Szirt, rendíthetetlen mint karja és keble rakódnak,
Nagy mint ő, nagy mint társai, mint fija nagy!
Hol van urad? hol van Mátyása? hová leve László?
Hol van az eggykori zaj? hol van az eggykori fény?
Nincsenek –így dörmög falaidnak kriptai csendje.
Nincsenek? ah – De mi ez? látom e nyilni kapud’?
Látom; zászlójit már szélnek ereszti Capisztrán;
Ime indúl, ’s vezeti győzedelemre hadát.
Szóll a’ tárogató ’s a’ síp ’s a’ trombita; ’s a’ hős
Néma haragjában most maga léptet elő.
Jobbja és balja felől László szökdelteti ménét;
Atyjának vészi ’s osztja parancsolatit. –
Szirt, mi vagy, és mi valál eggykor! Megborzadok. A’ hív
Érzi a’ szent jelentést ’s felriad álmaiból.