Nem magyar a’ nyelv már, nem az a’ ruha! Németes ízlés
Lepte-meg ezt és azt, ’s korcsosodásra jutunk!
Így kesereg Fürmender Uram, mivel Urfija térdig-
Érő mentéjét Párizsi módra szelé,
’S négy öt kendőtől vastag nyaka, ’s üstöke borzas,
’S ah! a’ hunczfutka ’s czafli becsébe veszett.
’S csendet mond mikor ír, ’s kecset és kegyet; a’ mi reménység
Volt eddig, hosszú mondani! néki remény.
’S év neki az esztendő, ’s szeretett lyánykája barátné,
’S futja Komám-asszonyt ’s csillagom-adta Borist.
Fürmender, te ne légy Urficska: te, nagy Für-men-der,
Légy Fürmender! te, légy Elegánt, Elegánt!