Szirt! rendíthetetlen, mint karja és lelke Rakódnak,
Nagy mint ő, nagy mint társai, mint fija nagy!
Hol van Urad? hol van Lászlója? hová leve Mátyás?
Hol van az eggykori fény? hol van az eggykori zaj?
N i n c s e n e k ! – így dörmög falaidnak kriptai csendje.
Nincsenek? ah! De mi ez? látom e nyílni kapud’?
Látom; zászlójit már szélnek ereszti Kapisztrán;
Íme indúl, ’s vezeti győzedelemre hadát.
Szóll a’ tárogató ’s a’ síp ’s a’ trombita, ’s a’ Hős
Néma haragjában most maga léptet-elő.
Jobbja és balja felől László szökdelteti ménét,
’S atyjának vészi és osztja parancsolatit…
Szirt, mi vagy, és mi valál egykor! Megborzadok. A’ hív
Érti a’ szent jelenést, ’s felriad álmaiból.