Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Ah hallgass, szeretett Átzisom, hallgass, hogy ^* meg ne hallja Polifém ama’ Kőről, a’ melly mellett ^* lappang. Ha ezen partok megett^* bátorságosabb menedéket kívánsz adni félelmetes Indúlatodnak, jer oda én velem, ahol az az odvas Kőszikla a’ tsendes Tenger felibe görbíti fel ^* homlokát, és a’ tsillapúlt Otzeán tűkört tsinál a’ Hegynek.

átzis Gyönyörű Galatéa, nékem édes Kínom, te tudod mennyire imádlak tégedet, te tudod vallyon tőled távol létembenn élek é én, vagy halok; ’s^* te az én karjaim közé olly sokára térsz vissza, ’s azt kívánod, hogy én hallgassak?

galatéa Ha a’ nagy Kívánságnak hiszek, mindég ^* sokára térek vissza hozzád, Bálványom: ha a’ te Veszedelmedet gondolom meg, nagyonn is gyakrann szerelmeskedem szép Szemeiddel.
NB. Ének 1.

átzis Ne, ah ne félj, Életem. Ámor megtanít engemet, hogy mesterséggel süssem fel a’ Tziklopsnak bosszúját és Haragját. Te azomba, óh kedvesem, gondold meg, hogy gyűlölésedenn kivűl minden Kínjánál Szívemnek legnagyobb az, ha te tőled távol vagyok.

galatéa Ah, ha úgy láttad vólna mint én látam, az én Anyámnak Habjai közűl, mitsoda dögleletes étkekkel hízlalja hasát az az útálatos Monstrum, sokkal vígyázobb lenne ifjúi Elméd.

átzis Hát mit láttál?

galatéa Láttam, hogy a’ Kőhöz zúzott kegyetlenűl eggy szegény Pásztort, a’ kit az általútonn elfogott. Láttam^*hogy tépte és szaggatta széllyel őtet, hogy iszonyú eledelévé tégye az ő Éhségének, és hogy annak öszvetépett tagjai még melegen és félelevenenn^* reszkettek^* fogai^* gyilkos mardosási között.’ S azonba a’ fekete vér, melly kivitsorított fogai^*körül tajtékzott, (óh irtóztató látomás!) a’ két szája végénn kibudgyanvánn, a’ mellyénn tsorgott végig. Sírtám é én illy iszonyúságra,^*beszéld el azt helyettem Ámor: mert tsak te tudod, Ámor, miért sírtam én akkor, ’s ki^*forgott eszembe.

átzis Énis síratom nyomorúlt fejének kegyetlen^*esetét: de semmit sem tsinál az, a’ ki minden bajjal gondol. Én rám ordítson, engem fenyegessen kedve szerént az én alkalmatlan ríválisom: de azért soha eszemet meg nem változtatom, nagyonn szép jutalma vagyon az én Veszedelmemnek. NB. Ének. 2.

galatéa Ah fuss, Átzis, fuss, ihol az Útálatos.

átzis Hol?

galatéa Amott la, nem látod őtet? Pedig mikor tsikorgó zabsipjainak durva Hangjával eggyezteti Énekét, Pelórumot és Lilibéumot siketíti ordításával.

átzis Jaj nékem, te elhagysz engemet?

galatéa Óh fuss el, én Bálványom.

átzis Istenhozzád, Kintsem.

galatéa Életem, Istenhozzád.

polifém NB. Ének. 3.
Óh fejér Galatea, fejérebb a’ Liliomnál, és pirosabb ’s gyönyörűbb a’ születő Hajnalnál, elevenebb a’ Bársonynál: de könnyebb ’s futósabb a’ Szélnél. Miért, miért vetsz meg engem, és tsupánn tsak akkor jössz hozzám, ’s akkor vígasztalsz engemet, mikor álomra botsátom szememet, osztánn ha az álom elhágy engemet, teis elhagysz engemet? Tudod, hogy attól fogva kezdtelek téged szeretni, a’ miólta leányka korodba a’ tengeri Dórissal, a’ te édes Anyáddal, jártál az Etna’ Bértzeire Játzintokat ’s Violákat szedni. És énis veled jártam szíves vezetőd lévén a’ követses Ösvényenn. Én felgyúladtam, és te kegyetlen én reám nemis emlékezel, nem gondolsz az én Sirásaimmal, nem érzed fájdalmomat. Tudom, miért futsz tőlem eggyűgyű Leányka, jól^* tudom: azért hogy eggyik fülemtől a’ másikig terjed az én Szemőldököm. Azért hogy eggy ágbogos fenyőszál vezeti az én nagy^* Lépésimet, és tsak eggyetleneggy Szem szolgáltat nékem világosságot. De talám olly alávaló nem volnék te előtted, ha vagy eggyszer nem sajnállanád az én Gondjaimmal meg tekínteni Ábrázatomat, vagy ha Átzist jobban nem szeretnéd.

glautze Óh Egek, ímhol a’ Tziklops!

polifém Glautze, Glautze hová mégy? Hallgass meg, és ha tudod, mutasd meg mellyik Partnál lappang Galetéa a’ te társad?

glautze Énis e’ fövényenn az ő nyomába mégyek, ’s másutt őtet^* nem is tudnám keresni.

polifém Ki tudja, hátha ő alattomba valamellyik Barlangban fekszik azzal a’ bolond Suhanttzal, a’ kiért engem ebrúdonn hány?

glautze Óh hányszor, óh hányszor mondtam én néki ezt te éretted: Balgatag, mit tsinálsz? Te megvetsz eggy Pásztort, a’ kiért sok Nimfák, de mind haszontalan, viselnek Szívekbe szerelmes gondot: ’S te így futsz a’ te Szerentséd előtt? (Bizony bolond vagy, ha azt hiszed.)

polifém Szép Glautze magad látod, hogy én olly otromba és olly alávaló nem vagyok: ’s mégis lám gyűlöl engemet ’s tőlem iszonyodik. Ah mondd meg néki legalább, ha majd eggykor beszéllni találsz véle, hogy akármillyen vagyokis, azért hogy ő engem futis van a’ ki értem aggódik: Mondd meg neki, hogy minden Szitziliai Pásztornál gazdagabb vagyok én, és hogy az én Nyájamtól, ha az Akolból ki jön, az Etna^* fejérlik: Mondd meg néki hogy mind néki ajándékozom, tsak ne légyen hozzám kegyetlen. Hogy ő érette sóhajtanom egyedűl való Gyönyörűségem, hogy Alféus van a’ Szemembe, és a’ Melyembe Mongibello.

glautze NB. Ének. N^ro. 4.

polifém Én nem tudom mitsoda Gyönyörűséget találnak abba a’ Nimfák, hogy a’ Vízbe lakoznak. Óh Glautze mennyivel, óh mennyivel jobb vólna néki én velem eggyütt a’ fűre leülve tőlteni a’ Napokat, ott a’ hol az én Barlangomonn a’ Tziprusok és a’^*Babérok nagyítják az Árnyékot, és a’ ragado borostyán az utat beteríti!

glautze Eztis meg fogom néki mondani.

polifém Osztánn ha azért vér el engem magától, hogy a’ borzas Szőr tagjaimnak^*bundát, államnak meg nyügöt tsinálnak, mondd meg néki, hogy én nem bánom, ha elkellis mind valamennyit perzselni, és hogy még az én Szememet is tólja ki ezt az én olly kedves eggyetlen eggy Szememet; és tsakhogy ő én tőlem többé ne távozzon, tulajdon magam kívánok az ő kezébe tüzet szolgáltatni; ámbár <magok> azon bolyhok, a’ mellyeket ő fél és útál, magok tsinálják az én egész betsemet, szépségemet. NB. Ének. 5.

Ki hallott valaha, ki látott szörnyűbb Kívánságot, tsudább szerelmet? Eggy Óriás pásztor, eggy^* otromba, éktelen, és a’ ki^* állására ’s iszonnyú vóltára nézve a’ Heggyel vetélkedik, a’ ki miatt üressek az Erdők a’ lakosoktól, és a’ ki miatt e’ gyalázatos fövényre eggy okos Jövevény se száll ki soha: felhágy a’ dagállyal, a’ Haraggal: és nemes lángjában^* tüzel, és sóhajt.

galatéa Elment valahára eggyszer te tőled, Glautze, az az izgága.

glautze ’Ehj jöszte tsak óh Galatéa, jöszte tsak, ’s figyelmezz rá.

galatéa Mit akarsz?

glautze Részenként akarom előtted megdítsérni a’ szerető Polifémnek ábrázatját. Akarom mondani néked, hogy tégedet imád, és hogy szűntelen szomorú lévén, bővenn adózik tenéked^* keserves sírásokkal, ’s^* lángaló sóhajtásokkal, és hogy a’ te Szívedet óhajtja.

galatéa Mind megértettem.

glautze ’S nem határozod magadat az ő szeretetére?

galatéa Meg nem tudom néked magyarázni, ha^* az ő Lángja é’ nagyobb, vagy az én Gyűlölségem.

glautze Óh mennyire, óh mennyire nevetek én a’ ti bolondságitokonn nyomorúlt Szeretők! Ti kész akartva tőltitek sóhajtások és sírások között a’ Napokat^* és Órákat.

galatéa Boldog vagy te, hogy nem esméred a’ Szerelmet!

glautze Örűlni remény nélkűl, reményleni^* okosság nélkűl, félni veszedelem nélkűl, testet adni az árnyéknak, ’s hitelt nem adni a’ Valónak, minden szempillantásbann száz haszontalan fantázmákat ábrázolni a’^* gondolattal, ébrenntt álmodozni, és napjában ezerszer halni halál nélkűl, gyönyörködésnek nevezni a’ Kínlódást, ’s^* másról gondolkozni, és szűntelen lépdesni eggy félelemről másikra, eggy Kívánságról más Kívánságra, ez az a’ Frenezis, a’ mellyet Szerelemnek hívnak.

galatéa Én nem tudom meg mondani, hogy a’ Szerelem^* öröm é vagy fájdalom: azt igenis^* tudom, hogy eggy hatalmas Isten, a’ ki tetszése szerént forgatja az én Indúlatimat, és tőle nem futhatok, a’ mint én akarnám.

glautze NB. Ének. N^o 6.

galatéa Ne kevélykedj annyira a’ te Szabadságoddal, nemes Nimfa: mert a’ Szerelem minél későbbi, annál kegyetlenebb. El jön még, el jön az a’ Nap, hogy teis, mint én most, sóhajtani fogsz; és akkor meglehet azt mondod, hogy a’ Szerelem ellen a’ beszéd semmit sem tesz: higyj ebbe Galatéának, a’ ki azt tapasztalása utánn tudja.

glautze Az a’ ki a’ fűvek és a’ Virágok között^* lappangó Kígyót meg látja, ugyan bolond, ha onnan a’ lábát félre nem vonja.

galatéa Én is ugy beszélltem, mikor szabadonn és lántzok nélkűl tőltöttem a’ hínáros Hajlékok között az én boldog^* Napjaimat. Akkor a’ szokott Legelőre vezetvén néma Nyájamat, kényem szerént szedtem le ama mohos Barlangokról az ágbogas Korálokat, és az Indiai Tsigabigákból az ő fényes Leányikat; míg Glaucus, és Triton az ő szerelménn,^* és az én keménységemenn síránkozott: én pedig az ő sírásokonn nevettem. Most megváltoztatván dolgomat, a’ ki engemet kegyetlennek tapasztalt, a’ ki engemet szabadnak látott, a’ mint én nevettem őtet, úgy nevet ő engem.

glautze Lőjje Ámor tetszése szerént az ő nyilait az én Melyembe, mert az ő nyilai tompák én rám nézve. Glautze nem szeret, egyedűl a’ Szabadságot kedvelli, a’ ketsegtetést nem betsűlli, Ámorral nem gondol.

galatéa Óh melly könnyenn megtsalatkozik, a’ ki bizakodik!
NB. Ének. 7.

glautze Ah hallgass, óh Galatéa, mert a’ te Átzisod közelget. Én^* nem akarnám most az én versengésimmel a’ ti indulatitokat megzavarni, hanem jobb időre tartom az én mondásimat.

galatéa Melly felől jön ő ide?

glautze Nézd őtet, melly lopva érkezik feléd ama’ béborúlt gallyak között.

galatéa Szép Glautze, ha engemet szeretsz, menj el, és az én Barlangombann, fogj bé a’ tengeri Tsigába két Delfint, ’s kűldd hozzám azokat.

glautze Talám elakarsz a’ te Kíntseddel e’ fövenyekről futni?

galatéa Én ő vele eggy két Szempillantásig félelem nélkűl akarnék járni.

glautze Légyen kedvező a’ Hab, és a’ Szél szerentséltesse útadat.

NB. Ének. 8.

galatéa Óh az én Lelkemnek kellemetes Kínja, szeretett Gyötrelme, most mikor a’ tiszta Szellő gyengédedenn fodorítja a’ Habokat, nosza fussunk el e’ Partoktól. Már a’ tengeri Tsiga az ő kék Lovaival készenn áll a’ Partonn. Jöszte, mert így a’ te Veszedelmed (corsieri)^* elől, az én félelmem elől elvonlak tégedet. Azok a’ sós Vizek sokkal tsendesebb Szállást adnak a’ mi Szerelmünknek.

átzis Menjünk, a’ hová néked tetszik; tsak így irígyelhetik az én szerentsémet a’ Szellőkis, a’ Habokis.

galatéa Oh, ha lehetne, még tsak a’ Szellőket^* és a’ Habokat sem kívánnám az én furtumaim’ társainak.

átzis Adják az Egek, hogy mindenha így beszélljen a’ te Ajakad.

galatéa Ah Kíntsem, egyedűl te érted.

átzis Egyedűl te érted.

galatéa Élek én.

átzis Halok én.

galatéa Ha látni fogod, hogy első Virradáskor Napnyúgotról jön ki a’ Hajnal, akkor mondd: Galatéa, nem vagy hív hozzám.

átzis Ha a’ Télnek Borzadási köztt^* vírágoztatja bé a’ Hegy az ő Tetejét; akkor mondd nékem: Átzisom, nem vagy hív hozzám.

galatéa Mikor eltsügged az én tüzem.

átzis Mikor hívségtelen vagyok hozzád.

galatéa Tsillagokkal fog ékesíttetni a’ mező.

átzis Virágokkal fog ékesíttetni az Ég.

ketten NB. Ének. N^o 9^* [Duetto

átzis Imhol, óh szép Istenasszonyom, minek utánna rövid ideig jártunk volna a’ hívségtelen Tartományonn, ismét a’ partot tapodjuk.

galatéa Mikor te tőled, Lelkem, távol vagyok, óh Isten, melly hosszasok rám nézve a’ napok, mikor te vélem vagy, oh Isten melly rövidek^* az én Napjaim!

átzis Ah miért nem élhetek én te^* véled, Életem?

galatéa A’ te veszedelmed tiltja meg azt tőlem, szerelmes Átzisom. A’ megharagudott Tziklops nagyonn vígyáz a’ te Veszedelmedre, és az én Szívem többre betsűli az ő^*igaz Indúlatjábann a’ te Életedet, mint saját gyönyörködését.

átzis NB. Ének. N^o* 10.

glautze Átzis, Galatéa, menj el, bújj el.

galatéa Miért?

átzis Ki parantsolja azt?

glautze Épenn most jön Polifém, én őtet láttam.

átzis Kíntsem, hová akarsz menni?

galatéa Fussunk vissza megint a’ tengeri Tsigára.

átzis Menjünk.

glautze Ah ne menjetek, mert ha ott eggyütt lát benneteket, nevekedik gyülölsége, és haragja.

átzis Mit tsináljak?

galatéa Mit tsinálsz?

glautze Te ezen bokrok közzé bújjál, te meg eredj a’ Habokba.

galatéa Ihol a’ Tziklops, ah fuss, ha az életed kedves!

átzis Mindannyiszor meg öl ő engemet, valahányszor az én Szívemtől elszakaszt.

polifém NB. Ének. 11.
Állj meg, óh Galatéa, miért futsz tőlem? Nem igazságos jutalma illy nagy Kegyetlenség illy nagy Szerelemnek.

galatéa Mondd meg nékem, ugyan mit kívánsz, hogy benned szeressen Galatéa? Eggy édomtalan mólest, eggy éktelen Tuskót? Talám azt a’ te szép^* baromi ’s vad ábrázatodat, vagy azt azt a’ te tsapzott és bolyhos hajadat? Azt a’ te véres Tekíntetedet? Azokat a’ dirib darab fogaidat, mellyek mindég új új vérontástól undokok és fertelmesek, vagy azt a’ baromi Lelkedet, a’ melly egyéb törvényt,^* egyéb kötelességet^* nem esmér,^* tsak az Erőszakot,^* és a’ Kivánságot?

glautze Oh Isten, nagyonn is felmérgeled.

polifém Háládatlan Nimfa, ne vess meg engem annyira, mert néked szépnek illik lenni, és nemesnek; nékem pedig durvának; nem is olly Lélek lakik Melyembenn, a’ millyennek te azt ábrázolod. Ma reggel hajnal tájbann, (^* hogy néked eggy kedves ajándékot adjak) eggy termett fiatalt^* a’ legszebbek közűl megfosztottam az ő gyümölcseitöl. Vedd el őket, és lásd, hogy tutti Han torto il gambo e lacera la veste. Lásd hogy mindenikenn^* közűlök rajta van a’ tseppetske, és kivűl még mostis bé vagynak hintve a’ harmat Gyöngyeivel.

galatéa Tartsd másnak a’ te Ajándékidat. Rám nézve, a’ ki azokkal nem gondolok, még az ajánlások, és nyájaskódásokis, a’ te Ajjakidonn megbántások, és gyalázatok.

polifém Nem ugy^*beszéllnél, ha Átzis vólnék.

galatéa Nem, nem úgy beszéllnék: minthogy az én megszerelmesedett Szívem előtt, a’ millyen gyűlöltt vagy te, ő ollyan kedves.

polifém Bolond, annyira mered vetni fejedet? Hát olly kevéssé félsz az én Haragjaimtól?^*No hiszen megmutatom, hogy haszontalan fogsz bánkódni vakmerő merészségeden.

galatéa Mit mutatsz meg?

polifém Mit mutatok? A’ te^* Szerelmesednek Szívét fogaim között^* fojtom meg, és az én megtsúfoltatott Szerelmem, mikor^*talám nemis várnád,^* bosszut fog^* rajtad és azonn állani.

glautze Ah^*tettess Galatéa.

galatéa Istenek, mit hallok! Óh Egek, egyedűl ez a’ félelem az én gyötrelmem. NB. Ének N^o 12

polifém Lásd már, Glautze, el kell é tűrnöm illy nagy tsúfságot?

glautze Tartsd meg hívséggel, a’ bántatások közöttis a’ te első Szerelmedet: győzze meg az ő keménységét a’ te állhatatosságod. NB. Ének 13

polifém Glautze, nincs többé ideje a’ nyájasságnak, és indúlatoknak: most már meg akarom annak a’ háládatlannak mutatni,^* szerelmes vágyodásimnak közepette, hogy Polifém, mostis Polifém.

glautze ’S ezzel osztánn mit nyersz? Te tán azt gondolod, hogy a’ haragból és a’ Bosszú állásból tsirádzik a’ Szerelem? A’ Szerelem a’ mi Szívünkbe eggy önként való Indúlat. Sem soha az erő, vagy a’ keménység meg nem határozhatja eggy Szívnek Szabadságát. Ha a’ megbosszúllásra vágyakozol, Átzist majd megölöd, Galatéa sírni fog, te pedig nevetni az ő Kínjainn: ’s ekkor osztánn ennyi sok bosszúság tételekkel boldogtalanná fogod őtet tenni, de nem Szeretővé.

polifém Hát a’ Steropes és Brontes’ báttya a’ kevély Polifémus, a’ kinek haragjára gyakrann reszketnek a’ Tsillagok, megzabolázván mindenkor az ő tsúffá tett Lelkének belső indúlatait, kéntelen lessz é^* eggy gyáva^* Asszonynak bosszantásit eltűrni, tsúfot űzéseit elszívelni?

glautze Hallgass, tűrd el azt, és szeress: sőt ha azt akarod, hogy Galatéa olly kegyetlen és fösvény ne légyen, igyekezz a’ te Szeretőtársadnak kedvezni. Ha az ő indúlatainak nyílván való Ellenségének mutatod magadat, Galatéa majd fel fogja annak óltalmára Szívének minden Gondolatit fegyverkeztetni, és az ő^* felgyúladtt tüze a’ fáradság által nagyobb lészen.

polifém Nem, nem; kövesse ez a’ mesterséget, a’ ki tsak a’ mesterségbenn helyhezteti az ő hatalmát. Egyéb törvényt, egyéb igazságot az én erőmnél, és az én hatalmamnál nem kívánok. Az én szerelmes Óhajtásimat vagy meg akarom elégiteni, vagy megbosszúllani, ’s nem akarok tsupánn tsak sóhajtozni. NB. Ének. 14.

glautze Ah mert látom hogy újra kezd a’ megbántatott Óriásnak rettenetes Tekínteténn a’ kegyetlenség szikrádzani. És te azt a’ vad Lelket, óh Galatéa, tsúfolásokkal és bosszantásokkal izgatod fel az álmából. Hah eggyűgyű, te nem tudod, hogy a’ melly harag a’ hív Lélekből származik, ha a’ Szerelemnek magzatja, mindíg kegyetlenebb.

tétis Glautze, Glautze, megálly.

glautze Honnan^* térsz, oh szép Tétis ezen partra? Micsoda szerentsés Újság tesz téged ennyire víggá?

tétis Glautze nem tudod, hogy Párténopé Kebelébenn már a’ Diegó és Margarita mostani szülötte^* az ő Anyjának Kebeléből ki jövénn, mutatja magát a’ derűlt Égnek?

glautze ’S ezt nevezed te, óh habok’ Istenasszonya, mostann született Magzatnak? Minden Égi Jeleket által futott a’ görbe abrontsonn azólta^* a’ Nap, hogy ezt a’ te Szádból hallottam.

tétis Az igaz de mái naponn fakadtt eggy új tsemete az ő halhatatlan Törzsökéről, a’ melly a’ másikhoz díszére és szépségére nézve egyenlő.

glautze ’S ez igaz vólna?

tétis Magam láttam, hogy a’ Tsillagok közűl a’ tágas kerekekenn leszállott a’ Jupiter’ Madara; és a’^* szent Tollaknak felséges árnyékánál a’^* Sebezius partokonn megnyugodtak az apró Istenasszonyok.

glautze Ah, hogy Péleus mindég úgy^* légyen hív tehozzád, vezess oda,^* óh jó Istenasszony, vezess oda engemet, ahol az ő kellemetes^* Szülejének kebelébenn van az a’ szerentsés pár.

tétis Jöszte: de hát Galatéa nélkűl jönnél te én velem?

glautze Imhol közelget ő.

tétis Hát miért tartja szemeit olly szomorúann és könyvesenn?

glautze Talám az ő Bálványjának veszélyét siratja.

galatéa Glautze, óh Istenem, ki segít meg engem?

tétis Mikor víg történettel tér vissza tehozzád Tétis, te sirsz Galatéa?

galatéa Hijjába keres, óh szép Istenasszony békeséget az én Szívem, hijjába reményl vígasztalást.

tétis De miért?

glautze Mi lelt?

galatéa Átzis meghalt.

glautze Ah mert megmondtam előre!

tétis ’S miképpenn?

galatéa Mikor vígann és bátorságba űlnék az én szép Tüzemmel eggy terepély Platanus bizonytalan Árnyéka alatt, nem tudom honnan és hogyan látott meg bennünket a’ féltő Tziklops, és e’ miatt haragra lobbant. És izmos Karjaival a’ Hegynek eggy nagy részét elszakasztván, kitőrt eggy Kősziklát, és vakmerő jobbjával hozzánk vágta, hogy a’ mi békeségünket halálossá tegye. A’ levegőég elnyomattatván a’ szokatlan tehertől, nyögésével megütötte füleimet. Ekkor kiáltottam, fuss innen Kintsem, mit tsinálsz? De szegény megzavarodván és nem^* vígyázván, a’ kegyetlen Ellenség’ írtóztató tsapásának szemköztt futott, és (ah iszonyú eset!) az^*iszonyú kőszirt alatt mind halált, mind temetőt talált.

glautze Óh szerentsétlen szerető!

tétis Derítsd ki Ortzáidat gyönyörű Galatéa. Nem kell illy víg, és illy mosolygó Naponn egyedűl tsak a’ Dóris’ és Néreus’ Leányának sírni fájdalmasann. Vesd amoda Szemeidet, és a’ feltámadó Átzist, lásd és öleld meg.

galatéa Istenek, mit látok!

tétis Lásd, hogy az élő kő alól folyó vizzé változva tsendes érrel jön ki a’ rétre tekeregni. Nézd, nézd, hogy az ő Kristály Vizeiből a’ szomszéd Partokonn felemeli kákákkal kerített kékellő Hajait.

galatéa Átzis, kincsem, Szívem, te meghalván feltámadsz, ’s az én Szívem, melly tsak te véled él, ha előbb meghalt, véled újjá születik.

átzis Egyedűl tsak annak a’ Sírásnak jótéteménye az, a’ mit te Kintsem botsátasz Szemeidből, hogy Átzis ismét vissza jön e’ kellemetes és vídám Szellőknek szívására, ’s még eggyszer keresztűl hat a’ Léte’ Habjainn. NB. Ének. N^o 15.

glautze Tartsátok, ah tartsátok más időre e’ gyenge Indúlatokat, szerentsés Szeretők. Minket kövessetek a’ Habokonn, és azt a’ Nemes^* születést magasztalni jöjjetek.

galatéa Mitsoda születésről beszéllesz?

tétis Arról a’ magzatról beszéll, a’ mellyet én tinéktek ohajtozva annyiszor megjövendöltem. Azt a’ Magzatot, a’ kinek megtisztelésére maga az Ausztriai Istenség az ő Tsászári Hitvesével^* szives szeretettel száll ma le az ő tiszteltt^* Királyi Székéből, a’ mellyből várja a’ meggyőzött Világ az ő Törvényjeit.

galatéa Mit beszélsz?

tétis Igazat beszéllek. Nem látod hogy az Ég és a’ Hab szokásánn kivűl tísztább és tsendesebb? Hallod, hogy maga a’ Szellő játszadozván az Ágak között,^* szerentsés suhogása között, ha az ő szavát érted, maga is azt mondja. NB. Ének 16.

galatéa Óh szerentsés Tsászár, a’ ki a’ te Székedből leszállassz, hogy a’ mi reménységünket telyesítsd, soha^* az esztendőknek^*forgásábann ne lásd a’ dögletes Irigység miatt a’ te homlokodonn megszáradni a’ ditsőséges Babérokat; és a’ te győzhetetlen Jobbkezed, soha se sajnálja a’ mi hasznunkra igazgatni a’ főldnek és Tengernek Országait. És te az Ég elött kedves és szerettetett boldog Pár, tanúld meg ezt az ennyire nemes Szerentsét a’ bőltsőtől fogva fenn tartani. Szálljanak le a’ Harmadik Égből, a’ Királyi Bőltsőket ringatni a’ Szerelmek. És az ő soha nem érdeklett Tsetsbimbóival szálljon le a’ Virtus, ’s adjon tejet nékiek. Felnevekedvén tegyék^*elméjek’ elibe az ő Anyjok Erkötseit, az ő Attyok’ Vitézségét sinormértékűl; és lássa meg akkor a’ Világ, hogy eggy magos érzésekhez szokott Lélekbenn mint köttetik öszve a’ Tisztesség, és a’ Szépség.

Kar. NB. Ének. N^o 17. kar