*
[A jelen szövegforrás egy szövegcsoport része (Állatok’ Diálógusai), a szövegforrás címe előtt sorszám erre utal (II.). Ezt csak a szövegforráscsoportban jelenítjük meg.] Repdess velem, kis Méhetske! e’ kitarkázott szép Rétenn eggy fűszárról, más fűszárra, eggy virágról a’ másikra, mert az áldott Tavasz elmulik, a’ füvek meghalnak, és a’ Virágok tsak durva*tsak <...> durva Kórót hagynak magok után.
Méh. Víg a’ Tavasz, víggá tesz mindent. Az ő elevenítő*
élevenítő Az ev te-ből jav., az ékezetet elhagytuk. súgárai új életre támasztják fel az élő állatokat:*
élöállatokat Az ö olvhtl. betűből jav., az ékezetet em., a két szót különválasztottuk. ’s felserkentik a’ Munkára. A’ szerelmes Tavasz eljő Napkeletről tsetsemő Etéziák vonják Kökörtsín Hintaját,*
Munkára. <A’ Tavasz a’ Természet közönséges Lelkének eggy> A’ <Tavasz> szerelmes Tavasz eljő Napkeletről <míg tá><messzünnen mosolyog a’ szomorú földre, int a’ Dérnek és megszelídűl az a’ hó alatt, rá lehell a’ hóra, ’s> tsetsemő Etéziák vonják <viola szeker> Kökörtsín Hintaját, A vonják v-je olvhtl. betűből jav. még távolról mosolyog a’ szomorú földszínére, int a’ Jégnek, és az felszedvén a’ Vizekről a’ Patakokról durva lántzait elájúlva*lántzait <megroppanva><f> elájúlva meg is roppan, mint a’ hideg kígyó a’ Kolkisi ígéző ének Hangjára a’ tövisek*
tövisek <Bokrok> Az áth. szó fölé írva. köztt: rá lehell a’ Fagyra, és az Viasszá válik, rá*válik, <tekíntetéből> rá tekínt a’ Halmokra, ’s pillantása e’ völgyre*
e’ völgyre Sor fölötti betoldás. lekergeti az omló*
omló <villogó> Az áth. szó fölé írva, előtte a névelőben a z utólagos betoldás. Havakat. Leszáll*Havakat. <A’ barna nyálkás göröngyből kifeslik a’ Jatzin Liliom,> Leszáll piros Kotsijából, bársony Palástyát hosszann elteríti,*
hosszann <bé><Természetre> elteríti A hosszann az áth. szavak fölé írva, a bé korábban a’-ból jav., az el utólag betoldva. eggy közönséges Tsókót ád a’ fagyos*
fagyos Sor fölötti betoldás. Természetnek, lágy karjaival forró kebelével édes ölelgetései között felmelengeti azt, szerelmet lehell beléje,*lehell <reá> beléje és termékennyé teszi annak méhét. A’ nyálkás Göröngy Tojásából kifeslik*
kifeslik A fe bú-ból jav. a’ szép Nártzis, és a’ szűlő Anyafából kibúvik a’ szopós Baratzk,*szopós <...> Baratzk bársonypólákba fűzték őtet az Apolgató Zefirusok, ’s nectárral kenegették gyenge*kenegették <sza> gyenge száját a’ mennyei Harmatok. A’ nyájas Szellők*nyájas <Fávóriusok> Szellők lágy Karjainn kiemelkedik a’*
kiemelkedik <ki> a’ Az igekötő a sor fölött betoldva. Partoldalból a’ büszke Liliom, leveti szűz Homlokáról durva*Homlokáról <a’> durva fátyolát, ’s maga pompájába áll ki kartsú száránn, mint a’ Jerusálem Leányi közűl eggy a’ ki szebb*a’ ki <Salamon> szebb vólt minden Társai felett és kedvesebb a’ Salamon Ágyasházában, nyakonn kapják a’ Szerelmeskedő Zefirek, lehajlik alattok a’ Tófelé, meglátja a’ ráraggatott Tsókokat a’*
Zefirek, <’s ő nem győzi hellyel azoknak Tsókjait,> lehajlik alattok a’ Tófelé, meglátja <szűz Ortzájára raggatott Tsókokat> a’A szűz fölött szintén áth. szó áll: benne. tiszta Vizekbenn, és elmosolyodik rajta.*
rajta <magába> Az áth. szó fölé írva.
Pillangó. Szép a’ Tavasz, és talám tsak ez a’ Szép. Jer tehát, kis Méhetske, járjuk fel a’ Réteket, most mikor körűlöttünk*
körűlöttunk em. minden Élők mozgásba vagynak. Nézd az én tarka Társaimat a’ bokrok között mint játszanak. A’ fűrge Szütskék*
Szütskék Az é olvhtl. betűből jav. mint kergetik eggymást a’ harasztonn: eggyik lebukkan a’ kórók közé hogy társát megszedhesse: másik felpattann a’ pézsmaszárra, körűl nézi a’ vidéket*
a’ vidéket A sor alatt betoldva. mint eggy őr a’ Temesvár*
Temesvár A Te olvhtl. betűkből jav. Tornyainn, eggyet szisszent ’s a’ száraz Kökényre rugja magát. A’ fekete*
fekete <tsörgő> Az áth. szó fölé írva. Ptrütsök zőld ketskerágóra*
Ptrütsök <kibúvik téli Lyukából a’> zőld ketskerágóra Az a olvhtl. betűből jav. lopódik fel téli Lyuka felett, tiszta*felett, <a’> tiszta harmattal megelégedvén tsörgeti vig dalját a’ vidékenn. Még a’ túnya Tsigabiga is tekergős héjjából kibúvik felmász a’ Pipats tetejére, kimereszti a’ verő*
verő A v olvhtl. betűből jav. fényre mázgás szarvait, ’s a’ tavaszló mezőre hidegvérrel bámészkodik.
Méh. Oh beh arany idő! Beh szép Tavaszi Nap ez:*
Nap ez: A kettőspont felkiáltójelből jav. eggy a’ legszebb tavaszi Napok közül! Oh be jó Valami az, a’ ki ezt elő*
<f>elő Az ő utólag hozzátoldva. hozza a’ kedvetlen Tél utánn, a’ kinek mi semmi tzifra nevet nem adhattunk, de belső Részeink Név nélkűlis áldják őtet, a’ mezőbenn és a’ Kasbann. Melly nagyonn vétkezne ő ellene az a’ Teremtés, a’ ki e’ Munkára termett betses Órákat henyélésbe és lomha Korhelkedésbe pazérlaná*
pazérlaná A la ol-ból jav. el. Én véled tovább nem múlathatok, mert illy üres időtöltésemmel a’ Közönséget megtsalnám, mellynek minden Tagjai a’ köz Haszonra fáradoznak, hogy annak idejébe a’ köz Jóból éljenek. A’ henyélkedő Heréké légyen ez a’ boldogtalan Kedvre élés, mellynek szomorú vége szokott lenni.
Pillangó. Tréfaság valakinek*
Tréfaság <az> valakinek a’ legszebb idejét fáradságos Munkákba tölteni el, ’s a’ legédesebb Napokat törődések között vesztegetni. Mig a’ mi életünknek Tavassza vídámonn mosolyog körűlöttünk, éljünk annak Kellemetességeivel, az Öröm és Örvendés között. Az én Napjaim bú nélkűl follyanak, és a’ Gond fusson arról a’ Pimpóról a’ mellyre én szállani kívánok.
Méh. De hát ugyan miként tudod a’ hosszú Napnak unalmait kiélni, ha semmi nyomós foglalatosság nem von el annak észre vételétől hogy az Orák teldegelnek?
Pillangó. Járatlan*
<Ne> Járatlan vagy a’ szép világba, és paraszt. Elbeszéllem az én gyönyörűségimnek édes folyamatját előtted, hogy esmérd meg, millyen a’ szép Élet, és a’ kedvettőltő gyönyörködés. De te mostis a’ Virágport szeded, és olly*
olly Sor fölötti betoldás. durva vagy, hogy szavamra sem kívánsz figyelmezni.
Méh. A’ beszéd munka közbeis megeshetik, és arra hallgatni nem olly különös foglalatosság, hogy azért kezünk lábunk ne járhasson. Beszélld el, én örömest rá hallgatok itt, a’ hol a’ Zanótok*
a’ <virá> Zanótok olly gazdagonn termettek.
Pillangó. Halljad tehát. – Mihelyt a’ feljövő Nap még álmos Súgáraival a’ Napraforgóra pillog, és a’ zengő Halmok és Ligetek jó reggelt kívánnak ő néki: felkelek magamis puha ágyamból, és szemeimet kitörlöm lábaimmal. Elmegyek a’ Rozsák alá, ’s Rózsavizzel bé lotsolom magamat, innen a’ Liliomok, a’ Mákok, a’ Tulipántok közé repűlök, és Katulyáikból ki rázván a’ finom*
finom Az o t-ből jav. port bépuderezem magamat pompásann: Szarvaimat*
<Tsápj>aimat A Szarv az áth. rész fölé írva. bóbitás fejemenn felberzesztem, a’ Kútfőre futok, Szépségem felől tanátsot tőle kérni. Akkor ékességeimmel kevély lévén, régulára szedett repkedésekkel, enyelgő farbillegetésekkel felszállok a’ levegőbe, sajnálván a’ földreis hágni. Árúlom Kellemetességimet a’ Világnak, a’ tsókolókat, az Ölelőket vadászom, eggy fordúlatba száz tisztelőketis*
tisztelőketis Az is utólagos hozzátoldás. találok,*
találok Az ok na-ból jav. kik engemet nyalnak szopnak, tsikolnak, fogdosnak. Eggy szerető sem kell két három pillantásnál tovább, a’ régieket megúnom, újoknak hízelkedek, míg a’ Szerelemmel megtelvén lenyúgszom valamellyik Tulipántba. Innen felkelvén játszani megyek, több enyelgő Társaimmal repkedek, tzitzázok*repkedek, <fut> tzitzázok a’ levegőbe, eggy virágra rá szállok, azt azonnal megúnom, ’s másra ereszkedek.*
ereszkekedek em. Ez a’ játszás többnyire arra megy ki, hogy eggy játszi fiatal*
fiatal <iffjú> Az áth. szó fölé írva. Pillangó*
Pillangó A P á-ból jav. által ölel tsínos lábaival, ’s nékemis parasztság vólna azt nem tselekedni, emberségből körűl*emberségből <ált> körűl tapogat, eztis*
eztis Az is utólagos hozzátoldás. el kell állani emberségből, a’ tisztelet*
tisztelet <betsűlet> Az áth. szó fölé írva. arra is rá viszi hogy öszve tsókol, és azt vissza kell néha*kell <adni> néha duplásannis adni betsűletből, szokásból kebelembeis kaparász, és a’ jól esik, tréfából fel fordít, rám esik a’ bohókás, az Ördög tudná osztánn a’ nagy tréfaközbe*
tréfa <Nevetés> Az áth. szó fölé írva. A következő sor elején levő rag (-be) elé betoldva: köz. mitis tsinált, de az nékem tetszik, és azutánn magamis önként*
önként Sor fölötti betoldás. felfordúlok, ismét felfordúlok, és ismét,*
és ismét Sor fölötti betoldás. és ez sokízbe történvén utóljára nem bírom magamat, és elaléltann ledűlök véle a’ fűbe, ’s eggymás árnyékába olly édesdedenn alszunk, hogy a’ Nap súgári toszigálnak fel bennünket a’ fekvésből.Igy telnek el*
el A sor fölé betoldva. az én Napjaim eggymásutánn alvás, evés, piperézés, játék, nyájasság, öröm és szerelem között; míg ti paraszt bogarak a’ Vígasságnak legkissebb*Vígasságnak <s> legkissebb részét sem kóstolván, fáradság, tereh, és gondok között emésztitek a’ ti Napjaitokat. Hagyd el, kérlek, hagyd el balgatag kis Méhetske azt a’ rabotás Munkát: gyere ki a’ szép Világba, a’ nyájas életre, hogy érezd az életnek édes vóltát.
Méh. Te könnyenn beszélsz, ki tsak azért élsz, hogy élj, ’s azutánn meghalj. Nekem pedig az én jó*
jó Utólag betoldva a szó elé. Királyomnak, az én Kasfi társaimnak, magamnak ’s Kitsinyeimnek kell élnem, és munkálódnom. Mert eljő a’ mindenpusztító Tél, mikor a’ Virágok elszáradnak, a’ Patakok bé dúgulnak, a’ főldet jég és fagy lepi el: akkor a’ mi Királyunknak lábainál kellene eggymásra omlanunk az öldöklő éhség miatt, és a’ mi Kitsinyeink még az ő*
az ő A z és az ő utólag betoldva. Tojássaikba megfulnának és komor*
komor <puszta> Az áth. szó fölé írva. temetőinkké*
temetőinkké Az n utólag betoldva. válnának a’ mi puszta Kassaink, ha Téli tsendes mézevéseinket, nyári terhes izzadásokonn*terhes <fá> izzadásokonn nem váltanánk*
váltanánk <vennénk> Az áth. szó fölé írva. meg. De te, mondom, könnyen beszélsz, mert a’ Telet nem éred, és a’ te egész életed tsak ebből áll, hogy rövidenn elmondjam azt, a’ mit te pompás szókkal beszélltél el. – Minekutánna elvettetett helyenn a’ tójásból kibúttál alávaló féreg fővel mászkálsz eggyik gazról a’ másikra, ’s mint a’ főldnek akármellyik*főldnek <leg> akármellyik úndok férge magadba felnevekedsz. Mikor*
mikor em. osztánn a’ nemző és szerelmeteskedő viszketeget érzed magadba,*
magadba Az ad uk-ból jav. ’s látod hogy mindened alkalmasint*mindened <meg> alkalmasint megnőtt, eggy paplanba vagy mibe dugod magadat, hernyó természetedet kialuszod, ’s az a’ büszke az a’ pajzán Pillangó lessz belőled, a’ kit magadba festettél vala le előttem, ezt a’ fársángos, ezt a’ buja életet éled*
éled Az ed olvhtl. betűkből jav. mind addig, míg a’ sok tisztelő a’ sok tréfáló tele rakja a’ hasadat, eltojod magad, ’s elenyészel mint a’ harmattsepp délre*harmattsepp <a’ fü> délre a’ fű száránn. Rövidebbenn mégis: megnőssz, *
tzifrákodsz em. tzifrá[l]kodsz, tojsz, Kankot*tojsz, <elszívodsz> Kankot vetsz. Kitsinyeidetis tsak kitolyod, és azok magokba nevelkednek fel, mint a’ Gombák: de mi a’ mi Szárnyaink alatt tápláljuk fel őket abba a’ Lépbe, a’ mellyet nagy gonddal raktunk nekiek, és azzal a’ mézzel, mellyet legédesebb fűvek balzsamjából öntöttünk az ő Számokra. Megtanítjuk őket szorgalmatosann, a’ méztsinálásra, a’ jó rendtartásra, a’ Társasági, és gazdálkodó életre, no e’ mellett osztánn eggy kis Danlásrais, mert a’ nem káros, sőt*
sőt A ső ts-ből jav. használ a’ terhes munkák’ könnyítésére. Akkor sok szíves íntések között ki eresztjük*sok <...> szíves íntések <kel> között ki <...> eresztjük őket szép renddel hogy már*
már Sor fölötti betoldás. magoknak, Kedveseiknek, Királyjoknak és Kasjoknak éljenek, a’ megért Korra jutván őkis.
Pillangó. Ki keresett szókkal magasztalod magatokat. De a’ tudatlan ember, ki másokat magánn kivűl nem esmér, hajlandó a’ maga Dítséretére, mint szintén a’ mások megvetésére. Nem láttad é mint kapkodnak én rajtam a’ fejér Gyermekek, Kellemetes Szűzek mint mutogatnak eggymásnak engemet, mikor tarka Köntösömbenn párfümirozott fővel mellettek ellebegvén irígységre indítom az ő*
indítom <őket> az ő megszégyenített Szépségeket. Téged pedig kerűlnek, mert paraszt vagy és ingerlős, meg is tsípsz hamar*
hamar A h olvhtl. betűből jav. valakit ha hozzád nyúl, ezért ha távol dongsz is körűltök vagy ha a’ rózsákonn meglátnak, elsikoltják magokat:*
elsikoltják magokat <fél...> A jak va-ból, a magokat olvhtl. szóból jav. A javítás miatt az írásjel hiányzik; em. Jaj, a’ Méh! jaj a’ Méh! ’s félre ugranak onnan.
Méh. A’ Gyermekek’ játékira semmi gondom mert dolgos Munkásságomtól fognának el, a’ Leányok Kedvelléseket nem vadászom, mert ők gyengébbek a’ tavaszi Spárgatsiránál, és ingóbb teremtések a’ nyárfa levélnél és a’ vígály Tippannál*
és a’ vígály Tippannál A zárójeles megjegyzés fölé írva. (NB. Hatházi gracilis fű) (az ő kedvek hamarább eltűnik, mint az Oroszlánfogfűnek*
Oroszlánfogfűnek <...> Az olvhtl. áth. szó fölé írva. pappusa, mellyet eggy kisded forgószél elfuvallott). A’ Fúlánk szűkséges minden jó Gazdának ’s Gazdasszonynak, a’ Heréknek, a’ pusztítóknak, a’ tolvajoknak meggyőzésére, és magoknak, Házoknak, ’s Gyermekeiknek óltalmokra. Tsak a’ visszaélés teheti azt rosszá, a’ mi ártalomra*
ártalomra Az első r l-ből jav. fordíthatja a’ jobbnál jobbatis.
Pillangó. De mit ér osztánn az a’ te Epekedő Munkásságod, az a’ terhesenn gyűjtögetett Vagyonkád, ha azért megölnek téged az Emberek, fűsttel, és tűzzel?
Méh. Balgatagság! Mi lenne úgy belőle, ha p.o. az Embereket magokat veszem fel, az*
fel, <...> az Emberek öszvetett Kézzel űlnének telyes életekbe, ’s úgy várnák magokra a’ halálos Éhséget, tsupán*Éhséget, <illyen> tsupán azért, hogy az*
az Az a n-ből jav. Ellenség majd rájok üt őket tüzzel vassal elpusztítja,*vassal <el> elpusztítja vagyonjokat zsákmányra hányja, és ekképenn a’ bizonytalan Feldúlástól félvén, a’ bizonyos Éhség torkába ugranának? – Azonba ezt tsak a’ Kegyetlenek, és Tudatlanok tselekszik, kik nem tudnak, mint mi, a’ más kára ’s fogyasztása nélkűl gazdagodni. Én a’ Teschedik Úr’ Kassába*a’ Teschedik Úr’ <Méhe vagy> Kassába lakom már három esztendeje, és soha sem tudom, hogy eggyetis megőlt vólna Közűlünk (NB. Dobolás) a’ mi felesleg*
felesleg Az f h-ból jav. való Mézet elvesz tőlünk a’ nélkűl*
nélkűl A né olvhtl. betűkből jav. hogy bántana bennünket, ő azt tölünk*
tölunk em. megérdemli, mert jó Kast adott nékünk a’ mibe lakjunk, kiválogatta a’ legkedvesebb Füveket számunkra az ő Kertjébe, télenn a’ hideg ellen apolgatja gyenge Nyájunkat, ezért mi szívesenn adjuk ki néki a’ mi keresményünkből a’ Dézmát, mint eggy háládatos és*
háládatos <Par> és A második á olvhtl. betűből jav. munkás paraszt Nép az ő jószívű Főldes Urának.
Pillangó. A’ te életed legyen tiéd: izzadj te másoknak, én addig öröm és Szerelem között játszom el az én Napjaimat, ’s Boldogságomat senkivel se tserélném fel.
Méh. Ha tökélletesenn megelégedsz állapotoddal nints hijja boldogságodnak; de vajmi sokszor lep meg tégedet a’ komor Unalom, restség, és bádgyadttság: mert az igaz nyugodalom, a’ víg elme, a’ friss*
a’<z> friss
test egyedűl a’ munka által származik. A’ motsárba megállott Víz iszappá, hínárrá, férgessé, és undokká lessz, mikor a sebess folyamat víg tsergéssel omlik le a’ Hegyről a’ Kövekenn.*a’ <Kegy> Kövekenn
Pillangó. Tsak szép a’ szép,*
szép, a’ szép A vesszőt a megfelelő helyre tettük át. hijjába, és azt mindenek kedvelik.
Méh. Szép a’ Természeti szépség, az erőltetett pedig tsúfot és nevetséget szerez. Azonba a’ szépséghez még egyébis kell. – Hallod mit énekelt, tavaly*
tavaly <a’ minap> Az áth. rész fölé írva. eggy ifjú ember a’ mi Kasunk mellett, felserkenvén édes álmából, mellyre a’ mi Zsibongó Dalunk szenderítette a’ nyári Melegbenn: „Száraz sovány Szépségek, pajzán Pillangók,*
Pillangók <Lepkék> Az áth. szó fölé írva. kiket a’ mi Hazánkba bábozott a’ Német Fársáng, megengedjetek, ha én a’ ti Poraitokat, a’ ti Árnyéktokat, és Lepleiteket nem imádhatom.*
imádhatom Az m d-ből jav. Az én Amarillisom, szép, és*Az és de-ből jav. nem szépezett, dolgos mint a méh édességet hord ő az én Számra, és engemet elaltat, mint ti kedves Méhek, az ő nyájas énekével. Jöjj el*
el <el>Az áth. szó fölé írva, ki-ből jav. a’ Virágokról, ártatlan Méhetském, szállj bé az én Kasomba, és elégíts meg engemet Nectárral.*
Nectárral Utána idézőjel, pedig az idézet még folytatódik; elhagytuk. Maradjon magának*
magának Sor fölötti betoldás. Lesbia, az az enyelgő Pillangó.” Mint tetszik néked ez a’ Dal? Jó múlatást kívánok,*
Mint és kívánok Az nt és a vá a lap sérülése miatt olvhtl., em. nekem a’ Kashoz kell sietnem.
Pillangó. Paraszt állat!
| Repdess velem, kis Méhetske! e’ kitarkázott szép Rétenneggy fűszárról, más fűszárra, eggy virágról a’ másikra, mert az áldott Tavasz elmulik, a’ füvek meghalnak, és a’ Virágok tsak durva Kórót hagynak magok után.
Méh. Víg a’ Tavasz, víggá tesz mindent. Az ő elevenítő súgárai új életre támasztják fel az élő állatokat: ’s felserkentik a’ Munkára. A’ szerelmes Tavasz eljő Napkeletről tsetsemőEtéziák vonják Kökörtsín Hintaját, még távolról mosolyog a’ szomorú földszínére, int a’ Jégnek, és az felszedvén a’ Vizekről a’ Patakokról durva lántzaitelájúlva meg is roppan, mint a’ hideg kígyó a’ Kolkisiígéző ének Hangjára a’ tövisek köztt: rá lehell a’ Fagyra, és az Viasszá válik, rá tekínt a’ Halmokra, ’s pillantása e’ völgyre lekergeti az omló Havakat. Leszáll piros Kotsijából, bársony Palástyáthosszann elteríti, eggy közönséges Tsókótád a’ fagyos Természetnek, lágy karjaival forró kebelével édes ölelgetései között felmelengeti azt, szerelmet lehellbeléje, és termékennyé teszi annak méhét. A’ nyálkás Göröngy Tojásából kifeslik a’ szép Nártzis, és a’ szűlő Anyafából kibúvik a’ szopós Baratzk, bársonypólákba fűzték őtet az ApolgatóZefirusok, ’s nectárral kenegették gyenge száját a’ mennyei Harmatok. A’ nyájas Szellők lágy Karjainn kiemelkedik a’ Partoldalból a’ büszke Liliom, leveti szűz Homlokáról durva fátyolát, ’s maga pompájába áll ki kartsúszáránn, nyakonn*
száránn, <mint a’ Jerusálem Leányi közűleggy a’ ki szebb vólt minden Társai felett és kedvesebb a’ Salamon Ágyasházában,> nyakonn kapják a’ Szerelmeskedő Zefirek, lehajlik alattok a’ Tófelé, meglátja a’ ráraggatott Tsókokat a’ tiszta Vizekbenn, és elmosolyodik rajta.
Pillangó. Szép a’ Tavasz, és talámtsak ez a’ Szép. Jer tehát, kis Méhetske, járjuk fel a’ Réteket, most mikor körűlöttünk minden Élők mozgásba vagynak. Nézd az én tarka Társaimat a’ bokrok között mint játszanak. A’ fűrgeSzütskék mint kergetik eggymást a’ harasztonn: eggyik lebukkan a’ kórók közé hogy társát megszedhesse: másik felpattann a’ pézsmaszárra, körűl nézi a’ vidéket mint eggy őr a’ Temesvár Tornyainn, eggyet szisszent ’s a’ száraz Kökényre rugja magát. A’ fekete Ptrütsökzőldketskerágóralopódik fel téli Lyuka felett, tiszta harmattal megelégedvéntsörgetivig dalját a’ vidékenn. Még a’ túnyaTsigabiga is tekergős héjjából kibúvik felmász a’ Pipats tetejére, kimereszti a’ verő fényre mázgás szarvait, ’s a’ tavaszló mezőre hidegvérrel bámészkodik.
Méh. Oh beh arany idő! Beh szép Tavaszi Nap ez: eggy a’ legszebb tavaszi Napok közül! Oh be jó Valami az, a’ ki ezt elő hozza a’ kedvetlen Tél utánn, a’ kinek mi semmi tzifra nevet nem adhattunk, de belső Részeink Név nélkűlis áldják őtet, a’ mezőbenn és a’ Kasbann. Melly nagyonn vétkezne ő ellene az a’ Teremtés, a’ ki e’ Munkára termett betses Órákat henyélésbe és lomha Korhelkedésbepazérlaná el. Én véled tovább nem múlathatok, mert illy üres időtöltésemmel a’ Közönséget megtsalnám, mellynek minden Tagjai a’ köz Haszonra fáradoznak, hogy annak idejébe a’ köz Jóból éljenek. A’ henyélkedő Heréké légyen ez a’ boldogtalan Kedvre élés, mellynek szomorú vége szokott lenni.
Pillangó. Tréfaság valakinek a’ legszebb idejét fáradságos Munkákba tölteni el, ’s a’ legédesebb Napokat törődések között vesztegetni. Mig a’ mi életünknek Tavasszavídámonn mosolyog körűlöttünk, éljünk annak Kellemetességeivel, az Öröm és Örvendés között. Az én Napjaim bú nélkűlfollyanak, és a’ Gond fusson arról a’ Pimpóról a’ mellyre én szállani kívánok.
Méh. De hát ugyan miként tudod a’ hosszú Napnak unalmait kiélni, ha semmi nyomós foglalatosság nem von el annak észre vételétől hogy az Orákteldegelnek?
Pillangó. Járatlan vagy a’ szép világba, és paraszt. Elbeszéllem az én gyönyörűségimnek édes folyamatját előtted, hogy esmérd meg, millyen a’ szép Élet, és a’ kedvettőltő gyönyörködés. De te mostis a’ Virágport szeded, és olly durva vagy, hogy szavamra sem kívánsz figyelmezni.
Méh. A’ beszéd munka közbeis megeshetik, és arra hallgatni nem olly különös foglalatosság, hogy azért kezünk lábunk ne járhasson. Beszélld el, én örömest rá hallgatok itt, a’ hol a’ Zanótok ollygazdagonn termettek.
Pillangó. Halljad tehát. – Mihelyt a’ feljövő Nap még álmos Súgáraival a’ Napraforgóra pillog, és a’ zengő Halmok és Ligetek jó reggelt kívánnak ő néki: felkelek magamis puha ágyamból, és szemeimet kitörlöm lábaimmal. Elmegyek a’ Rozsák alá, ’s Rózsavizzelbélotsolom magamat, innen a’ Liliomok, a’ Mákok, a’ Tulipántok közé repűlök, és Katulyáikból ki rázván a’ finom port bépuderezem magamat pompásann: Szarvaimat bóbitás fejemennfelberzesztem, a’ Kútfőre futok, Szépségem felől tanátsot tőle kérni. Akkor ékességeimmel kevély lévén, régulára szedett repkedésekkel, enyelgő farbillegetésekkel felszállok a’ levegőbe, sajnálván a’ földreis hágni. Árúlom Kellemetességimet a’ Világnak, a’ tsókolókat, az Ölelőket vadászom, eggyfordúlatba száz tisztelőketis találok, kik engemet nyalnak szopnak, tsikolnak, fogdosnak. Eggy szerető sem kell két három pillantásnál tovább, a’ régieketmegúnom, újoknak hízelkedek, míg a’ Szerelemmel megtelvénlenyúgszomvalamellyikTulipántba. Innen felkelvén játszani megyek, több enyelgő Társaimmal repkedek, tzitzázok a’ levegőbe, eggy virágra rá szállok, azt azonnal megúnom, ’s másra ereszkedek, ’s*
ereszkedek. <Ez a’ játszás többnyire arra megy ki, hogy eggy játszi fiatal Pillangó által ölel tsínos lábaival, ’s nékemis parasztság vólna azt nem tselekedni, emberségből körűl tapogat, eztis el kell állani emberségből, a’ tisztelet arra is rá viszi hogy öszvetsókol, és azt vissza kell néha duplásannis adni betsűletből, szokásból kebelembeis kaparász, és a’ jól esik, tréfából fel fordít, rám esik a’ bohókás, az Ördög tudná osztánn a’ nagy tréfa közbe mitistsinált, de az nékem tetszik, és azutánnmagamis önként felfordúlok, ismét felfordúlok, és ismét, és ez sokízbe történvén utóljára nem bírom magamat, és elaléltann ledűlök véle a’ fűbe,> ’s eggymás árnyékába ollyédesdedenn alszunk, hogy a’ Nap súgáritoszigálnak fel bennünket a’ fekvésből. Igy telnek el az én Napjaim eggymásutánn alvás, evés, piperézés, játék, nyájasság, öröm és szerelem között; míg ti paraszt bogarak a’ Vígasságnak legkissebb részét sem kóstolván, fáradság, tereh, és gondok között emésztitek a’ ti Napjaitokat. Hagyd el, kérlek, hagyd el balgatag kis Méhetske azt a’ rabotás Munkát: gyere ki a’ szép Világba, a’ nyájas életre, hogy érezd az életnek édes vóltát.
Méh. Te könnyenn beszélsz, ki tsak azért élsz, hogy élj, ’s azutánn meghalj. Nekem pedig az én jó Királyomnak, az én Kasfi társaimnak, magamnak NB Perézseimnek*
<’s Kitsinyeimnek> Az áth. szó fölé írva: NB Perézseimnek; jelentése: ’kukac’. kell élnem, és munkálódnom. Mert eljő a’ mindenpusztító Tél, mikor a’ Virágok elszáradnak, a’ Patakok bédúgulnak, a’ főldet jég és fagy lepi el: akkor a’ mi Királyunknak lábainál kellene eggymásra omlanunk az öldöklő éhség miatt, és a’ mi Kitsinyeink még az ő Tojássaikbamegfulnának és komor temetőinkké válnának a’ mi puszta Kassaink, ha Téli tsendes mézevéseinket, nyári terhes izzadásokonn nem váltanánk meg. De te, mondom, könnyen beszélsz, mert a’ Telet nem éred, és a’ te egész életed tsak ebből áll, hogy rövidenn elmondjam azt, a’ mit te pompás szókkal beszélltél el. – Minekutánna elvettetett helyenn a’ tójásbólkibúttál alávaló féreg fővel mászkálsz eggyik gazról a’ másikra, ’s mint a’ főldnekakármellyikúndok férge magadba felnevekedsz. Mikor osztánn a’ nemző és szerelmeteskedő viszketeget érzed magadba, ’s látod hogy mindened alkalmasint megnőtt, eggy paplanba vagy mibe dugod magadat, hernyó természetedet kialuszod, ’s az a’ büszke az a’ pajzán Pillangó lessz belőled, a’ kit magadba festettél vala le előttem, ezt a’ fársángos, ezt a’ buja életet éled mind addig, míg eltojod*míg <a’ sok tisztelő a’ sok tréfáló tele rakja a’ hasadat,> eltojod magad, ’s elenyészel mint a’ harmattsepp délre a’ fű száránn. Rövidebbenn mégis: megnőssz, tzifrá[l]kodsz, tojsz, Kankot vetsz. Kitsinyeidetistsakkitolyod, és azok magokba nevelkednek fel, mint a’ Gombák: de mi a’ mi Szárnyaink alatt tápláljuk fel őket abba a’ Lépbe, a’ mellyet nagy gonddal raktunk nekiek, és azzal a’ mézzel, mellyet legédesebb fűvek balzsamjából öntöttünk az ő Számokra. Megtanítjuk őket szorgalmatosann, a’ méztsinálásra, a’ jó rendtartásra, a’ Társasági, és gazdálkodó életre, no e’ mellett osztánneggy kis Danlásrais, mert a’ nem káros, sőt használ a’ terhes munkák’ könnyítésére. Akkor sok szíves íntések között ki eresztjük őket szép renddel hogy már magoknak, Kedveseiknek, Királyjoknak és Kasjoknak éljenek, a’ megért Korra jutvánőkis.
Pillangó. Ki keresett szókkal magasztalod magatokat. De a’ tudatlan ember, ki másokat magánnkivűl nem esmér, hajlandó a’ maga Dítséretére, mint szintén a’ mások megvetésére. Nem láttad é mint kapkodnak én rajtam a’ pöszke*
<fejér> Az áth. szó fölé írva: pöszke; jelentése: ’szőke’. Gyermekek, Kellemetes Szűzek mint mutogatnak eggymásnakengemet, mikor tarka Köntösömbennpárfümirozott fővel mellettekellebegvénirígységre indítom az ő megszégyenített Szépségeket. Téged pedig kerűlnek, mert paraszt vagy és ingerlős, meg is tsípsz hamar valakit ha hozzád nyúl, ezért ha távol dongsz is körűltök vagy ha a’ rózsákonn meglátnak, elsikoltják magokat: Jaj, a’ Méh! jaj a’ Méh! ’s félre ugranak onnan.
Méh. A’ Gyermekek’ játékira semmi gondom mert dolgos Munkásságomtól fognának el, a’ Leányok Kedvelléseket nem vadászom, mert ők gyengébbek a’ tavaszi Spárgatsiránál, és ingóbbak a’*
ingóbb <teremtések> a’ Az ingóbb-hoz utólag hozzátoldva: -ak
nyárfa levélnél és a’ vígály Tippannál (NB. Hatházi gracilis fű) (az ő kedvek hamarább eltűnik, mint az Oroszlánfogfűnek pappusa,*
Oroszlánfogfűnek pappusa Az Oroszlánfogfűnek, mely maga is sor fölötti betoldás, fölé írva: Apotz’, alá pedig: véjfű. A pappusa fölé írva: koszorúja. mellyet eggy kisded forgószél elfuvallott). A’ Fúlánk szűkséges minden jó Gazdának ’s Gazdasszonynak, a’ Heréknek, a’ pusztítóknak, a’ tolvajoknak meggyőzésére, és magoknak, Házoknak, ’s Gyermekeiknek óltalmokra. Tsak a’ visszaélés teheti azt rosszá, a’ mi ártalomra fordíthatja a’ jobbnál jobbatis.
Pillangó. De mit ér osztánn az a’ te Epekedő Munkásságod, az a’ terhesenn gyűjtögetett Vagyonkád, ha azért megölnek téged az Emberek, fűsttel, és tűzzel?
Méh. Balgatagság! Mi lenne úgy belőle, ha p.o. az Embereket magokat veszem fel, az Emberek öszvetett Kézzel űlnénektelyes életekbe, ’s úgy várnák magokra a’ halálos Éhséget, tsupán azért, hogy az Ellenség majd rájok üt őket tüzzel vassal elpusztítja, vagyonjokat zsákmányra hányja, és ekképenn a’ bizonytalan Feldúlástól félvén, a’ bizonyos Éhség torkába ugranának? – Azonba ezt tsak a’ Kegyetlenek, és Tudatlanok tselekszik, kik nem tudnak, mint mi, a’ más kára ’s fogyasztása nélkűl gazdagodni. Én a’ Teschedik Úr’Kassába*
a’ Teschedik Úr’ <Méhe vagy>Kassába A korábbi javítás alkalmával áth. szavak fölé most ez került: NB Debreczenben
lakom már három esztendeje, és soha sem tudom, hogy eggyetismegőltvólnaKözűlünk (NB. Dobolás) a’ mi felesleg való Mézet elvesz tőlünk a’ nélkűl hogy bántana bennünket, ő azt tölünk megérdemli, mert jó Kast adott nékünk a’ mibe lakjunk, kiválogatta a’ legkedvesebb Füveket számunkra az ő Kertjébe, télenn a’ hideg ellen apolgatja gyenge Nyájunkat, ezért mi szívesenn adjuk ki néki a’ mi keresményünkből a’ Dézmát, mint eggy háládatos és munkás paraszt Nép az ő jószívű Főldes Urának.
Pillangó. A’ te életed legyen tiéd: izzadj te másoknak, én addig öröm és Szerelem között játszom el az én Napjaimat, ’s Boldogságomat senkivel se tserélném fel.
Méh. Ha tökélletesenn megelégedsz állapotoddal nintshijja boldogságodnak; de vajmi sokszor lep meg tégedet a’ komor Unalom, restség, és bádgyadttság: mert az igaz nyugodalom, a’ víg elme, a’ friss test egyedűl a’ munka által származik. A’ motsárba megállott Víz iszappá, hínárrá, férgessé, és undokká lessz, mikor a sebess folyamat víg tsergéssel omlik le a’ Hegyről a’ Kövekenn.
Pillangó. Tsak szép a’ szép, hijjába, és azt mindenek kedvelik.
Méh. Szép a’ Természeti szépség, az erőltetett pedig tsúfot és nevetséget szerez. Azonba a’ szépséghez még egyébis kell. – Hallod mit énekelt, tavaly eggy ifjú ember a’ mi Kasunk mellett, felserkenvén édes álmából, mellyre a’ mi Zsibongó Dalunk szenderítette a’ nyári Melegbenn: „Száraz sovány Szépségek, pajzán Pillangók, kiket a’ mi Hazánkba báboztak a’ külföldi Fársángosok,*
báboz<ott a’ Német> Fársángosok Az -osok utólag toldva a szóhoz, az áth. rész fölé írva: -tak a’ külföldi. megengedjetek, ha én a’ ti Poraitokat, a’ ti Árnyéktokat, és Lepleiteket nem imádhatom. Az én Amarillisom, szép, és nem szépezett, dolgos mint a méh édességet hord ő az én Számra, és engemet elaltat, mint ti kedves Méhek, az ő nyájas énekével. Jöjj el a’ Virágokról, ártatlan Méhetském, szállj bé az én Kasomba, és elégíts meg engemetNectárral. Maradjon magának Lesbia, az az enyelgő Pillangó.” Mint tetszik néked ez a’ Dal? Jó múlatást kívánok, nekem a’ Kashoz kell sietnem.
Pillangó. Paraszt állat!
|