Haszontalan keresem
El-távozott Kedvesem’.
Meg-vetette kérésemet,
’S ím’ árván hagyott engemet.
Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete,
’S eggy kéz-szorítás mondotta,
Az el-válás mint kínzotta.
De most, mint az Idegen,
Bútsút veve hidegen,
’S el-tsüggedtt szívem érzette
Bánatomat mint nevette.
Nézd tsak, nézd tsak Kegyetlen
Könnyem mint foly szűnetlen,
’S emelkedő bús melyembűl
Sóhajtásom miként repűl.
Tudom, hogy ha ezt látnád
Kedvesedet meg-szánnád,
Hozzája vissza-repűlnél,
’S hív ölébe sírva dűlnél.
’S ortzájának árjait
Szárasztgatnák tsókjaid. –
De hasadj-meg nyomorúltt szív,
Ő többé hozzád nem lessz hív.