Szirt, rendíthetetlen, mint karja és keble rakódnak,
Nagy mint Ő, nagy, mint társai, mint fija nagy!
Hol van urad? hol van Mátyása? hová leve László?
Hol van az eggykori fény? hol van az eggykori zaj.
„Nincsenek!” így dörmög falaidnak kriptai csende.
Nincsenek? ah! – de mi ez? látom e nyilni kapud’?
Látom; zászlóját már szélnek ereszti Capistrán;
Íme indúl, ’s vezeti győzödelemre hadát.
Szól a’ tarogató ’s a’ síp ’s a’ trombita, ’s a’ hős
Néma haragjában most maga léptet elő.
Jobbja és balja körül László szökdelteti ménét;
Atyjának vészi és osztja parancsolatit.
Szirt, mi vagy, és mi valál eggykor! megborzadok. A’ hű
Érzi a’ szent jelentést, ’s felriad álmaiból.