indíthatának A zok utólag toldva az a’-hoz, az á t-ből jav.
a’ sohajtozásra.” – Ekkor közlé vélem a’ maga
*vélem <sa> a’ maga
munkáját, ’s nékem pedig szabad lesz, hogy azt egy gyengébb folyobeszédi fordításba esméretessétégyem.
*A nékem pedig szabad leszáth. szavak <megengedik nékem> fölé írva.
„Melly édesden
*
édesden <lágyan> Az áth. szó fölé írva.
mormol e’ Vízomlás, és mormolni meg nem szűnik! Mint
*
Mint Az M H-ból jav.
remeg végig az ő habja a’ Vőlgyön a’ virágok köztt, mellyek az ő színe felé
*felé<...>
hajladoznak! Még kevéssel ezelőtt jégbolt alól omlott ki
*jégbolt<ozatbo> alól omlott <az>ki
ez; a’ főld búson kesergett vala, fejér halottruhábabéfedve. Az erdők és Vőlgyek
*
Vőlgyek A V f-ből jav.
hópelyhekkel valának béretzézve, elhagyatva éneklő lakossaiktól. A’ bikáknak és szarvasoknak kemény testeket Zúz,
*Zúz<zal>
és jég öntötte bé, ’s úgy
*bé, <úgyhogy> ’s úgy
jártak benne, mint a’ pengő
*mint a’ <tsö> pengő
pántzélokba. Minden teremtvények érzették vala a’ télnek terhét.” –
„Melly kegyelmes az Isten! mint ifjítja ’s mint örvendezteti meg ő, mind azt a’ mi él! Mert ő volt az, a’ ki mindenható karjával a’ sok ezer Világokba azt az első mozgást indította, a’ mék által azok saját abrontsaikban mind örökké futnak; ’s az Esztendő szakasszait változtatják.” –
„A’ néki-pirúltt Nap jobb kedvvel nézi most, hogy a’ zőld, és virágokkal rakott Főld miképpen úszik az ő súgárinak tengerében. – A’ Tzethal, úszó sziget’ módjára nyugszik a’ melegűlő vizekben, vagy lerohan a’ tenger’ méllységére, ’s örvényt indít játéka kőzbe: és a’ Nautil ismét hajó, evedző, vitorla, és kormányos önnön magának. – A’ teméntelen madársereg, melly a’ mi pázsitjainkat elhagyta volt, most örömmel siet hozzánk a’ tengeren keresztűl, és szintúgy truppba lovagol a’ levegőnek láthatatlan habjain.”
„Minden erdő zeng örvendő polgárinak hangitsálásoktól. Az Eléfánt, és minden temérdek Állatdomb, a’ sokféle aprómarha, és minden féregfaj, a’ mi a’ főldben, a’ mi az erdőknek fájin, a’ mi a’ levegőben és a’ vizekben él, mind-mind érzi hatalmát a’ mindent felélesztő Kikeletnek.”
„Óh adjatok hálát az Úrnak, ’s magasztaljátok az ő Nevét, mindnyájan, kik az ő kegyelmét érzitek. Közönséges Kontzert emelkedjék fel tőletek az ő Királyiszékéhez! Adjátok nékemszavaitokat, óhMendörgések; mellyek ismét a’ levegőben laktok már, hogy az Úrnak ditséretét a’ földnek hírdethessem!...”
„És óh! melly ingerelve ragyog amott a’ naplementi Ég az ő bíbor- és aranyszín világával! Amott egy mezei vidékhez hasonló, rakva rétekkel, rakva erdőkkel, rakva hegyekkel, tavakkal; amott pedig egy tengerhez, mellyen lánghullámok tűndökölnek. Gyönyörű illatok lepik el a’ tájékot, ’s méllyTsend uralkodik mindenfelé, mellyettsak e’ kis Patak’ mormolása zavar meg, ’s hébe-korba a’ Fülemülének melánkóliásdalja vág ketté, ’s egy mezei sápító sípotska.” –
„Légy tsendes, én szívem! légy tsendes mint a’ levegő, ’s légy az mind örökké! Soha se lázzadjanak fel te benned zivatar indúlatok, azon a’ gyűlölségen és haragon kivűl, mellyet az igazságtalanság és a’ bűnök érdemelnek.”
„Uram! ki az én életemnek reggelét és déltáját eltőltenem megengedted, adjad, hogy annak estvéje, melly már sebes lépésekkel közelget, ah! adjad, hogy az szebb légyen éltem’ nappalánál! Adjad, hogy midőn az eljön; mint e’ haldokló Nap, úgy lángoljak én azon való örömömben, hogy nékem a’ te lakóhelyedet, hogy nékem a’ te felséges voltodat majdan szemlélnem kell.”
„És ti barátim, ti kik nékem boldogságom, betsűletem, gazdagságom és mindenem valátok, kik az én hibáimat ’s gyengeségeimet a’ szívemért elnéztétek; ejtsetek akkor egynéhány könnyeket én mellettem, mikor az én már lankadó félben lévő pillantásim a’ Menny körűl elragadtatva tántorognak.”