Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint; karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt húlltanak-el!
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu
*
bossz<ú> Az ékezet áthúzva.
lövellé!
Nem ejte-le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi, jók, hivénk szavát;
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplál a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta-meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart,
’S vicsorogva dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
Mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke
*
lelke lelkét-ből javítva.
nem hagyott-el;
*
hagyott-el hagyánk-el-ből javítva és a jobb margón megismételve.
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
*
hulltanak-el<!>; A pontosvessző a felkiáltójelből javítva.
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, Szeretett, szabadon megint!
’S mi törénk-le, mi! lánczaidat.