Galatéa 1796 előtt A | Galatéa 1796 után/1806 B |
|---|---|
Közbeszólók.
Galatéa. Átzis. Polifém. Glautze. Tétis. A’ Játékhely van Szitzíliába, közel a’ Tengerhez, az Etna’ Hegye aljánál. [pag 1.] I. SZAKASZ.
Galatéa, Átzis, és azutánn Polifém.
Ah hallgass, szeretett Átzisom, hallgass, hogy meg ne hallja Polifém ama’ Kőről, a’ melly mellett lappang. Ha ezen partok megett bátorságosabb menedéket kívánsz adni félelmetes Indúlatodnak, jer oda én velem, ahol az az odvas Kőszikla a’ tsendes Tenger felibe görbíti fel homlokát, és a’ tsillapúlt Otzeán tűkört tsinál a’ Hegynek.
átzis
Gyönyörű Galatéa, nékem édes Kínom, te tudod mennyire imádlak tégedet, te tudod vallyon tőled távol létembenn élek é én, vagy halok; ’s te az én karjaim közé olly sokára térsz vissza, ’s azt kívánod, hogy én hallgassak?
galatéa
Ha a’ nagy Kívánságnak hiszek, mindég sokára térek vissza hozzád, Bálványom: ha a’ te Veszedelmedet gondolom meg, nagyonn is gyakrann szerelmeskedem szép Szemeiddel. NB. Ének 1. [Ah, elhajt a’ félelem,
Vissza hív a’ Szerelem:
A’ miatt Szívem megfagy,
E’ miatt hévsége nagy,
’S Mindeggyikkel
Kínlódni kell.
Szaggatt Szívem vérez
Mert duplás Kínt érez
Nem bírván eggyikkelis.
Illy Hartz lévén bennem,
Nem lehet pihennem
Egy Szempillantásígis.]
átzis
Ne, ah ne félj, Életem. Ámor megtanít engemet, hogy mesterséggel süssem fel a’ Tziklopsnak bosszúját és Haragját. Te azomba, óh kedvesem, gondold meg, hogy gyűlölésedenn kivűl minden Kínjánál Szívemnek legnagyobb az, ha te tőled távol vagyok.
galatéa
Ah, ha úgy láttad vólna mint én látam, az én Anyámnak Habjai közűl, mitsoda dögleletes étkekkel hízlalja hasát az az útálatos Monstrum, sokkal vígyázobb lenne ifjúi Elméd.
átzis
Hát mit láttál?
galatéa
Láttam, hogy a’ Kőhöz zúzott kegyetlenűl eggy szegény Pásztort, a’ kit az általútonn elfogott. Láttamhogy tépte és szaggatta széllyel őtet, hogy iszonyú eledelévé tégye az ő Éhségének, és hogy annak öszvetépett tagjai még melegen és félelevenenn reszkettek fogai gyilkos mardosási között.’ S azonba a’ fekete vér, melly kivitsorított fogaikörül tajtékzott, (óh irtóztató látomás!) a’ két szája végénn kibudgyanvánn, a’ mellyénn tsorgott végig. Sírtám é én illy iszonyúságra,beszéld el azt helyettem Ámor: mert tsak te tudod, Ámor, miért sírtam én akkor, ’s kiforgott eszembe.
átzis
Énis síratom nyomorúlt fejének kegyetlenesetét: de semmit sem tsinál az, a’ ki minden bajjal gondol. Én rám ordítson, engem fenyegessen kedve szerént az én alkalmatlan ríválisom: de azért soha eszemet meg nem változtatom, nagyonn szép jutalma vagyon az én Veszedelmemnek. NB. Ének. 2.
[A’ ki irtózik Szívébenn
’S félelmet érez Lelkébenn,
Üljön otthonn; ’s jobb lesz, ha
Tengerre nem száll soha.
Jutalmát Ámor nem szánja
Attol, a’ ki néki hív:
De szorossann megkívánja
Hogy sohajtozni
Hogy síránkozni
Megtanúljon ám a’ szív.]
galatéa
Ah fuss, Átzis, fuss, ihol az Útálatos.
átzis
Hol?
galatéa
Amott la, nem látod őtet? Pedig mikor tsikorgó zabsipjainak durva Hangjával eggyezteti Énekét, Pelórumot és Lilibéumot siketíti ordításával.
átzis
Jaj nékem, te elhagysz engemet?
galatéa
Óh fuss el, én Bálványom.
átzis
Istenhozzád, Kintsem.
galatéa
Életem, Istenhozzád.
polifém
NB. Ének. 3.
[Jertek a’ Barlangból elő
Ártatlan Báránykák már
Hív a’ Hajnali Súgár.
Harmatos a’ zöld Legelő.
Addig én e’ kőszál körűl
Fujdogálván Sípomat,
Borostyán ágakkal körűl
Bokrétázom hajamat.]
Óh fejér Galatea, fejérebb a’ Liliomnál, és pirosabb ’s gyönyörűbb a’ születő Hajnalnál, elevenebb a’ Bársonynál: de könnyebb ’s futósabb a’ Szélnél. Miért, miért vetsz meg engem, és tsupánn tsak akkor jössz hozzám, ’s akkor vígasztalsz engemet, mikor álomra botsátom szememet, osztánn ha az álom elhágy engemet, teis elhagysz engemet? Tudod, hogy attól fogva kezdtelek téged szeretni, a’ miólta leányka korodba a’ tengeri Dórissal, a’ te édes Anyáddal, jártál az Etna’ Bértzeire Játzintokat ’s Violákat szedni. És énis veled jártam szíves vezetőd lévén a’ követses Ösvényenn. Én felgyúladtam, és te kegyetlen én reám nemis emlékezel, nem gondolsz az én Sirásaimmal, nem érzed fájdalmomat. Tudom, miért futsz tőlem eggyűgyű Leányka, jól tudom: azért hogy eggyik fülemtől a’ másikig terjed az én Szemőldököm. Azért hogy eggy ágbogos fenyőszál vezeti az én nagy Lépésimet, és tsak eggyetleneggy Szem szolgáltat nékem világosságot. De talám olly alávaló nem volnék te előtted, ha vagy eggyszer nem sajnállanád az én Gondjaimmal meg tekínteni Ábrázatomat, vagy ha Átzist jobban nem szeretnéd. Glautze, és Polifém.
glautze
Óh Egek, ímhol a’ Tziklops!
polifém
Glautze, Glautze hová mégy? Hallgass meg, és ha tudod, mutasd meg mellyik Partnál lappang Galetéa a’ te társad?
glautze
Énis e’ fövényenn az ő nyomába mégyek, ’s másutt őtet nem is tudnám keresni.
polifém
Ki tudja, hátha ő alattomba valamellyik Barlangban fekszik azzal a’ bolond Suhanttzal, a’ kiért engem ebrúdonn hány?
glautze
Óh hányszor, óh hányszor mondtam én néki ezt te éretted: Balgatag, mit tsinálsz? Te megvetsz eggy Pásztort, a’ kiért sok Nimfák, de mind haszontalan, viselnek Szívekbe szerelmes gondot: ’S te így futsz a’ te Szerentséd előtt? (Bizony bolond vagy, ha azt hiszed.)
polifém
Szép Glautze magad látod, hogy én olly otromba és olly alávaló nem vagyok: ’s mégis lám gyűlöl engemet ’s tőlem iszonyodik. Ah mondd meg néki legalább, ha majd eggykor beszéllni találsz véle, hogy akármillyen vagyokis, azért hogy ő engem futis van a’ ki értem aggódik: Mondd meg neki, hogy minden Szitziliai Pásztornál gazdagabb vagyok én, és hogy az én Nyájamtól, ha az Akolból ki jön, az Etna fejérlik: Mondd meg néki hogy mind néki ajándékozom, tsak ne légyen hozzám kegyetlen. Hogy ő érette sóhajtanom egyedűl való Gyönyörűségem, hogy Alféus van a’ Szemembe, és a’ Melyembe Mongibello.
glautze
NB. Ének. Nro. 4.
[Meg mondom, hogy szerelmed Nagy
Megmondom, hogy már rabja vagy,
’S hogy szeressen tégedet.
Majd Szívébenn Beszédemmel
Régi Tüzét úgy óltom el,
Hogy érezze Tüzedet.]
polifém
Én nem tudom mitsoda Gyönyörűséget találnak abba a’ Nimfák, hogy a’ Vízbe lakoznak. Óh Glautze mennyivel, óh mennyivel jobb vólna néki én velem eggyütt a’ fűre leülve tőlteni a’ Napokat, ott a’ hol az én Barlangomonn a’ Tziprusok és a’Babérok nagyítják az Árnyékot, és a’ ragado borostyán az utat beteríti!
glautze
Eztis meg fogom néki mondani.
polifém
Osztánn ha azért vér el engem magától, hogy a’ borzas Szőr tagjaimnakbundát, államnak meg nyügöt tsinálnak, mondd meg néki, hogy én nem bánom, ha elkellis mind valamennyit perzselni, és hogy még az én Szememet is tólja ki ezt az én olly kedves eggyetlen eggy Szememet; és tsakhogy ő én tőlem többé ne távozzon, tulajdon magam kívánok az ő kezébe tüzet szolgáltatni; ámbár <magok> azon bolyhok, a’ mellyeket ő fél és útál, magok tsinálják az én egész betsemet, szépségemet. NB. Ének. 5.
Glautze, azutánn Galatéa. [Nézd ama Hegy’ Tetejének
Bértze az Ég felé mint száll:
Jobb része illy’ szépségének
A’ fákba és bokrokba áll.
Néked illik lenni szebbnek
Nékem meg emberesebbnek
Bennem a’ vadság, a’ szépség
A’ rettentő kép, Felség.]
Ki hallott valaha, ki látott szörnyűbb Kívánságot, tsudább szerelmet? Eggy Óriás pásztor, eggy otromba, éktelen, és a’ ki állására ’s iszonnyú vóltára nézve a’ Heggyel vetélkedik, a’ ki miatt üressek az Erdők a’ lakosoktól, és a’ ki miatt e’ gyalázatos fövényre eggy okos Jövevény se száll ki soha: felhágy a’ dagállyal, a’ Haraggal: és nemes lángjában tüzel, és sóhajt.
galatéa
Elment valahára eggyszer te tőled, Glautze, az az izgága.
glautze
’Ehj jöszte tsak óh Galatéa, jöszte tsak, ’s figyelmezz rá.
galatéa
Mit akarsz?
glautze
Részenként akarom előtted megdítsérni a’ szerető Polifémnek ábrázatját. Akarom mondani néked, hogy tégedet imád, és hogy szűntelen szomorú lévén, bővenn adózik tenéked keserves sírásokkal, ’s lángaló sóhajtásokkal, és hogy a’ te Szívedet óhajtja.
galatéa
Mind megértettem.
glautze
’S nem határozod magadat az ő szeretetére?
galatéa
Meg nem tudom néked magyarázni, ha az ő Lángja é’ nagyobb, vagy az én Gyűlölségem.
glautze
Óh mennyire, óh mennyire nevetek én a’ ti bolondságitokonn nyomorúlt Szeretők! Ti kész akartva tőltitek sóhajtások és sírások között a’ Napokat és Órákat.
galatéa
Boldog vagy te, hogy nem esméred a’ Szerelmet!
glautze
Örűlni remény nélkűl, reményleni okosság nélkűl, félni veszedelem nélkűl, testet adni az árnyéknak, ’s hitelt nem adni a’ Valónak, minden szempillantásbann száz haszontalan fantázmákat ábrázolni a’ gondolattal, ébrenntt álmodozni, és napjában ezerszer halni halál nélkűl, gyönyörködésnek nevezni a’ Kínlódást, ’s másról gondolkozni, és szűntelen lépdesni eggy félelemről másikra, eggy Kívánságról más Kívánságra, ez az a’ Frenezis, a’ mellyet Szerelemnek hívnak.
galatéa
Én nem tudom meg mondani, hogy a’ Szerelem öröm é vagy fájdalom: azt igenis tudom, hogy eggy hatalmas Isten, a’ ki tetszése szerént forgatja az én Indúlatimat, és tőle nem futhatok, a’ mint én akarnám.
glautze
NB. Ének. No 6.
[Ha kedvébenn sok éretlen
Szív meg nem bódúlt vólna,
Ámor tsak eggy esméretlen
Al-Istenség vólna ma.
De a’ Nyilat ’s Ivet ennek
A’ tsábult elme adja,
Ekkor osztánn Fő Istennek
Magát a’ vétket mondja.]
galatéa
Ne kevélykedj annyira a’ te Szabadságoddal, nemes Nimfa: mert a’ Szerelem minél későbbi, annál kegyetlenebb. El jön még, el jön az a’ Nap, hogy teis, mint én most, sóhajtani fogsz; és akkor meglehet azt mondod, hogy a’ Szerelem ellen a’ beszéd semmit sem tesz: higyj ebbe Galatéának, a’ ki azt tapasztalása utánn tudja.
glautze
Az a’ ki a’ fűvek és a’ Virágok között lappangó Kígyót meg látja, ugyan bolond, ha onnan a’ lábát félre nem vonja.
galatéa
Én is ugy beszélltem, mikor szabadonn és lántzok nélkűl tőltöttem a’ hínáros Hajlékok között az én boldog Napjaimat. Akkor a’ szokott Legelőre vezetvén néma Nyájamat, kényem szerént szedtem le ama mohos Barlangokról az ágbogas Korálokat, és az Indiai Tsigabigákból az ő fényes Leányikat; míg Glaucus, és Triton az ő szerelménn, és az én keménységemenn síránkozott: én pedig az ő sírásokonn nevettem. Most megváltoztatván dolgomat, a’ ki engemet kegyetlennek tapasztalt, a’ ki engemet szabadnak látott, a’ mint én nevettem őtet, úgy nevet ő engem.
glautze
Lőjje Ámor tetszése szerént az ő nyilait az én Melyembe, mert az ő nyilai tompák én rám nézve. Glautze nem szeret, egyedűl a’ Szabadságot kedvelli, a’ ketsegtetést nem betsűlli, Ámorral nem gondol.
galatéa
Óh melly könnyenn megtsalatkozik, a’ ki bizakodik! NB. Ének. 7. [Eggy Tengerről másikra kél
A’ Hajós, ’s semmitől nem fél,
’S mikor nemis vélné, a’ Szél
És a’ hab ellene felkél.
Szaggatja Vitorláját,
Ostromolja a’ Gályályát.
Eggyik ágról másikra jár
Énekelve a’ kis Madár,
’S hát ahol nem is félne már
Ott fogja meg a’ lépes szár.]
glautze
Ah hallgass, óh Galatéa, mert a’ te Átzisod közelget. Én nem akarnám most az én versengésimmel a’ ti indulatitokat megzavarni, hanem jobb időre tartom az én mondásimat.
galatéa
Melly felől jön ő ide?
glautze
Nézd őtet, melly lopva érkezik feléd ama’ béborúlt gallyak között.
galatéa
Szép Glautze, ha engemet szeretsz, menj el, és az én Barlangombann, fogj bé a’ tengeri Tsigába két Delfint, ’s kűldd hozzám azokat.
glautze
Talám elakarsz a’ te Kíntseddel e’ fövenyekről futni?
galatéa
Én ő vele eggy két Szempillantásig félelem nélkűl akarnék járni.
glautze
Légyen kedvező a’ Hab, és a’ Szél szerentséltesse útadat. Átzis, és Galatéa.
NB. Ének. 8.
[Új tavaszkor vígann tér meg
A’ Fetske régi fészkére
Mellyből elment volt a’ meleg
Tartományoknak Enyhére,
Hív Szívem vissza így tére
Azólta ütvén fergeteg,
Szép Személyed’ nézésére,
A’mellytől féltébenn vált meg.]
galatéa
Óh az én Lelkemnek kellemetes Kínja, szeretett Gyötrelme, most mikor a’ tiszta Szellő gyengédedenn fodorítja a’ Habokat, nosza fussunk el e’ Partoktól. Már a’ tengeri Tsiga az ő kék Lovaival készenn áll a’ Partonn. Jöszte, mert így a’ te Veszedelmed (corsieri) elől, az én félelmem elől elvonlak tégedet. Azok a’ sós Vizek sokkal tsendesebb Szállást adnak a’ mi Szerelmünknek.
átzis
Menjünk, a’ hová néked tetszik; tsak így irígyelhetik az én szerentsémet a’ Szellőkis, a’ Habokis.
galatéa
Oh, ha lehetne, még tsak a’ Szellőket és a’ Habokat sem kívánnám az én furtumaim’ társainak.
átzis
Adják az Egek, hogy mindenha így beszélljen a’ te Ajakad.
galatéa
Ah Kíntsem, egyedűl te érted.
átzis
Egyedűl te érted.
galatéa
Élek én.
átzis
Halok én.
galatéa
Ha látni fogod, hogy első Virradáskor Napnyúgotról jön ki a’ Hajnal, akkor mondd: Galatéa, nem vagy hív hozzám.
átzis
Ha a’ Télnek Borzadási köztt vírágoztatja bé a’ Hegy az ő Tetejét; akkor mondd nékem: Átzisom, nem vagy hív hozzám.
galatéa
Mikor eltsügged az én tüzem.
átzis
Mikor hívségtelen vagyok hozzád.
galatéa
Tsillagokkal fog ékesíttetni a’ mező.
átzis
Virágokkal fog ékesíttetni az Ég.
ketten
NB. Ének. No 9 [Duetto
Érted élek Hívem,
halok egyedűl Szívem.
Ha látod hogy Nyugot felől
Jön a’ piros Hajnal elől:
Akkor mondd nékem azt, Drága Kints!
Galatéám, benned Hívség nints.
Ha látod, hogy közép Télenn
Nyílnak Rózsák a’ Hegyszélenn.
Akkor mondd nékem azt, Drága Kints!
Átzisom, te benned hívség nints.
Ha én más Tűztől Lángolok
Ha én tőled elpártolok
Tsillagos lesz a’ Rétség
Virágos lesz a’ nagy Ég.]
II. SZAKASZ
Galatéa, Átzis.
átzis
Imhol, óh szép Istenasszonyom, minek utánna rövid ideig jártunk volna a’ hívségtelen Tartományonn, ismét a’ partot tapodjuk.
galatéa
Mikor te tőled, Lelkem, távol vagyok, óh Isten, melly hosszasok rám nézve a’ napok, mikor te vélem vagy, oh Isten melly rövidek az én Napjaim!
átzis
Ah miért nem élhetek én te véled, Életem?
galatéa
A’ te veszedelmed tiltja meg azt tőlem, szerelmes Átzisom. A’ megharagudott Tziklops nagyonn vígyáz a’ te Veszedelmedre, és az én Szívem többre betsűli az őigaz Indúlatjábann a’ te Életedet, mint saját gyönyörködését.
átzis
NB. Ének. No 10.
Glautze, ’s a’ mondottak. [Szivembenn, ha te vagy velem,
Az öröm’ Kintsét viselem,
A’ gond, bánat, veszedelem
Sőt maga a’ Kín, ’s Gyötrelem
Temelletted kedves lész.
Ha tsillagi szép Szemednek
Útamra ki fényesednek
Semmi Szelek nem erednek
Semmi Habok nem düllyednek
És nekem semmi Szélvész
E’ Habok közt kárt nem tész.]
glautze
Átzis, Galatéa, menj el, bújj el.
galatéa
Miért?
átzis
Ki parantsolja azt?
glautze
Épenn most jön Polifém, én őtet láttam.
átzis
Kíntsem, hová akarsz menni?
galatéa
Fussunk vissza megint a’ tengeri Tsigára.
átzis
Menjünk.
glautze
Ah ne menjetek, mert ha ott eggyütt lát benneteket, nevekedik gyülölsége, és haragja.
átzis
Mit tsináljak?
galatéa
Mit tsinálsz?
glautze
Te ezen bokrok közzé bújjál, te meg eredj a’ Habokba.
galatéa
Ihol a’ Tziklops, ah fuss, ha az életed kedves!
átzis
Mindannyiszor meg öl ő engemet, valahányszor az én Szívemtől elszakaszt. Polifém, Glautze, és Galatéa.
polifém
NB. Ének. 11.
[Tudják e’ Habok és Partok
Szívembe millyen Kínt tartok
’S Kintsem szép nevét e’ határ
Megtanúlta visszállni már.
Ah te siketebb,
Te kegyetlenebb
Ezen Tengernél,
Mellyből születtél:
Hív Szerelmemet
Mélly Keservemet
Ah tsak meghallgatnád bár.]
Állj meg, óh Galatéa, miért futsz tőlem? Nem igazságos jutalma illy nagy Kegyetlenség illy nagy Szerelemnek.
galatéa
Mondd meg nékem, ugyan mit kívánsz, hogy benned szeressen Galatéa? Eggy édomtalan mólest, eggy éktelen Tuskót? Talám azt a’ te szép baromi ’s vad ábrázatodat, vagy azt azt a’ te tsapzott és bolyhos hajadat? Azt a’ te véres Tekíntetedet? Azokat a’ dirib darab fogaidat, mellyek mindég új új vérontástól undokok és fertelmesek, vagy azt a’ baromi Lelkedet, a’ melly egyéb törvényt, egyéb kötelességet nem esmér, tsak az Erőszakot, és a’ Kivánságot?
glautze
Oh Isten, nagyonn is felmérgeled.
polifém
Háládatlan Nimfa, ne vess meg engem annyira, mert néked szépnek illik lenni, és nemesnek; nékem pedig durvának; nem is olly Lélek lakik Melyembenn, a’ millyennek te azt ábrázolod. Ma reggel hajnal tájbann, ( hogy néked eggy kedves ajándékot adjak) eggy termett fiatalt a’ legszebbek közűl megfosztottam az ő gyümölcseitöl. Vedd el őket, és lásd, hogy tutti Han torto il gambo e lacera la veste. Lásd hogy mindenikenn közűlök rajta van a’ tseppetske, és kivűl még mostis bé vagynak hintve a’ harmat Gyöngyeivel.
galatéa
Tartsd másnak a’ te Ajándékidat. Rám nézve, a’ ki azokkal nem gondolok, még az ajánlások, és nyájaskódásokis, a’ te Ajjakidonn megbántások, és gyalázatok.
polifém
Nem ugybeszéllnél, ha Átzis vólnék.
galatéa
Nem, nem úgy beszéllnék: minthogy az én megszerelmesedett Szívem előtt, a’ millyen gyűlöltt vagy te, ő ollyan kedves.
polifém
Bolond, annyira mered vetni fejedet? Hát olly kevéssé félsz az én Haragjaimtól?No hiszen megmutatom, hogy haszontalan fogsz bánkódni vakmerő merészségeden.
galatéa
Mit mutatsz meg?
polifém
Mit mutatok? A’ te Szerelmesednek Szívét fogaim között fojtom meg, és az én megtsúfoltatott Szerelmem, mikortalám nemis várnád, bosszut fog rajtad és azonn állani.
glautze
Ahtettess Galatéa.
galatéa
Istenek, mit hallok! Óh Egek, egyedűl ez a’ félelem az én gyötrelmem. NB. Ének No 12
Polifém, és Glautze. [Az ártatlan Gerlitzének
Szíve vér félelmébenn,
H’ a’ Kígyó süvöltésének
Hangja béhat fülébenn
Melly a’ fészke felé jő.
Igy borzadoz te miattad
Lelkem, óh érzéketlen
Mert már bövenn megmutattad
Hogy Szíved olly kegyetlen
Mint a’ millyen hív ő.]
polifém
Lásd már, Glautze, el kell é tűrnöm illy nagy tsúfságot?
glautze
Tartsd meg hívséggel, a’ bántatások közöttis a’ te első Szerelmedet: győzze meg az ő keménységét a’ te állhatatosságod. NB. Ének 13
[Azért hogy kegyetlen ma,
Ne bosszankodj annyira,
Talám száll még végtére
Szánakozás Szívére.
Nem mindég áll Villámokba
A’ megharagudott Ég,
Néha a’ zajgó Habokba
Vissza tér a’ Tsendesség.]
polifém
Glautze, nincs többé ideje a’ nyájasságnak, és indúlatoknak: most már meg akarom annak a’ háládatlannak mutatni, szerelmes vágyodásimnak közepette, hogy Polifém, mostis Polifém.
glautze
’S ezzel osztánn mit nyersz? Te tán azt gondolod, hogy a’ haragból és a’ Bosszú állásból tsirádzik a’ Szerelem? A’ Szerelem a’ mi Szívünkbe eggy önként való Indúlat. Sem soha az erő, vagy a’ keménység meg nem határozhatja eggy Szívnek Szabadságát. Ha a’ megbosszúllásra vágyakozol, Átzist majd megölöd, Galatéa sírni fog, te pedig nevetni az ő Kínjainn: ’s ekkor osztánn ennyi sok bosszúság tételekkel boldogtalanná fogod őtet tenni, de nem Szeretővé.
polifém
Hát a’ Steropes és Brontes’ báttya a’ kevély Polifémus, a’ kinek haragjára gyakrann reszketnek a’ Tsillagok, megzabolázván mindenkor az ő tsúffá tett Lelkének belső indúlatait, kéntelen lessz é eggy gyáva Asszonynak bosszantásit eltűrni, tsúfot űzéseit elszívelni?
glautze
Hallgass, tűrd el azt, és szeress: sőt ha azt akarod, hogy Galatéa olly kegyetlen és fösvény ne légyen, igyekezz a’ te Szeretőtársadnak kedvezni. Ha az ő indúlatainak nyílván való Ellenségének mutatod magadat, Galatéa majd fel fogja annak óltalmára Szívének minden Gondolatit fegyverkeztetni, és az ő felgyúladtt tüze a’ fáradság által nagyobb lészen.
polifém
Nem, nem; kövesse ez a’ mesterséget, a’ ki tsak a’ mesterségbenn helyhezteti az ő hatalmát. Egyéb törvényt, egyéb igazságot az én erőmnél, és az én hatalmamnál nem kívánok. Az én szerelmes Óhajtásimat vagy meg akarom elégiteni, vagy megbosszúllani, ’s nem akarok tsupánn tsak sóhajtozni. NB. Ének. 14.
Glautze, azutánn Tétis. [Elfelejtvén a’ Szerelmeket
Ha felgyúlok Dühösségtől,
Tengert, Erdőket, Hegyeket
Majd kiforgatok tövestől
Még az Etna’ égő Bértzétis
Mérgembe mind széllyelhányom,
Sőt a’ Neptúnus’ Tridensétis
Országábann el ragadom.]
glautze
Ah mert látom hogy újra kezd a’ megbántatott Óriásnak rettenetes Tekínteténn a’ kegyetlenség szikrádzani. És te azt a’ vad Lelket, óh Galatéa, tsúfolásokkal és bosszantásokkal izgatod fel az álmából. Hah eggyűgyű, te nem tudod, hogy a’ melly harag a’ hív Lélekből származik, ha a’ Szerelemnek magzatja, mindíg kegyetlenebb.
tétis
Glautze, Glautze, megálly.
glautze
Honnan térsz, oh szép Tétis ezen partra? Micsoda szerentsés Újság tesz téged ennyire víggá?
tétis
Glautze nem tudod, hogy Párténopé Kebelébenn már a’ Diegó és Margarita mostani szülötte az ő Anyjának Kebeléből ki jövénn, mutatja magát a’ derűlt Égnek?
glautze
’S ezt nevezed te, óh habok’ Istenasszonya, mostann született Magzatnak? Minden Égi Jeleket által futott a’ görbe abrontsonn azólta a’ Nap, hogy ezt a’ te Szádból hallottam.
tétis
Az igaz de mái naponn fakadtt eggy új tsemete az ő halhatatlan Törzsökéről, a’ melly a’ másikhoz díszére és szépségére nézve egyenlő.
glautze
’S ez igaz vólna?
tétis
Magam láttam, hogy a’ Tsillagok közűl a’ tágas kerekekenn leszállott a’ Jupiter’ Madara; és a’ szent Tollaknak felséges árnyékánál a’ Sebezius partokonn megnyugodtak az apró Istenasszonyok.
glautze
Ah, hogy Péleus mindég úgy légyen hív tehozzád, vezess oda, óh jó Istenasszony, vezess oda engemet, ahol az ő kellemetes Szülejének kebelébenn van az a’ szerentsés pár.
tétis
Jöszte: de hát Galatéa nélkűl jönnél te én velem?
glautze
Imhol közelget ő.
tétis
Hát miért tartja szemeit olly szomorúann és könyvesenn?
glautze
Talám az ő Bálványjának veszélyét siratja. Galatéa, ’s a’ mondottak.
galatéa
Glautze, óh Istenem, ki segít meg engem?
tétis
Mikor víg történettel tér vissza tehozzád Tétis, te sirsz Galatéa?
galatéa
Hijjába keres, óh szép Istenasszony békeséget az én Szívem, hijjába reményl vígasztalást.
tétis
De miért?
glautze
Mi lelt?
galatéa
Átzis meghalt.
glautze
Ah mert megmondtam előre!
tétis
’S miképpenn?
galatéa
Mikor vígann és bátorságba űlnék az én szép Tüzemmel eggy terepély Platanus bizonytalan Árnyéka alatt, nem tudom honnan és hogyan látott meg bennünket a’ féltő Tziklops, és e’ miatt haragra lobbant. És izmos Karjaival a’ Hegynek eggy nagy részét elszakasztván, kitőrt eggy Kősziklát, és vakmerő jobbjával hozzánk vágta, hogy a’ mi békeségünket halálossá tegye. A’ levegőég elnyomattatván a’ szokatlan tehertől, nyögésével megütötte füleimet. Ekkor kiáltottam, fuss innen Kintsem, mit tsinálsz? De szegény megzavarodván és nem vígyázván, a’ kegyetlen Ellenség’ írtóztató tsapásának szemköztt futott, és (ah iszonyú eset!) aziszonyú kőszirt alatt mind halált, mind temetőt talált.
glautze
Óh szerentsétlen szerető!
tétis
Derítsd ki Ortzáidat gyönyörű Galatéa. Nem kell illy víg, és illy mosolygó Naponn egyedűl tsak a’ Dóris’ és Néreus’ Leányának sírni fájdalmasann. Vesd amoda Szemeidet, és a’ feltámadó Átzist, lásd és öleld meg.
galatéa
Istenek, mit látok!
tétis
Lásd, hogy az élő kő alól folyó vizzé változva tsendes érrel jön ki a’ rétre tekeregni. Nézd, nézd, hogy az ő Kristály Vizeiből a’ szomszéd Partokonn felemeli kákákkal kerített kékellő Hajait. Átzis, és a’ mondottak.
galatéa
Átzis, kincsem, Szívem, te meghalván feltámadsz, ’s az én Szívem, melly tsak te véled él, ha előbb meghalt, véled újjá születik.
átzis
Egyedűl tsak annak a’ Sírásnak jótéteménye az, a’ mit te Kintsem botsátasz Szemeidből, hogy Átzis ismét vissza jön e’ kellemetes és vídám Szellőknek szívására, ’s még eggyszer keresztűl hat a’ Léte’ Habjainn. NB. Ének. No 15.
[Nézd a’ lankadt Liliomot
Mellyet az Eke elnyomott.
Szárát a’ főldről úgy-é
Fel nem veheti többé.
De ha azt majd megáztatja
Az Hajnalnak hűs harmatja,
Feláll ’s régi hószínével
Borítja Virágit el.]
glautze
Tartsátok, ah tartsátok más időre e’ gyenge Indúlatokat, szerentsés Szeretők. Minket kövessetek a’ Habokonn, és azt a’ Nemes születést magasztalni jöjjetek.
galatéa
Mitsoda születésről beszéllesz?
tétis
Arról a’ magzatról beszéll, a’ mellyet én tinéktek ohajtozva annyiszor megjövendöltem. Azt a’ Magzatot, a’ kinek megtisztelésére maga az Ausztriai Istenség az ő Tsászári Hitvesével szives szeretettel száll ma le az ő tiszteltt Királyi Székéből, a’ mellyből várja a’ meggyőzött Világ az ő Törvényjeit.
galatéa
Mit beszélsz?
tétis
Igazat beszéllek. Nem látod hogy az Ég és a’ Hab szokásánn kivűl tísztább és tsendesebb? Hallod, hogy maga a’ Szellő játszadozván az Ágak között, szerentsés suhogása között, ha az ő szavát érted, maga is azt mondja. NB. Ének 16.
[Szebb Hajnal és vígabb Nappal
Ennél nem jött ki a’ Nappal
Kedvezvén ennek az Ég.
A’ Tsillagok illy fényesek
És a’ Habok illy tsendesek
Soha sem valának még.]
galatéa
Óh szerentsés Tsászár, a’ ki a’ te Székedből leszállassz, hogy a’ mi reménységünket telyesítsd, soha az esztendőknekforgásábann ne lásd a’ dögletes Irigység miatt a’ te homlokodonn megszáradni a’ ditsőséges Babérokat; és a’ te győzhetetlen Jobbkezed, soha se sajnálja a’ mi hasznunkra igazgatni a’ főldnek és Tengernek Országait. És te az Ég elött kedves és szerettetett boldog Pár, tanúld meg ezt az ennyire nemes Szerentsét a’ bőltsőtől fogva fenn tartani. Szálljanak le a’ Harmadik Égből, a’ Királyi Bőltsőket ringatni a’ Szerelmek. És az ő soha nem érdeklett Tsetsbimbóival szálljon le a’ Virtus, ’s adjon tejet nékiek. Felnevekedvén tegyékelméjek’ elibe az ő Anyjok Erkötseit, az ő Attyok’ Vitézségét sinormértékűl; és lássa meg akkor a’ Világ, hogy eggy magos érzésekhez szokott Lélekbenn mint köttetik öszve a’ Tisztesség, és a’ Szépség.
Kar. NB. Ének. No 17. kar
[Vígadozó Vivátinkra
A’ Tenger’ Partja rengjen,
És innepi Lármáinkra
Az Ekhó visszazengjen.
Egyik Partról a’ másikra
Menjen e’ vig Hármónia
Mind addig, hol ellent tart
Néki a’ legtulsóbb Part.]
| Szerzette
METASZTÁZIÓ PÉTER TSÁSZÁRI POÉTA. Fordíttatott Olaszból CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY által. NAGY-VÁRADON, Máramarosi Gottlíb Antal’ betűivel. 1806. ----------- Közbeszóllók.
galatéa, Tengeri szép Nimfa.Átzis, eggy ifjú, ennek szeretője. polifém, eggyszemű Óriás. glautze, Tengeri Nimfa. tétis, Tengerek’ Istenasszonya. A’ Játékhely van Szitziliába, közel a’ tengerhez, az Etna’ hegye’ aljánál.
ELSŐ SZAKASZ.
Galatéa, Atzis.
galatéa
Ah hallgass, szeretett Átzisom, hallgass, hogy Polifém, ama’ Kőszirt mellől, a’ hová bútt; meg ne hallja szavadat. Ha ezen Partok megett bátorságossabb menedéket kívánsz adni félénk szerelmednek, jer oda én velem, hol az az odvas Kőszikla a’ tsendes Tenger felíbe görbíti fel homlokát, ’s a’ tsillapúltt Otzeán tűkört tsinál a’ Hegynek.
átzis
Gyönyörű Galatéa! nékem édes Kínom! te tudod mennyire imádlak tégedet, te tudod, vallyon ha véled nem vagyok, élek é én, vagy halok; ’s lám te az én Karjaim közé olly sokára térsz vissza, ’s azt kívánod, hogy én hallgassak.
galatéa
Ha a’ nagy Kívánságnak hiszek, mindég sokára térek vissza hozzád, szép Bálványom: ha a’ te Veszedelmedet gondolom meg, nagyon is sűrűnn szoktam szerelmeskedem szép szemeiddel.
átzis
Ne, ah ne félj, én Életem. Ámor meg-tanít engemet, mint süssem fel fortélyosann a’ Tziklopsnak bosszúját és haragját. Te azonba, óh kedvesem, gondold meg, hogy minden Kínjainál Szívemnek, (kivévénn ha te gyűlölni kezdesz;) szörnyűbb Kín az, ha te véled nem lehetek.
galatéa
Ah ha úgy láttad vólna, mint én az én Anyámnak Habjai közűl láttam, mitsoda dögleletes étkekkel hízlalja pokol bélét az az útálatos Monstrum, – sokkal vígyázóbb lenne ifjúi elméd.
átzis
Hát mit láttál?
galatéa
Láttam, hogy a’ Kősziklához paskolt a’ kegyetlen eggy szegény Pásztort, kit az által-útonn fogott el. ’S hogy belőle éhségének eggy iszonyú Dosztot tsináljon, széllyel tépte őtet, ’s elmartzonglott Tagjai még azon melegenn, ’s félelevenn reszkettek fogai köztt gyílkos mardosási alatt. ’S azonba a’ fekete vér, melly kivitsorított fogai körűl tajtékzott, (óh írtóztató Látás) otsmány két-szája végénn kibudgyanvánn, a’ mellyénn ömlött végig. Sírtam é én akkor illy írtóztatóságra, beszélld el azt helyettem Ámor: mert tsak te tudod azt, Ámor, miért sírtam én akkor, ’s ki forgott az eszembe.
átzis
Én is siratom annak a’ nyomorúltnak kegyetlen esetét, de semmit sem tsinál az, a’ ki minden bajonn töprenkedik. Én rám ordítson, engem fenyegessen az én alkalmatlan szeretőtársam, a’ mint néki tetszik; de azért soha a’ félelem ki nem vér az eszemből: nagyonn szép jutalma vagyon az én veszedelmemnek.
„A’ ki irtózik Szívébenn,
„’S rettegést érez Lelkében,
„Űljön otthonn, ’s jobb lesz ha
„Tengerre sem száll soha.
„Jutalmát Ámor nem szánja
„Attól a’ ki néki hív;
„De szorossan megkívánja,
„Hogy sohajtozni,
„Hogy síránkozni
„Meg-tanúljon ám a’ szív.”
galatéa
Ah fuss, Átzis, fuss, ihol a’ gyalázatos.
átzis
Hol?
galatéa
Amott ní, nem látod őtet. Pedig, mikor tsikorgó zabsípjainak otromba Hangjával énekét eggyezteti; Pelórt, és Lilibét siketíti ordításával.
átzis
Jaj nékem, te elhagysz engemet?
galatéa
Éh fuss, Angyalom.
átzis
Istenhozzád, édes Kíntsem.
galatéa
Én életem, Istenhozzád.
polifém
Glautze, és Polifém. „Jertek a’ Barlangból elő
„Ártatlan Báránykák már,
„Hív a’ hajnali Súgár.
„Harmatos a’ zőld Legelő,
„Addig én e’ kőszáll körűl
„Fújdogálván sípomat,
„Borostyán ágokkal körűl –
„Bokrétázom hajamat.”
Óh fejér Galatéa, fejérebb a’ Liliomnál, és pirossabb ’s gyönyörűbb a’ születő Hajnálnál, elevenebb a’ Bíborlangnál, de könnyebb ’s futósabb ’a szélnél. Miért, miért vetsz meg engemet, és tsupánn tsak akkor jössz hozzám, ’s akkor vígasztalsz engemet, mikor álomra botsátom szememet, osztánn ha az álom elhágy engemet, te-is elhagysz engemet? Tudod, hogy attól fogva kezdtelek téged szeretni, a’ miólta leányka korodban a’ tengeri Dórissal a’ te édes Anyáddal, jártál az Etna’ bértzeire, Játzintokat, és Violákat szedni: ’s énis veled jártam szíves vezetőd lévén a’ követses ösvényenn. Én felgyúladtam érted, és te kegyetlen nem is emlékezel én reám, ’s nem gondolsz az én sírásaimmal, nem érzed fájdalmimat. Jól tudom miért futsz tőlem, eggyűgyű Leányka, jól tudom: azért hogy eggyik fülemtől fogva a’ másikig terjed a’ szemőldököm. Azért hogy eggy ágbogas fenyőszál vezérli Óriási lépésimet, ’s tsak eggyetlen eggy szem szolgáltat nékem világosságot. De tán nem vólnék illy alávaló előtted, ha vagy eggyszer nem sajnállanád az én gondjaimmal megtekínteni Ábrázatomat, vagy ha Átzist jobbann nem szeretnéd.
glautze
Óh Egek, imhol a’ Tziklops!
polifém
Glautze, Glautze, hová mégy? Hallgass-meg és ha tudod, mutasd meg, mellyik partnál lappang a’ te társad Galatéa.
glautze
Én is őtet nyomozom e’ fövényenn, ’s másutt nem is tudnám őtet keresni.
polifém
Ki tudja, hátha ő titkonn valamellyk Barlangba fekszik azzal a’ bolond fattyúval, kiért engemet magától elűz?
glautze
Óh hányszor, óh hányszor mondtam én néki te érted: Balgatag, mit tsinálsz? Te eggy olly Pásztort vetsz meg, a’ ki eránt száz meg száz gyönyörű Nimfák viselnek, de mind haszontalan, saját szívekbenn szerelmes epekedést: ’s te így futsz a’ te szerentséd előtt? (Bizony bolond vagy, ha azt hiszed.)
polifém
Szép Glautze magad látod, hogy én olly otromba, ’s olly alávaló nem vagyok: mégis lám gyűlöl, és útál engemet. Ah mondd meg tsak néki, ha majd beszéllni találsz véle, hogy akármillyen vagyok is, azért hogy ő fut én tőlem, van a’ ki értem aggódik: mondd meg néki, hogy minden egyéb Szitzíliai pásztornál gazdagabb vagyok én, ’s hogy az én nyájamtól, mikor az akolból kijön, a’ nagy Etna fejérlik. Mondd meg, hogy mind néki ajándékozom, tsak ne légyen hozzám kegyetlen; mert ő érette sóhajtanom egyedűl való Gyönyörködésem, hogy Alféus van a’ szemembe, és a’ mellyembe Etna.
glautze
„Megmondom, hogy szerelmed nagy,
„Megmondom, hogy már rabja vagy,
„’S hogy szeressen tégedet.
„Majd szívébenn beszédemmel
„Régi tüzét úgy óltom el,
„Hogy érezze tüzedet.”
polifém
Én nem tudom mitsoda gyönyörködést találnak abba a’ Nimfák, hogy a’ vizekbe laknak. Óh mennyivel, óh mennyivel jobb vólna néki, Glautze, én velem együtt a’ fűre leűlve tőlteni a’ napokat, ott a’ hol az én Barlangomonn a’ Tziprusok és a’ Babérok nevelik az árnyékot, és a’ ragadós borostyány az ősvényt béteríti.
glautze
Ezt is majd megmondom néki.
polifém
Osztánn ha azért vét el engemet magától, hogy e’ borzas serték tagjaimnak bundát, államnak pedig nyűgöt tsinálnak, mondd meg néki, hogy én nem bánom, ha el kell is mind valamennyit perzselni, és hogy még az én szememet is tolja ki ezt az én olly kedves eggyetlen egy szememet; és tsak hogy ő én tőlem többé ne távozzon, tulajdon magam kívánok az ő kezébe tüzet szolgátlatni; ámbár azon bolyhok, a’ mellyeket ő fél és útál, magok tsinálják az én egész betsemet, szépségemet.
Glautze, azutánn Galatéa. „Nézd ama Hegy’ Tetejének
„Bértze az Ég felé mint száll:
„Jobb része illy szépségének
„A’ fákba és bokrokba áll.
„Néked illik lenni szebbnek
„Nékem meg emberesebbnek
„Bennem a’ vadság a’ szépség
„A’ rettentő kép Felség.
[glautze]
Ki hallott valaha, ki látott szörnyűbb Kívánságot, tsudább szerelmet? Eggy Óriás pásztor, eggy otromba, éktelen és a’ ki állására nézve a’ Heggyel vetélkedik, a’ ki miatt üressek az erdők a’ lakosoktól, és a’ ki miatt e’ gyalázatos fövényre eggy okos Jövevény se száll ki soha: felhágy a’ dagállyal, a’ Haraggal: és nemes lángjábann tüzel és sohajt.
galatéa
El ment valahára egyszer te tőled Glautze, az az izgága.
glautze
Éhj jöszte tsak óh Galatéa, jöszte tsak, ’s figyelmezz rá.
galatéa
Mit akarsz?
glautze
Részenként akarom előtted megdítsérni a’ szerető Polifémnek ábrázatját. Akarom mondani néked, hogy Tégedet imád, és hogy szűntelen szomorú lévénn, bővenn adózik te néked keserves sírásokkal, ’s lángaló sohajtásokkal, és hogy a’ te szívedet óhajtja.
galatéa
Mind megértettem.
glautze
’S nem határozod magadat az ő szeretetére?
galatéa
Meg nem tudom néked magyarázni, ha az ő lángja nagyobb é vagy az én gyülőlségem.
glautze
Óh mennyire, óh mennyire nevetek én a’ ti bolondságitokon, nyomorúlt szeretők! Ti kész akartva tőltitek sohajtásotok és sírások között a’ Napokat és órákat.
galatéa
Boldog vagy te, hogy nem esmered a’ szerelmet!
glautze
Örűlni remény nélkűl, reményleni okosság nélkűl, félni veszeledem nélkűl, testet adni az árnyéknak, ’s hitelt nem adni a’ Valónak, minden szempillantásbann száz haszontalan fantázmákat ábrázolni a’ gondolattal, ébrenn álmodozni, és napjába ezerszer halni meg halál nélkűl, gyönyörködésnek nevezni a’ kínlódást, másról gondolkozni, ’s önnön magát elfelejteni, és szűnelen lépdesni eggy félelemről másikra, eggy kívánságról más kívánságra, ez az a’ Frenezis, a’ mellyet szerelemnek hívnak.
galatéa
Én nem tudom megmondani, hogy a’ Szerelem öröm é vagy fájdalom: azt igen is tudom, hogy eggy hatalmas Isten, a’ ki tetszése szerént forgatja az én Indúlatimat, és tőle nem futhatok, a’ mint én akarnám.
glautze
„Ha kedvébenn sok éretlen
„Szív meg nem bódúlt vólna,
„Ámor tsak eggy esméretlen
„Al-Istenség vólna ma.
„De a’ Nyilat ’s Ivet ennek
„A’ tsábúlt elme adja,
„Ekkor osztánn Fő Istennek
„Magát a’ vétket mondja.
galatéa
Ne kevélykedj annyira a’ te szabadságoddal, nemes Nimfa: mert a’ szerelem minél későbbi, annál kegyetlenebb. Eljön még, eljön az a’ Nap, hogy te is, mint én most, sohajtani fogsz; és akkor meg lehet, azt mondod, hogy a’ szerelem ellen a’ beszéd semmit sem tesz: higyj ebbe Galatéának, a’ ki azt tapasztalása utánn tudja.
glautze
Az a’ ki a’ fűvek és virágok között lappangó Kigyót meglátja, ugyan bolond, ha onnan a’ lábát félre nem vonja.
galatéa
Én is úgy beszéltem, mikor szabadonn és lántzok nélkűl tőltöttem a’ hináros Hajlékok között az én bóldog napjaimat. Akkor a’ szokott legelőre vezetvénn néma szájjamat, kényem szerént szedtem le ama mohos Barlangokról az ágbogas Korálokat, és az Indiai Tsigabigákból az ő fényes Leányikat; míg Glaucus és Tríton az ő szerelménn, és az én keménységemenn síránkozott: én pedig az ő sírásokonn nevettem. Most megváltoztatván dolgomat, a’ ki engemet kegyetlennek tapasztalt, a’ ki engemet szabadnak látott, a’ mint én nevettem őtet, úgy nevet ő engem.
glautze
Lőjje Ámor tetzése szerént az ő nyilait az én Melyembe, mert az ő nyilai tompák én reám nézve. Glautze nem szeret, egyedűl a’ szabadságot kedvelli, a’ ketsegtetést nem betsülli, Ámorral nem gondol.
galatéa
Óh melly könnyenn megtsalatkozik a’ ki bízakodik.
„Eggy Tengerről másikra kél
„A’ Hajós ’s semmitől nem fél,
„’S mikor nem is vélné, a’ szél
„És a’ hab; ellene fel kél.
„Szaggatja Vitorláját,
„Ostromolja a’ Gályát.
„Eggyik ágról másikra jár
„Énekelve a’ kis Madár,
„’S hát a’ hol nem is félne már
„Ott fogja meg a’ lépes szár.
glautze
Ah halgass oh Galatéa, mert a’ te Átzisod közelget. Én nem akarnám most az én Versengésimmel a’ ti indúlatitokat megzavarni, hanem jobb időre tartom az én mondásimat.
galatéa
Melly felől jön ő ide?
glautze
Nézd őtet, melly lopva érkezik feléd, ama béborúlt gallyak között.
galatéa
Szép Glautze, ha engemet szeretsz, menj el, és az én Barlangombann, fogj bé a’ tengeri Tsigába két Delfint, ’s kűld hozzám azokat.
glautze
Talám elakarsz a’ te Kintseddel e’ fővenyekről futni.
galatéa
Én ő vele eggy két szempillantásig félelem nélkűl akarnék járni.
glautze
Légyen kedvező a’ Hab, és a’ szél szerentséltesse útadat. Átzis, és Galatéa.
„Új Tavaszkor vígann tér meg
„A’ Fetske régi fészkére,
„Mellyből elment volt a’ meleg
„Tartományoknak Enyhére,
„Víg szívem vissza így tére
„Azólta ütvénn fergeteg,
„Szép személyed nézésére
„A’ mellytől féltébenn vált meg.
galatéa
Óh az én Lelkemnek kellemetes Kínja, szeretett gyötrelme, most mikor a’ tiszta szellő gyengédedenn fodorítja a’ Habokat, nosza fussunk el e’ partoktól. Már a’ tengeri Tsiga az ő kék Lovaival készenn áll a’ Partonn. Jöszte, mert így a’ te Veszedelmed elől, az én félelmem elől elvonlak tégedet. Azok a’ sós vizek sokkal tsendesebb szállást adnak a’ mi szerelminknek.
átzis
Menjünk, a’ hová néked tetszik; tsak így irigyelhetik az én szerentsémet a’ Szellők is a’ Habok is.
galatéa
Óh, ha lehetne, még tsak a’ Szellőket és a’ Habokat sem kívánnám az én furtumaim’ társainak.
átzis
Adják az Egek hogy mindenha így beszéljen a’ te ajakad.
galatéa
Ah Kintsem egyedűl te érted.
átzis
Egyedűl te érted.
galatéa
Élek én.
átzis
Halok én.
galatéa
Ha látni fogod, hogy első Virradáskor Napnyúgotról jön ki a’ Hajnal, akkor mond: Galatéa nem vagy hív hozzám.
átzis
Ha a’ Télnek Borzadásai közt virágoztatja bé a’ Hegy az ő Tetejét; akkor mondd nékem: Átzisom, nem vagy hív hozám.
galatéa
Mikor eltsügged az én tüzem.
átzis
Mikor hívségtelen vagyok hozzád.
galatéa
Tsillagokkal fog ékesíttetni a’ mező.
átzis
Virágokkal fog ékesíttetni az Ég.
ketten
Érted élek egyedűl Hívem. Érted halok egyedűl Szívem.
Ha látod hogy Nyúgot felől
Jön a’ piros Hajnal elől:
Akkor mondd nékem azt drága Kints!
Galatéám benned Hívség nints.
Ha látod hogy közép Télenn
Nyílnak Rózsák a’ Hegy szélenn:
Akkor mondd nékem azt drága Kints!
Átzisom, te benned Hívség nints.
Ha én más Tűztől lángolok
Ha én tőled elpártolok,
Tsillagos lessz a’ Rétség,
Virágos lessz a’ nagy Ég.
MÁSODIK SZAKASZ
Galatéa, Átzis.
átzis
Imhol, óh szép Istenasszonyom, minekutánna rövid ideig jártunk vólna a’ hívségtelen Tartományonn; ismét a’ partot tapodjuk.
galatéa
Mikor te tőled, Lelkem, távol vagyok, óh Isten, melly hosszasok rám nézve a’ napok, mikor te vélem vagy, óh Isten, melly rövidek az én napjaim!
átzis
Ah miért nem élhetek én te veled, életem?
galatéa
A’ te veszedelmed tiltja meg azt tőlem, szerelmes Átzisom. A’ meg haragudott Tzikklops nagyonn vígyaz a’ te veszedelmedre, és az én szívem többre betsüli az ő igaz Indúlatjában a’ te életedet, mint saját gyönyörködését.
átzis
Glautze, ’s a’ mondottak. „Szívembenn, ha te vagy velem,
„Az öröm’ Kintsét viselem,
„A’ gond, bánat, veszedelem,
„Sőt maga a’ Kín s’ gyötrelem
„Te melletted kedves lész.
„Ha tsillagi szép szemednek
„Útamra kifényesednek,
„Semmi szelek nem erednek
„Semmi Habok nem düllyednek,
„És nékem semmi szélvész
„E’ Habok közt kárt nem tész.
glautze
Átzis, Galatéa, menj el, bújj el.
galatéa
Miért?
átzis
Ki parantsolja azt?
glautze
Éppenn most jön Polifém, én őtet láttam.
átzis
Kintsem hová akarsz menni?
galatéa
Fussunk vissza megint a’ tengeri Tsigára.
átzis
Menjünk.
glautze
Ah ne menjetek, mert ha ott eggyüt lát benneteket, nevekedik gyűlölsége és haragja.
átzis
Mit tsináljak?
galatéa
Mit tsinálsz?
glautze
Te ezenn bokrok közzé bújjál, te meg eredj a’ Habokba.
galatéa
Ihol a’ Tziklops, ah fuss, ha az életed kedves!
átzis
Mind annyiszor megöl ő engemet, valahányszor az én szívemtől elszakaszt. Polifém, Glautze, és Galatéa.
polifém
„Tudják e’ Habok és Partok
„Szívembe millyen Kínt tartok,
„’S Kintsem szép Nevét e’ határ
„Megtanúlta visszálni már.
„Ah te siektebb,
„Te kegyetlenebb
„Ezenn Tengernél,
„Mellyből születtél:
„Hív szerelmemet
„Mélly keservemet
„Ah tsak meghalgatnád bár.
Álly meg, ó Galatéa, miért futsz tőlem? Nem igasságos jutalma illy nagy kegyetlenség illy nagy szerelemnek.
galatéa
Mondd meg nékem, ugyan mit kívánsz, hogy benned szeressen Galatéa? Eggy édomtalan mólest, eggy éktelen Tuskót? Talám ezt a’ te szép, baromi ’s vad ábrázatodat, vagy azt, azt a’ te tsapzott és bolyhos hajadat? Azt a’ te véres Tekinteted? Azokat a’ dirib darab fogaidat, mellyek mindég újj újj vérontástól undokok és fertelmesek, vagy azt a’ baromi Lelkedet a’ melly egyébb törvényt egyébb kötelességet nem esmér, tsak az Erőszakot és a’ Kívánságot?
glautze
Óh Isten, nagyonn is felmérgeled.
polifém
Háládatlan Nimfa, ne vess meg engem annyira, mert néked szépnek illik lenni és nemesnek; mert néked szépnek illik lenni és nemesnek; nékem pedig durvának; nem is ollyan Lélek lakik melyembenn, a’ millyennek te azt árázolod. Ma reggel hajnal-tájban (hogy néked eggy kedves ajándékot adjak) eggy termett fiatalt a’ legszebbek közzűl megfosztottam az ő gyümőltseitől. Vedd el őket, és lásd, hogy, tutti Han torto il gambo e lacera la veste. Lásd, hogy mindenikenn közzűlök rajta van a’ tseppetske, és kívűl még most is bé-vagynak hintve a’ Harmat gyöngyeivel.
galatéa
Tartsd másnak a’ te ajándékidat. Rám nézve, a’ ki azokkal nem gondolok, még az ajánlások, és nyájaskodások is a’ te ajakidonn megbántások, és gyalázatok.
polifém
Nem úgy beszélnél, ha Átzis vólnék.
galatéa
Nem, nem úgy beszélnék: minthogy az én megszerelmesedett szívem előtt, a’ millyen gyűlölt vagy te, ő ollyan kedves,
polifém
Bolond, annyira mered vetni fejedet? Hát olly kevéssé félsz az én Haragjaimtól. No hiszen megmutatom, hogy haszontalan fogsz bánkodni vakmerő mérészségedenn.
galatéa
Mit mutatsz meg?
polifém
Mit mutatok? A’ te szerelmesednek szívét fogaim között fojtom meg, és az én megtsúfoltatott szerelmem, mikor talám nem is várnád, bosszút fog rajtad és azonn állani.
glautze
Ah tettess Galatea.
galatéa
Istennek, mit hallok! óh Egek, egyedűl ez a’ félelem, az én gyötrelmem.
Polifém, és Glautze. „Az ártatlan Gerlitzének
„Szíve vér félelmébenn,
„H’ a’ Kígyó süvőltésének
„Hangja béhat fülébenn,
„Melly a’ fészke felé jő.
„Így borzadoz te miattad
„Lelkem, óh érzéketlen;
„Mert már bővenn megmutattad
„Hogy szíved olly kegyetlen
„Mint a’ millyen hív ő.
polifém
Láasd már, Glautze, el kell é tűrnöm illy nagy tsúfságot?
glautze
Tartsd meg hívséggel, a’ bántatások között is, a’ te első szerelmedet: győzze meg az ő keménységét a’ te álhatatosságod.
„Azért hogy kegyetlen ma,
„Ne bosszankodj annyira,
„Talám száll még végtére
„Szánakozás szívére.
„Nem mindég áll villámokba
„A’ megharagudott Ég,
„Néha a’ zajgó Habokba
„Visszatér a’ Tsendesség.
polifém
Glautze, nints többé ideje a’ nyájasságnak, és indúlatoknak; most már megakarom annak a’ háládatlannak mutatni, szerelmes vágyodásimnak közepette, hogy Polifém, most is Polifém.
glautze
’S ezzel osztánn mit nyersz? Te tán azt gondolod, hogy a’ haragból, és a’ bosszú állásból tsirádzik a’ szerelem? A’ szerelem a’ mi szívünkbe eggy őnként való Indúlat. Sem soha az erő, vagy a’ keménység meg nem határozhatja eggy Szívnek szabadságát. Ha a’ megbosszúlásra vágyakozol, Átzist majd megölöd, Galatéa sírni fog, te pedig nevetni az ő Kínjainn: ekkor ostánn ennyi sok bosszúságtételekkel boldogtalanná fogod őtet tenni? de nem szeretővé.
polifém
Hát a’ Steropes és Brontes’ báttya a’ kevély Polifémus, a’ kinek haragjára gyakrann reszketnek a’ Tsillagok, megzabolázván mindenkor az ő tsúffá lett Lelkének belső Indúlatait, kéntelen lessz é, eggy gyáva asszonynak bosszantásait eltűrni, tsúfot űzéseit elszívlelni?
glautze
Hallgass, tűrd el azt, és szeress: sőt, ha azt akarod, hogy Galatéa olly kegyetlen, és fösvény ne légyen; igyekezz a’ te szerető-társadnak kedvezni. Ha az ő indúlatainak nyilván való ellenségének mutatod magadat, Galatéa majd felfogja annak óltalmára szívének minden gondolatit fegyverkeztetni, és az ő felgyúladott tüze a’ fáradság által nagyobb lészen.
polifém
Nem, nem; kövesse ez a’ mesterséget, a’ ki tsak a’ mesterségbenn helyhezteti az ő hatalmát. Egyébb törvényt, egyébb igasságot az én erőmnél, és az én hatamamnál nem kívánok. Az én szerelmes óhajtásaimat vagy megakarom elégíteni, vagy megbosszúllani, ’s nem akarok tsupán tsak sóhajtozni.
Glautze, azutánn Tétis. „Elfelejtvénn a’ Szerelmeket
„Ha felgyúlok Dühösségtől,
„Tengert, Erdőket, Hegyeket
„Majd kiforgatok tövestől.
„Még az Etna égő Bértzét is
„Mérgembe mind széllyelhányom,
„Sőt a’ Neptunus’ Tridensét is
„Országábann elragadom.
glautze
Ah mert látom hogy újra kezd a’ megbántatott Óriásnak rettenetes Tekinteténn a’ kegyetlenség szikrádzani. És te azt a’ vad Lelket, óh Galatéa, tsúfolásokkal és bosszantásokkal izgatod fel az álmából. Hah eggyűgyű, te nem tudod, hogy a’ melly harag a’ hív Lélekbenn származik, ha a’ szerelemnek magzatja, mindég kegyetlenebb.
tétis
Glautze, Glautze, megálly.
glautze
Honnan térsz oh szép Tétis ezenn partra?Mitsoda szerentsés újság tesz téged ennyire víggá?
tétis
Glautze nem tudod, hogy Pártenope’ Kebelébenn már a’ Diegó és Margarita mostani szülötte az ő Annyának Kebeléből kijövénn, mutatja magát a’ derűlt Égnek?
glautze
’S ezt nevezed te, óh habok’ Istenasszonya, mostann született magzatnak? Minden Égi Jeleket általfutott a’ görbe abrontsonn azólta a’ Nap, hogy ezt a’ te szádból hallottam.
tétis
Az igaz, de mái naponn fakadtt eggy új Tsemete az ő halhatatlan Törzsökéről, a’ melly a’ másikhoz díszére és szépségére nézve egyenlő.
glautze
’S ez igaz vólna?
tétis
Magam láttam, hogy a’ Tsillagok kőzűl a’ tágas kerekekenn leszállott a’ Jupiter’ Madara; és a’ szent Tollaknak felséges árnyékánál a’ Sebezius partokonn megnyúgodtak az apró Isten-asszonyok.
glautze
Ah! hogy Péleus mindég úgy légyen hív te hozzád, vezess oda óh jó Istenasszony, vezess oda engemet, a’ hol az ő kellemetes Szülejének kebelébenn van az a’ szerentsés pár.
tétis
Jöszte: de hát Galatéa nélkűl jönnél te én velem?
glautze
Imhol közelget ő.
tétis
Hát miért tartja szemeit olly szomorúann és könyvesenn?
glautze
Talám az ő bálványjának veszéllyét siratja. Galatéa és a’ mondottak.
galatéa
Glautze, óh Istenem, ki segít meg engem?
tétis
Mikor víg történettel tér vissza te hozzád Tétis, te sírsz Galatéa?
galatéa
Hijjába keres, óh szép Istenasszony, békességet az én szívem, hijjába reményl vígasztalást.
tétis
De miért?
glautze
Mi lelt.
galatéa
Átzis meghalt.
glautze
Ah! mert megmondtam előre!
tétis
’S miképpenn?
galatéa
Mikor vígann, és bátorságba űlnék az én szép Tüzemmel eggy terepély Platanus bizonytalan árnyéka alatt; nem tudom honnan, és hogyann látott meg bennünket a’ féltő Tziklops, és e’ miatt haragra lobbant, és izmos karjaival a’ Hegynek eggy nagy részét elszakasztván, kitört eggy Kősziklát, és vakmerő jobbjával hozzánk vágta, hogy a’ mi békeséggünket halálossá tegye. A’ levegő ég elnyomattatván a’ szokatlan tehertől, nyögésével megütötte füleimet. Ekkor kiáltottam: fuss innen Kintsem: mit tsinálsz? De szegény megzavarodvánn, és nem vígyázvánn, a’ kegyetlen Ellenség irtóztató tsapásának szem közt futott, és (ah iszonyú eset) az iszonyú kőszirt alatt mind halált, mind temetőt talált.
glautze
Óh szerentsétlen szerető!
tétis
Derítsd ki Ortzáidat gyönyörű Galatéa. Nem kell illy víg és mosolygó Naponn egyedűl tsak a’ Dóris’ és Néreus’ Leányának sírni fájdalmasann. Vesd amoda szemeidet, és a’ feltámadó Átzist lásd, és öleld meg.
galatéa
Istenek, mit látok?
tétis
Lásd, hogy az élő kő alól folyó vízzé változva tsendes érrel jön ki a’ rétre tekeregni. Nézd, nézd, hogy az ő Kristály vizeiből a’ szomszéd Partokonn felemeli kákákkal kerített kékellő Hajait. Átzis, és a’ mondottak.
galatéa
Átzis, Kintsem, szívem, te meghalvánn feltámadsz, ’s az én szívem, melly tsak te véled él; ha elébb meghalt, véled újjá születik.
átzis
Egyedűl tsak annak a’ sírásnak jótéteménye az, a’ mit te Kintsem botsátassz szemeidből, hogy Átzis ismét vissa jön e’ kellemetes és vídám szellőknek szívására, ’s még egyszer keresztűl hat a’ Léte’ Habjainn.
„Nézd a’ lankadtt Liliomot,
„Mellyet az Eke lenyomott.
„Szárát a’ főldről úgy é
„Fel nem veheti többé.
„De ha azt majd megáztatja
„Az Hajnalnak hűs harmatja,
„Feláll ’s régi hószínével
„Borítja virágit el.
glautze
Tartsátok, ah tartsátok más időre e’ gyenge Indúlatokat, szeretnsés szeretők. Minket kövessetek a’ Habokonn, és azt a’ nemes születést magasztalni jőjjetek.
galatéa
Mitsoda születésről szólassz?
tétis
Arról a’ magzatról beszéll, a’ mellyet én tinéktek óhajtozva annyiszor megjövendőltem. Azt a’ magzatot, a’ kinek megtisztelésére maga az Au<f>triai Istenség az ő Császári Hitvesével szíves szeretettel száll ma le az ő tisztelt Királyi székéből, a’ mellyből várja a’ meggyőzött Világ az ő Törvényjeit.
galatéa
Mit beszélsz?
tétis
Igazat beszéllek. Nem látod hogy az Ég, és a’ Hab szokásánn kívűl tisztább és tsendesebb? Hallod, hogy maga a’ szellő játszadozvánn az Ágak között, szerentsés suhogása között, ha az ő szavát érted, maga is azt mondja.
„Szebb Hajnal és vígabb nappal
„Ennél nem jött ki a’ Nappal,
„Kedvezvénn ennek az Ég.
„A’ Tsillagok illy fényesek
„És a’ Habok illy tsendesek
„Soha sem valának még.
galatéa
Óh szerentsés Császár, a’ ki a’ te székedből leszállassz, hogy a’ mi reménységünket tellyesítsd, soha az esztendőknek forgásábann ne lásd a’ dögletes irígység miatt a’ te homlokodonn megszáradni a’ ditsősséges Babérokat; él a’ te győzhetetlen Jobbkezed, soha se sajnálja a’ mi hasznunkra igazgatni a’ főldnek és Tengernek Országait. És te az Ég előtt kedves és szerettetett bóldog Pár, tanúld meg ezt az ennyire nemes szerentsét a’ bőltsőtől fogva fenntartani. Száljanak le a’ harmadik Égből, a’ Királyi Böltsőket ringatni a’ Szerelmek. És az ő soha nem érdeklett Tsetsbimbóival szálljon le a’ virtus, ’s adjon tejet nékiek. Felnevekedvénn tegyék elméjek’ elibe az ő Annyok’ Erkőltseit, az ő Attyok’ vitézségét sinor-mértékűl; és lássa meg akkor a’ Világ, hogy eggy magos érzésekhez szokott Lélekbenn mint köttetik össze a’ Tisztesség és a’ Szépség.
kar
„Vígadozó Vívátinkra
„A’ Tenger’ Partja rengjen,
„És innepi Lármáinkra
„Az Ekhó visszazengjen.
„Eggyik Partról a’ másikra
„Menjen a’ víg Hármónia,
„Mind addig, hol ellent tart
„Néki a’ legtúlsóbb Part.
|