Nem magyar a’ nyelv már, nem az a’ ruha. Németes ízlés
Lepte-meg ezt és azt, ’s korcsosodásra jutunk.
Igy nyavalyog Fürmender Uram, hogy az Urfija térdig-
Érő mentéjét Párizsi módra szelé,
’S négy öt kendőtől vastag nyaka ’s üstöke borzas;
’S ah a’ hunczfutka ’s czafli becsébe veszett!
’S csendet mond mikor ír, ’s kecset és kegyet. A’ mi reménység
Volt eddig, – hosszú mondani! – neki Remény.
’S év neki az esztendő, ’s szeretett lyánykája barátné,
’S futja Komám-Asszonyt, ’s csillagom-adta Borist.
Fürmender, te ne légy Urficska! te NAGY FÜR-MEN-DER!
Légy Fürmender; ’s te, légy Elegánt, Elegánt!