Hatalmas Mesterének eggy szava
Miként hozá ki
*hozá<->ki A továbbiakban is javítva ez a típus.
a’ puszta Semmiből
Ezt a’ tömérdek Mindent, ’s önmagát
Az érthetetlen, a’ megfoghatatlan
Nagy Mestert fejtik leczkéid nekem.
Oh, a’ helyett hogy e’ mélységeket
Előttem felnyitnád, kérlek, borítsd el!
’S kikapva e’ szép világból, hol magamnak
Honn lenni látszom, és a’ hol szemem
Gyönyörködése’ millio tárgyait
A’ legvarázsb Sötéttisztában,
*legvarázsb<b> Sötéttisztában, Az S s-ből jav.
és
Nem elvakító fénynél látni szokta;
Ne kényszeríts, Időn ’s Ürön keresztűl,
Addig röpűlni, hol csak fény lakik,
És a’ holott én, durva föld’ fija,
A’ fény miatt magamra nem találok.
Ifjú koromnak boldog reggele olta
Mind addig, a’ midőn havát az ősz
Fejemre még nem kezdte hinteni,
E’ viszketeg gond kínzott engem is.
Lángoltam látni ’s megkapni a’ Valót,
És mint menyasszonyt keblemhez szorítni,
’S új szebb, jobb éltet élni karja közt.
*közt<t>. A továbbiakban is.
De ő futott a’ vakmerőt, ’s az éj’
Lidérczi közt eltűne, nem haraggal,
De mint ki később hozzám vissza térend.
Kétség ’s elcsüggedés rohant reám.
Kérdeztem a’ Természetet: süket volt;
Kérdeztem Bölcseinket: ők csevegtek,
’S bizonytalanbá tőnek mint valék.
Barátim vállat vontak ’s hallgatának;
’S arany korom használtalan röpűlt el,
’S büntetve voltam kábaságimért.
Többé nem űztem a’ futót, ’s magamba
*magam<…>ba
Vonúlva, azt kérdém a’ mit tudhatok,
És a’ mit tudnom használ. ’S ő jutalmúl
Megtért, ’s így szóla: Láss! A’ mit kerestél,
Nyulj bé kebledbe, ’s felleled…
*
Száiszban eggy Ifju – így beszélte nékem
Eggy Celta Bölcs, ki már Egyiptuszi
Hosszú útazásiból honn érkezék,
És a’ mit ott, a’ titkok’ szent helyén,
Őnéki látni engedtetett, keblembe
Örülve öntötte ki – panaszra költ
A’ Hiérophanta ellen, hogy nagy reményit
Ravasz sikamlatokkal játszodozza,
És a’ Valót felfedni néki késik.
Mim van, ha mindenem nincs? kérdi az Ifju.
Van itt több és kevésb? Hát a’ Való
Úgy summa, mint a’ test’ érzékinek
Ál boldogságaik, mellyeket nagyobb
’S kisebb mértékeikben bírhatunk,
*bírhatunk<?>,
És még is bírunk? Nem megoszthatatlan,
Nem eggy e, a’ mit látni óhajtozom?
Ám végy ki eggy hangot a’ lant’ zengzetéből,
Az ég’ ívéből eggy színt ám szakassz ki,
’S semmid marad, míg a’ szép zengzet’ és
Szín’ mindene eggyüvé nem szerkezik.
Ekként beszélvén, eggy szép Gömbölyeghez
Jutának el, hol eggy beleplezett Kép
Oriási nagyságban tűnt a’ megijedt
Ifjú’ szemébe. Szólj, mondá, mi ez?
Ez a’ Való, mond a’ Pap. „A’ Való?
Hisz’ annak látásáért lángolok,
’S előttem épen ő lepleztetik.”
Pörölj az Istenséggel érte, mond
A’ Hiérophanta. Nincs az a’ halandó,
Ki fellebentse a’ leplet, míg magam
Fel nem lebbentem. ’S a’ ki ezt illetendi,
A’ szentet, a’ tiltottat,
*A’ szentet, a’ tiltottat A szókezdő betűk nagybetűből jav.
mond az Isten…
„’S mit mond?” – az a’ Valót meg fogja látni.
„Csudálatos! ’s te még fel nem vetéd?”
Én e? Nem én soha! ’s e’ viszketeg
Meg sem kísérte még. „Nem értelek.
Ha tőle nem több mint e’ gyenge közfal
Rekeszt el, úgy könnyű lesz…”
*A záróidézőjel hiányzik, em.
„És az Isten’
Tilalma”, mond rendítő hanggal a’ Pap.
„E’ gyenge fátyol nem nehéz karodnak,
Fiam: lelkednek sokmázsányi sully.”
Az Ifju mély gondok közt tér haza.
Szemeitől messze elűzi csendes álmát
A’ tudni-vágyás’ szomja; kínosan
Fetreng fekvésén, ’s éjfélkor felugrik.
Rezzent lépései vaktában viszik
A’ Gömbölyeghez. Megmászni a’ kerítést
Nem volt nehéz; most lángol, majd haboz,
De néki! ’s most eggy bátor felszökellet
A’ Kép’ elébe tészi a’ vakmerőt.
Itt áll immár, ’s borzasztva fogja környűl
Az eggyedűl-valót az éktelen csönd,
Mellyet csak a’ lépdellés’ dobbanásai
Szaggatnak meg a’ kripták’ boltjaikban.
A’ kupolának
*kup<p>olának A szókezdő k K-ból jav.
nyílásán keresztűl
A’ Hold ezüstkék sápadt fényt lövel le;
’S rémítve, mint a’ megjelent Istenség,
Csillámlik a’ boltnak sötéti közt
A’ szent alak, lenyúló fátyolában.
Bizonytalan lábakkal lép az Ifju
Közelbre a’ Képhez; ’s ím szentségtörő
Kezei a’ fátyolt már illetni akarják.
Hévség ’s fagy járják végig tetemit,
’S látatlan kar röpíti vissza.
„El innen,
Boldogtalan! el innen!” így kiált
Melyéből eggy hű szózat. „te fogod
A’ Legszentebbet megkísérteni?”
Nem érti ő, nem hallja a’ szózatot. –
„E’ leplet (mond az Istenség) halandó
Fel nem vetendi, míg azt én vonom le.
De nem vetette e mellé ön maga:
*ön maga<? –>:
Ha ki ezt eltolja, meglátja a’ Valót?
*Valót? <–>
Ám érjen a’ mi akar, én eltolom,
És meg fogom, sikolta, látni.
L á t n i?
*<–> Látni? A szó mellett hosszabb német nyelvű szedési utasítás, a szó új sorba helyezésére és bentebb kezdésére vonatkozik. A lap alján le is van írva helyesen. A Látni? ritkított szedését a betűk közötti vonalak jelzik.
Ezt sugja utána a’ nyult Echó nevetve.
Így szól, ’s lekapja a’ leplet. A’ Papok
Eldőlve lelték más nap’ őt az Ísisz’
Szent zsámolyánál. Bomlott, sápadt arcza
Mély kínokat hagyott sejdíteni.
Eltűnt az élet’ vídámsága tőle,
*vídámsága <…> tőle,
’S korán sír nyelte el a’ boldogtalant.
*boldogtalant<!>.