Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat öszvetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
*lövell<te>é. Ráírással jav.
Nem ejte-le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt; mi jók hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta-meg a’ nyáj;
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart,
’S vicsorga dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé;
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
’S mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
*ké<ny>jeit, Ráírással jav.
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott-el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el,
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk, szabadon lihegsz!
Hunyadink’ nagy lelke van veled.