Haszontalan keresem
El-távozott Kedvesem’!
Meg-vetette kérésemet,
’S ím árván hagyott engemet.
Ha másszor menni kelle,
Reszkető tekintete
’S eggy kéz-szorítás mondotta,
Az el-válás mint kínzotta.
De most, mint az Idegen,
Bútsút veve hidegen;
’S el-tsüggedt szívem érzette
Bánatomat mint nevette.
Nézd tsak, nézd tsak Kegyetlen!
Könnyem mint foly szűntelen’,
’S emelkedő bús meljembűl
Sóhajtásom miként repűl,
Tudom, hogy ha ezt látnád
Kedvesedet meg-szánnád,
Hozzája vissza repűlnél
’S hív ölébe sírva dűlnél.
’S ortzájának árjait
Száraztanák tsókjaid! –
De hasadj-meg nyomorúltt szív!
Mert hozzád nem lessz többé hív.