Hatalmas Mesterének eggy szava
Miként hozá-ki a’ puszta Semmiből
Ezt a’ temérdek Mindent, ’s önmagát
Az Érthetetlent, a’ megfoghatatlan
Nagy Mestert fejtik leczkéid nekem.
Oh, a’ helyett hogy e’ mélységeket
Előttem felnyitnád, kérlek, borítsd-el;
’S kikapva e’ szép világból hol magamnak
Honn lenni látszom és a’ hol szemem
Gyönyörködése’ millio tárgyait
A’ legvarázsbb Setéttisztában helldunkel
És nem elvakító fényben látni szokta,
Ne kénszeríts időn ’s üren Raum keresztűl
Addig repűlni hol csak fény lakik,
És a’ holott én durva föld fija
A’ fény miatt magamra nem találok.
Ifjú koromnak boldog reggele olta
Mind addig a’ midőn havát az Ősz
Fejemre még nem kezdte hinteni,
E’ viszketeg gond kínzott engem is.
Lángoltam látni, megkapni a’ Valót,
És mint Menyasszonyt mellyemhez szorítni
’S új szebb jobb éltet élni hív keblében.
De ő futotta a’ Vakmerőt ’s az éj’
Lidérczei köztt eltűne, nem haraggal,
De mint ki később ismét vissza térend.
Kétség ’s elcsüggedés rohant reám.
Kérdeztem a’ Természetet, siket volt,
Kérdeztem Bölcseinket, ők csevegtek
’S bizonytalanbbá tettek mint valék.
Barátim vállat vontak ’s hallgatának,
’S arany korom használtalan repűlt el,
’S büntetve voltam kábaságimért.
Többé nem űztem a’ Futót, ’s magamba
Vonúlva azt kérdém a’ mit tudhatok,
És a’ mit tudnom használ. ’S ő jutalmúl
Megtért ’s így szólla: Láss! a’ mit kerestél,
Nyúlj-bé mellyedbe, ’s felleled.
Eggy Celta Bölcs etc. etc.