Szabadon lihegsz, szeretett Haza,
*
Haza<!>, A vessző a felkiáltójelből javítva.
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi jók, hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripánk néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírte meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a’ magyart,
’S vicsorogva dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást érte ölé
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék a’ mi még nem ing.
Mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, szeretett, szabadon megint!
’S mi törénk le, mi! lánczaidat.