Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

galatéa Ah hallgass, szeretett Átzisom, hallgass, hogy Polifém, ama’ Kőszirt mellől, a’ hová bútt; meg ne hallja szavadat. Ha ezen Partok megett bátorságossabb menedéket kívánsz adni félénk szerelmednek, jer oda én velem, hol az az odvas Kőszikla a’ tsendes Tenger felíbe görbíti fel homlokát, ’s a’ tsillapúltt Otzeán tűkört tsinál a’ Hegynek.

átzis Gyönyörű Galatéa! nékem édes Kínom! te tudod mennyire imádlak tégedet, te tudod, vallyon ha véled nem vagyok, élek é én, vagy halok; ’s lám te az én Karjaim közé olly sokára térsz vissza, ’s azt kívánod, hogy én hallgassak.

galatéa Ha a’ nagy Kívánságnak hiszek, mindég sokára térek vissza hozzád, szép Bálványom: ha a’ te Veszedelmedet gondolom meg, nagyon is sűrűnn szoktam szerelmeskedem szép szemeiddel.

átzis Ne, ah ne félj, én Életem. Ámor meg-tanít engemet, mint süssem fel fortélyosann a’ Tziklopsnak bosszúját és haragját. Te azonba, óh kedvesem, gondold meg, hogy minden Kínjainál Szívemnek, (kivévénn ha te gyűlölni kezdesz;) szörnyűbb Kín az, ha te véled nem lehetek.

galatéa Ah ha úgy láttad vólna, mint én az én Anyámnak Habjai közűl láttam, mitsoda dögleletes étkekkel hízlalja pokol bélét az az útálatos Monstrum, – sokkal vígyázóbb lenne ifjúi elméd.

átzis Hát mit láttál?

galatéa Láttam, hogy a’ Kősziklához paskolt a’ kegyetlen eggy szegény Pásztort, kit az által-útonn fogott el. ’S hogy belőle éhségének eggy iszonyú Dosztot tsináljon, széllyel tépte őtet, ’s elmartzonglott Tagjai még azon melegenn, ’s félelevenn reszkettek fogai köztt gyílkos mardosási alatt. ’S azonba a’ fekete vér, melly kivitsorított fogai körűl tajtékzott, (óh írtóztató Látás) otsmány két-szája végénn kibudgyanvánn, a’ mellyénn ömlött végig. Sírtam é én akkor illy írtóztatóságra, beszélld el azt helyettem Ámor: mert tsak te tudod azt, Ámor, miért sírtam én akkor, ’s ki forgott az eszembe.

átzis Én is siratom annak a’ nyomorúltnak kegyetlen esetét, de semmit sem tsinál az, a’ ki minden bajonn töprenkedik. Én rám ordítson, engem fenyegessen az én alkalmatlan szeretőtársam, a’ mint néki tetszik; de azért soha a’ félelem ki nem vér az eszemből: nagyonn szép jutalma vagyon az én veszedelmemnek.

galatéa Ah fuss, Átzis, fuss, ihol a’ gyalázatos.

átzis Hol?

galatéa Amott ní, nem látod őtet. Pedig, mikor tsikorgó zabsípjainak otromba Hangjával énekét eggyezteti; Pelórt, és Lilibét siketíti ordításával.

átzis Jaj nékem, te elhagysz engemet?

galatéa Éh fuss, Angyalom.

átzis Istenhozzád, édes Kíntsem.

galatéa Én életem, Istenhozzád.

polifém
Óh fejér Galatéa, fejérebb a’ Liliomnál, és pirossabb ’s gyönyörűbb a’ születő Hajnálnál, elevenebb a’ Bíborlangnál, de könnyebb ’s futósabb ’a szélnél. Miért, miért vetsz meg engemet, és tsupánn tsak akkor jössz hozzám, ’s akkor vígasztalsz engemet, mikor álomra botsátom szememet, osztánn ha az álom elhágy engemet, te-is elhagysz engemet? Tudod, hogy attól fogva kezdtelek téged szeretni, a’ miólta leányka korodban a’ tengeri Dórissal a’ te édes Anyáddal, jártál az Etna’ bértzeire, Játzintokat, és Violákat szedni: ’s énis veled jártam szíves vezetőd lévén a’ követses ösvényenn. Én felgyúladtam érted, és te kegyetlen nem is emlékezel én reám, ’s nem gondolsz az én sírásaimmal, nem érzed fájdalmimat. Jól tudom miért futsz tőlem, eggyűgyű Leányka, jól tudom: azért hogy eggyik fülemtől fogva a’ másikig terjed a’ szemőldököm. Azért hogy eggy ágbogas fenyőszál vezérli Óriási lépésimet, ’s tsak eggyetlen eggy szem szolgáltat nékem világosságot. De tán nem vólnék illy alávaló előtted, ha vagy eggyszer nem sajnállanád az én gondjaimmal megtekínteni Ábrázatomat, vagy ha Átzist jobbann nem szeretnéd.

glautze Óh Egek, imhol a’ Tziklops!

polifém Glautze, Glautze, hová mégy? Hallgass-meg és ha tudod, mutasd meg, mellyik partnál lappang a’ te társad Galatéa.

glautze Én is őtet nyomozom e’ fövényenn, ’s másutt nem is tudnám őtet keresni.

polifém Ki tudja, hátha ő titkonn valamellyk Barlangba fekszik azzal a’ bolond fattyúval, kiért engemet magától elűz?

glautze Óh hányszor, óh hányszor mondtam én néki te érted: Balgatag, mit tsinálsz? Te eggy olly Pásztort vetsz meg, a’ ki eránt száz meg száz gyönyörű Nimfák viselnek, de mind haszontalan, saját szívekbenn szerelmes epekedést: ’s te így futsz a’ te szerentséd előtt? (Bizony bolond vagy, ha azt hiszed.)

polifém Szép Glautze magad látod, hogy én olly otromba, ’s olly alávaló nem vagyok: mégis lám gyűlöl, és útál engemet. Ah mondd meg tsak néki, ha majd beszéllni találsz véle, hogy akármillyen vagyok is, azért hogy ő fut én tőlem, van a’ ki értem aggódik: mondd meg néki, hogy minden egyéb Szitzíliai pásztornál gazdagabb vagyok én, ’s hogy az én nyájamtól, mikor az akolból kijön, a’ nagy Etna fejérlik. Mondd meg, hogy mind néki ajándékozom, tsak ne légyen hozzám kegyetlen; mert ő érette sóhajtanom egyedűl való Gyönyörködésem, hogy Alféus van a’ szemembe, és a’ mellyembe Etna.

glautze

polifém Én nem tudom mitsoda gyönyörködést találnak abba a’ Nimfák, hogy a’ vizekbe laknak. Óh mennyivel, óh mennyivel jobb vólna néki, Glautze, én velem együtt a’ fűre leűlve tőlteni a’ napokat, ott a’ hol az én Barlangomonn a’ Tziprusok és a’ Babérok nevelik az árnyékot, és a’ ragadós borostyány az ősvényt béteríti.

glautze Ezt is majd megmondom néki.

polifém Osztánn ha azért vét el engemet magától, hogy e’ borzas serték tagjaimnak bundát, államnak pedig nyűgöt tsinálnak, mondd meg néki, hogy én nem bánom, ha el kell is mind valamennyit perzselni, és hogy még az én szememet is tolja ki ezt az én olly kedves eggyetlen egy szememet; és tsak hogy ő én tőlem többé ne távozzon, tulajdon magam kívánok az ő kezébe tüzet szolgátlatni; ámbár azon bolyhok, a’ mellyeket ő fél és útál, magok tsinálják az én egész betsemet, szépségemet.

[glautze] Ki hallott valaha, ki látott szörnyűbb Kívánságot, tsudább szerelmet? Eggy Óriás pásztor, eggy otromba, éktelen és a’ ki állására nézve a’ Heggyel vetélkedik, a’ ki miatt üressek az erdők a’ lakosoktól, és a’ ki miatt e’ gyalázatos fövényre eggy okos Jövevény se száll ki soha: felhágy a’ dagállyal, a’ Haraggal: és nemes lángjábann tüzel és sohajt.

galatéa El ment valahára egyszer te tőled Glautze, az az izgága.

glautze Éhj jöszte tsak óh Galatéa, jöszte tsak, ’s figyelmezz rá.

galatéa Mit akarsz?

glautze Részenként akarom előtted megdítsérni a’ szerető Polifémnek ábrázatját. Akarom mondani néked, hogy Tégedet imád, és hogy szűntelen szomorú lévénn, bővenn adózik te néked keserves sírásokkal, ’s lángaló sohajtásokkal, és hogy a’ te szívedet óhajtja.

galatéa Mind megértettem.

glautze ’S nem határozod magadat az ő szeretetére?

galatéa Meg nem tudom néked magyarázni, ha az ő lángja nagyobb é vagy az én gyülőlségem.

glautze Óh mennyire, óh mennyire nevetek én a’ ti bolondságitokon, nyomorúlt szeretők! Ti kész akartva tőltitek sohajtásotok és sírások között a’ Napokat és órákat.

galatéa Boldog vagy te, hogy nem esmered a’ szerelmet!

glautze Örűlni remény nélkűl, reményleni okosság nélkűl, félni veszeledem nélkűl, testet adni az árnyéknak, ’s hitelt nem adni a’ Valónak, minden szempillantásbann száz haszontalan fantázmákat ábrázolni a’ gondolattal, ébrenn álmodozni, és napjába ezerszer halni meg halál nélkűl, gyönyörködésnek nevezni a’ kínlódást, másról gondolkozni, ’s önnön magát elfelejteni, és szűnelen lépdesni eggy félelemről másikra, eggy kívánságról más kívánságra, ez az a’ Frenezis, a’ mellyet szerelemnek hívnak.

galatéa Én nem tudom megmondani, hogy a’ Szerelem öröm é vagy fájdalom: azt igen is tudom, hogy eggy hatalmas Isten, a’ ki tetszése szerént forgatja az én Indúlatimat, és tőle nem futhatok, a’ mint én akarnám.

glautze

galatéa Ne kevélykedj annyira a’ te szabadságoddal, nemes Nimfa: mert a’ szerelem minél későbbi, annál kegyetlenebb. Eljön még, eljön az a’ Nap, hogy te is, mint én most, sohajtani fogsz; és akkor meg lehet, azt mondod, hogy a’ szerelem ellen a’ beszéd semmit sem tesz: higyj ebbe Galatéának, a’ ki azt tapasztalása utánn tudja.

glautze Az a’ ki a’ fűvek és virágok között lappangó Kigyót meglátja, ugyan bolond, ha onnan a’ lábát félre nem vonja.

galatéa Én is úgy beszéltem, mikor szabadonn és lántzok nélkűl tőltöttem a’ hináros Hajlékok között az én bóldog napjaimat. Akkor a’ szokott legelőre vezetvénn néma szájjamat, kényem szerént szedtem le ama mohos Barlangokról az ágbogas Korálokat, és az Indiai Tsigabigákból az ő fényes Leányikat; míg Glaucus és Tríton az ő szerelménn, és az én keménységemenn síránkozott: én pedig az ő sírásokonn nevettem. Most megváltoztatván dolgomat, a’ ki engemet kegyetlennek tapasztalt, a’ ki engemet szabadnak látott, a’ mint én nevettem őtet, úgy nevet ő engem.

glautze Lőjje Ámor tetzése szerént az ő nyilait az én Melyembe, mert az ő nyilai tompák én reám nézve. Glautze nem szeret, egyedűl a’ szabadságot kedvelli, a’ ketsegtetést nem betsülli, Ámorral nem gondol.

galatéa Óh melly könnyenn megtsalatkozik a’ ki bízakodik.

glautze Ah halgass oh Galatéa, mert a’ te Átzisod közelget. Én nem akarnám most az én Versengésimmel a’ ti indúlatitokat megzavarni, hanem jobb időre tartom az én mondásimat.

galatéa Melly felől jön ő ide?

glautze Nézd őtet, melly lopva érkezik feléd, ama béborúlt gallyak között.

galatéa Szép Glautze, ha engemet szeretsz, menj el, és az én Barlangombann, fogj bé a’ tengeri Tsigába két Delfint, ’s kűld hozzám azokat.

glautze Talám elakarsz a’ te Kintseddel e’ fővenyekről futni.

galatéa Én ő vele eggy két szempillantásig félelem nélkűl akarnék járni.

glautze Légyen kedvező a’ Hab, és a’ szél szerentséltesse útadat. Átzis, és Galatéa.

galatéa Óh az én Lelkemnek kellemetes Kínja, szeretett gyötrelme, most mikor a’ tiszta szellő gyengédedenn fodorítja a’ Habokat, nosza fussunk el e’ partoktól. Már a’ tengeri Tsiga az ő kék Lovaival készenn áll a’ Partonn. Jöszte, mert így a’ te Veszedelmed elől, az én félelmem elől elvonlak tégedet. Azok a’ sós vizek sokkal tsendesebb szállást adnak a’ mi szerelminknek.

átzis Menjünk, a’ hová néked tetszik; tsak így irigyelhetik az én szerentsémet a’ Szellők is a’ Habok is.

galatéa Óh, ha lehetne, még tsak a’ Szellőket és a’ Habokat sem kívánnám az én furtumaim’ társainak.

átzis Adják az Egek hogy mindenha így beszéljen a’ te ajakad.

galatéa Ah Kintsem egyedűl te érted.

átzis Egyedűl te érted.

galatéa Élek én.

átzis Halok én.

galatéa Ha látni fogod, hogy első Virradáskor Napnyúgotról jön ki a’ Hajnal, akkor mond: Galatéa nem vagy hív hozzám.

átzis Ha a’ Télnek Borzadásai közt virágoztatja bé a’ Hegy az ő Tetejét; akkor mondd nékem: Átzisom, nem vagy hív hozám.

galatéa Mikor eltsügged az én tüzem.

átzis Mikor hívségtelen vagyok hozzád.

galatéa Tsillagokkal fog ékesíttetni a’ mező.

átzis Virágokkal fog ékesíttetni az Ég.

ketten Érted élek egyedűl Hívem. Érted halok egyedűl Szívem.

átzis Imhol, óh szép Istenasszonyom, minekutánna rövid ideig jártunk vólna a’ hívségtelen Tartományonn; ismét a’ partot tapodjuk.

galatéa Mikor te tőled, Lelkem, távol vagyok, óh Isten, melly hosszasok rám nézve a’ napok, mikor te vélem vagy, óh Isten, melly rövidek az én napjaim!

átzis Ah miért nem élhetek én te veled, életem?

galatéa A’ te veszedelmed tiltja meg azt tőlem, szerelmes Átzisom. A’ meg haragudott Tzikklops nagyonn vígyaz a’ te veszedelmedre, és az én szívem többre betsüli az ő igaz Indúlatjában a’ te életedet, mint saját gyönyörködését.

átzis

glautze Átzis, Galatéa, menj el, bújj el.

galatéa Miért?

átzis Ki parantsolja azt?

glautze Éppenn most jön Polifém, én őtet láttam.

átzis Kintsem hová akarsz menni?

galatéa Fussunk vissza megint a’ tengeri Tsigára.

átzis Menjünk.

glautze Ah ne menjetek, mert ha ott eggyüt lát benneteket, nevekedik gyűlölsége és haragja.

átzis Mit tsináljak?

galatéa Mit tsinálsz?

glautze Te ezenn bokrok közzé bújjál, te meg eredj a’ Habokba.

galatéa Ihol a’ Tziklops, ah fuss, ha az életed kedves!

átzis Mind annyiszor megöl ő engemet, valahányszor az én szívemtől elszakaszt.

polifém
Álly meg, ó Galatéa, miért futsz tőlem? Nem igasságos jutalma illy nagy kegyetlenség illy nagy szerelemnek.

galatéa Mondd meg nékem, ugyan mit kívánsz, hogy benned szeressen Galatéa? Eggy édomtalan mólest, eggy éktelen Tuskót? Talám ezt a’ te szép, baromi ’s vad ábrázatodat, vagy azt, azt a’ te tsapzott és bolyhos hajadat? Azt a’ te véres Tekinteted? Azokat a’ dirib darab fogaidat, mellyek mindég újj újj vérontástól undokok és fertelmesek, vagy azt a’ baromi Lelkedet a’ melly egyébb törvényt egyébb kötelességet nem esmér, tsak az Erőszakot és a’ Kívánságot?

glautze Óh Isten, nagyonn is felmérgeled.

polifém Háládatlan Nimfa, ne vess meg engem annyira, mert néked szépnek illik lenni és nemesnek; mert néked szépnek illik lenni és nemesnek; nékem pedig durvának; nem is ollyan Lélek lakik melyembenn, a’ millyennek te azt árázolod. Ma reggel hajnal-tájban (hogy néked eggy kedves ajándékot adjak) eggy termett fiatalt a’ legszebbek közzűl megfosztottam az ő gyümőltseitől. Vedd el őket, és lásd, hogy, tutti Han torto il gambo e lacera la veste. Lásd, hogy mindenikenn közzűlök rajta van a’ tseppetske, és kívűl még most is bé-vagynak hintve a’ Harmat gyöngyeivel.

galatéa Tartsd másnak a’ te ajándékidat. Rám nézve, a’ ki azokkal nem gondolok, még az ajánlások, és nyájaskodások is a’ te ajakidonn megbántások, és gyalázatok.

polifém Nem úgy beszélnél, ha Átzis vólnék.

galatéa Nem, nem úgy beszélnék: minthogy az én megszerelmesedett szívem előtt, a’ millyen gyűlölt vagy te, ő ollyan kedves,

polifém Bolond, annyira mered vetni fejedet? Hát olly kevéssé félsz az én Haragjaimtól. No hiszen megmutatom, hogy haszontalan fogsz bánkodni vakmerő mérészségedenn.

galatéa Mit mutatsz meg?

polifém Mit mutatok? A’ te szerelmesednek szívét fogaim között fojtom meg, és az én megtsúfoltatott szerelmem, mikor talám nem is várnád, bosszút fog rajtad és azonn állani.

glautze Ah tettess Galatea.

galatéa Istennek, mit hallok! óh Egek, egyedűl ez a’ félelem, az én gyötrelmem.

polifém Láasd már, Glautze, el kell é tűrnöm illy nagy tsúfságot?

glautze Tartsd meg hívséggel, a’ bántatások között is, a’ te első szerelmedet: győzze meg az ő keménységét a’ te álhatatosságod.

polifém Glautze, nints többé ideje a’ nyájasságnak, és indúlatoknak; most már megakarom annak a’ háládatlannak mutatni, szerelmes vágyodásimnak közepette, hogy Polifém, most is Polifém.

glautze ’S ezzel osztánn mit nyersz? Te tán azt gondolod, hogy a’ haragból, és a’ bosszú állásból tsirádzik a’ szerelem? A’ szerelem a’ mi szívünkbe eggy őnként való Indúlat. Sem soha az erő, vagy a’ keménység meg nem határozhatja eggy Szívnek szabadságát. Ha a’ megbosszúlásra vágyakozol, Átzist majd megölöd, Galatéa sírni fog, te pedig nevetni az ő Kínjainn: ekkor ostánn ennyi sok bosszúságtételekkel boldogtalanná fogod őtet tenni? de nem szeretővé.

polifém Hát a’ Steropes és Brontes’ báttya a’ kevély Polifémus, a’ kinek haragjára gyakrann reszketnek a’ Tsillagok, megzabolázván mindenkor az ő tsúffá lett Lelkének belső Indúlatait, kéntelen lessz é, eggy gyáva asszonynak bosszantásait eltűrni, tsúfot űzéseit elszívlelni?

glautze Hallgass, tűrd el azt, és szeress: sőt, ha azt akarod, hogy Galatéa olly kegyetlen, és fösvény ne légyen; igyekezz a’ te szerető-társadnak kedvezni. Ha az ő indúlatainak nyilván való ellenségének mutatod magadat, Galatéa majd felfogja annak óltalmára szívének minden gondolatit fegyverkeztetni, és az ő felgyúladott tüze a’ fáradság által nagyobb lészen.

polifém Nem, nem; kövesse ez a’ mesterséget, a’ ki tsak a’ mesterségbenn helyhezteti az ő hatalmát. Egyébb törvényt, egyébb igasságot az én erőmnél, és az én hatamamnál nem kívánok. Az én szerelmes óhajtásaimat vagy megakarom elégíteni, vagy megbosszúllani, ’s nem akarok tsupán tsak sóhajtozni.

glautze Ah mert látom hogy újra kezd a’ megbántatott Óriásnak rettenetes Tekinteténn a’ kegyetlenség szikrádzani. És te azt a’ vad Lelket, óh Galatéa, tsúfolásokkal és bosszantásokkal izgatod fel az álmából. Hah eggyűgyű, te nem tudod, hogy a’ melly harag a’ hív Lélekbenn származik, ha a’ szerelemnek magzatja, mindég kegyetlenebb.

tétis Glautze, Glautze, megálly.

glautze Honnan térsz oh szép Tétis ezenn partra?Mitsoda szerentsés újság tesz téged ennyire víggá?

tétis Glautze nem tudod, hogy Pártenope’ Kebelébenn már a’ Diegó és Margarita mostani szülötte az ő Annyának Kebeléből kijövénn, mutatja magát a’ derűlt Égnek?

glautze ’S ezt nevezed te, óh habok’ Istenasszonya, mostann született magzatnak? Minden Égi Jeleket általfutott a’ görbe abrontsonn azólta a’ Nap, hogy ezt a’ te szádból hallottam.

tétis Az igaz, de mái naponn fakadtt eggy új Tsemete az ő halhatatlan Törzsökéről, a’ melly a’ másikhoz díszére és szépségére nézve egyenlő.

glautze ’S ez igaz vólna?

tétis Magam láttam, hogy a’ Tsillagok kőzűl a’ tágas kerekekenn leszállott a’ Jupiter’ Madara; és a’ szent Tollaknak felséges árnyékánál a’ Sebezius partokonn megnyúgodtak az apró Isten-asszonyok.

glautze Ah! hogy Péleus mindég úgy légyen hív te hozzád, vezess oda óh jó Istenasszony, vezess oda engemet, a’ hol az ő kellemetes Szülejének kebelébenn van az a’ szerentsés pár.

tétis Jöszte: de hát Galatéa nélkűl jönnél te én velem?

glautze Imhol közelget ő.

tétis Hát miért tartja szemeit olly szomorúann és könyvesenn?

glautze Talám az ő bálványjának veszéllyét siratja. Galatéa és a’ mondottak.

galatéa Glautze, óh Istenem, ki segít meg engem?

tétis Mikor víg történettel tér vissza te hozzád Tétis, te sírsz Galatéa?

galatéa Hijjába keres, óh szép Istenasszony, békességet az én szívem, hijjába reményl vígasztalást.

tétis De miért?

glautze Mi lelt.

galatéa Átzis meghalt.

glautze Ah! mert megmondtam előre!

tétis ’S miképpenn?

galatéa Mikor vígann, és bátorságba űlnék az én szép Tüzemmel eggy terepély Platanus bizonytalan árnyéka alatt; nem tudom honnan, és hogyann látott meg bennünket a’ féltő Tziklops, és e’ miatt haragra lobbant, és izmos karjaival a’ Hegynek eggy nagy részét elszakasztván, kitört eggy Kősziklát, és vakmerő jobbjával hozzánk vágta, hogy a’ mi békeséggünket halálossá tegye. A’ levegő ég elnyomattatván a’ szokatlan tehertől, nyögésével megütötte füleimet. Ekkor kiáltottam: fuss innen Kintsem: mit tsinálsz? De szegény megzavarodvánn, és nem vígyázvánn, a’ kegyetlen Ellenség irtóztató tsapásának szem közt futott, és (ah iszonyú eset) az iszonyú kőszirt alatt mind halált, mind temetőt talált.

glautze Óh szerentsétlen szerető!

tétis Derítsd ki Ortzáidat gyönyörű Galatéa. Nem kell illy víg és mosolygó Naponn egyedűl tsak a’ Dóris’ és Néreus’ Leányának sírni fájdalmasann. Vesd amoda szemeidet, és a’ feltámadó Átzist lásd, és öleld meg.

galatéa Istenek, mit látok?

tétis Lásd, hogy az élő kő alól folyó vízzé változva tsendes érrel jön ki a’ rétre tekeregni. Nézd, nézd, hogy az ő Kristály vizeiből a’ szomszéd Partokonn felemeli kákákkal kerített kékellő Hajait. Átzis, és a’ mondottak.

galatéa Átzis, Kintsem, szívem, te meghalvánn feltámadsz, ’s az én szívem, melly tsak te véled él; ha elébb meghalt, véled újjá születik.

átzis Egyedűl tsak annak a’ sírásnak jótéteménye az, a’ mit te Kintsem botsátassz szemeidből, hogy Átzis ismét vissa jön e’ kellemetes és vídám szellőknek szívására, ’s még egyszer keresztűl hat a’ Léte’ Habjainn.

glautze Tartsátok, ah tartsátok más időre e’ gyenge Indúlatokat, szeretnsés szeretők. Minket kövessetek a’ Habokonn, és azt a’ nemes születést magasztalni jőjjetek.

galatéa Mitsoda születésről szólassz?

tétis Arról a’ magzatról beszéll, a’ mellyet én tinéktek óhajtozva annyiszor megjövendőltem. Azt a’ magzatot, a’ kinek megtisztelésére maga az Au<f>triai Istenség az ő Császári Hitvesével szíves szeretettel száll ma le az ő tisztelt Királyi székéből, a’ mellyből várja a’ meggyőzött Világ az ő Törvényjeit.

galatéa Mit beszélsz?

tétis Igazat beszéllek. Nem látod hogy az Ég, és a’ Hab szokásánn kívűl tisztább és tsendesebb? Hallod, hogy maga a’ szellő játszadozvánn az Ágak között, szerentsés suhogása között, ha az ő szavát érted, maga is azt mondja.

galatéa Óh szerentsés Császár, a’ ki a’ te székedből leszállassz, hogy a’ mi reménységünket tellyesítsd, soha az esztendőknek forgásábann ne lásd a’ dögletes irígység miatt a’ te homlokodonn megszáradni a’ ditsősséges Babérokat; él a’ te győzhetetlen Jobbkezed, soha se sajnálja a’ mi hasznunkra igazgatni a’ főldnek és Tengernek Országait. És te az Ég előtt kedves és szerettetett bóldog Pár, tanúld meg ezt az ennyire nemes szerentsét a’ bőltsőtől fogva fenntartani. Száljanak le a’ harmadik Égből, a’ Királyi Böltsőket ringatni a’ Szerelmek. És az ő soha nem érdeklett Tsetsbimbóival szálljon le a’ virtus, ’s adjon tejet nékiek. Felnevekedvénn tegyék elméjek’ elibe az ő Annyok’ Erkőltseit, az ő Attyok’ vitézségét sinor-mértékűl; és lássa meg akkor a’ Világ, hogy eggy magos érzésekhez szokott Lélekbenn mint köttetik össze a’ Tisztesség és a’ Szépség.

kar