1820 Aa |
1821/1822 Aa |
1827-1830 Ac |
1828-1829 Ac |
1830–1831 Ad |
1831 Ac |
|---|---|---|---|---|---|
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat öszvetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.*
lövell<te>é. Ráírással jav.
Nem ejte-le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt; mi jók hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta-meg a’ nyáj;
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart,
’S vicsorga dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé;
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
’S mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,*
ké<ny>jeit, Ráírással jav.
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott-el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el,
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!
Szeretett hazánk, szabadon lihegsz!
Hunyadink’ nagy lelke van veled.
| Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat öszvetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;
Lobogó tüzeit seregedre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte-le minket erő,
Bizakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi jók, hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irigylé,
És a’ mit táplált a’ mező;
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyirte-meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart
’S vicsorga dühében hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé
Éh gyermekeinket maszlagon
Hizlalta pribékjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
’S mi nyögénk a’ vad dölyf’ ké[j]eit,*
képeit, Sajtóhiba, em.
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó súlyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott-el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők; itt hulltanak-el,
Lobogó tüzeit seregedre
Az isteni bosszú lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Hazánk!
Szeretett Hazánk, szabadon lihegsz!
Hunyadink’ nagy lelke van veled.
| Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon lihegsz megint; karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt húlltanak-el!
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu*
bossz<ú> Az ékezet áthúzva. lövellé!Nem ejte-le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi, jók, hivénk szavát;
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplál a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta-meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé-ki a’ Magyart,
’S vicsorogva dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást értte ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék, a’ mi még nem ing.
Mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke*
lelke lelkét-ből javítva. nem hagyott-el;*
hagyott-el hagyánk-el-ből javítva és a jobb margón megismételve. Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk-el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak-el;*
hulltanak-el<!>; A pontosvessző a felkiáltójelből javítva. Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, Szeretett, szabadon megint!
’S mi törénk-le, mi! lánczaidat.
| Szabadon lihegsz, szeretett Haza!*
szeretett <hazám> Haza Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi jók hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripáink neki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg a’ nyáj
’S a’ mit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a’ Magyart,
’S vicsorogva dühében hogy a’ két
Testvérhad egymást érte ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribékjeivé, hogy ők
Verdessék a’ mi még nem ing.
Mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, Szeretett, szabadon megint!
’S mi törénk le, Mi! lánczaidat.
| Szabadon lihegsz, szeretett Haza,
Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré!
Itt hulltanak ők, itt vesztenek el,*
vesztenek<->el Utólag kihúzva.
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte le*
ejte<->le Utólag kihúzva. minket erő;Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, s mi jók hivénk szavát,
S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplál a’ mező.
Paripáink néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírta meg*
nyírta<->meg Utólag kihúzva. a’ nyáj, S a’ mit nem vett-el, ellopá.
Magyarra vivé ki*
vivé<->ki Utólag kihúzva. a’ Magyart,S vicsorga dühében, hogy a’ két
Testvérhad érte egymást ölé.
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék a’ mi még nem ing.
S mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
S viselénk, de mérges fájdalomban,
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,*
hagyott<->el Utólag kihúzva.
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,*
hagyánk<->el Utólag kihúzva.
S lepattogának lánczaink.
Itt hulltanak ők, itt vesztenek el;*
vesztenek<->el Utólag kihúzva.
Lobogó tüzeit seregökre
Az isteni bosszu lövellé!
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, Szeretett, szabadon megint!
S mi törénk-le, mi, lánczaidat!
| Szabadon lihegsz, szeretett Haza,*
Haza<!>, A vessző a felkiáltójelből javítva. Szabadon lihegsz megint! karunk
Béklyóidat összetöré.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Nem ejte le minket erő;
Bízakodás teve rabjaivá
Minket a’ pogánynak.
Esküdt, ’s mi jók, hivénk szavát,
’S ő a’ hivőket, bízakodókat,
Cselébe voná, megbuktatá.
Hegyeink’ aranyát, ugarinknak
Gazdag termésit irígylé,
És a’ mit táplált a’ mező.
Paripánk néki nyihogtak,
Gyapját neki nyírte meg a’ nyáj,
’S a’ mit nem vett el, ellopá.
Magyarra vivé ki a’ magyart,
’S vicsorogva dühében, hogy a’ két
Testvérhad egymást érte ölé
Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé, hogy ők
Verdessék a’ mi még nem ing.
Mi nyögénk a’ vad dölyf’ kéjeit,
’S viselénk, de mérges fájdalomban
Az alázó sullyos igát.
Hunyadink’ nagy lelke nem hagyott el,
Hunyadink’ nagy lelkét nem hagyánk el,
’S lepattogának lánczaink.
Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;
Lobogó tüzeit seregekre
Az isteni bosszu lövellé.
Szabadon lihegsz, szeretett Haza!
Szabadon, szeretett, szabadon megint!
’S mi törénk le, mi! lánczaidat.
|