A’ pór nem érti mit miért szeressen,
De a’ midőn bordáji alatt hatalmasbb
Ütéssel kótog a’ bekérgezett szű,
Visítva hányja, szórja kosszorújit;
Mind eggy akár Faun fújja a’ fűztilinkót,
Akár az Istenasszony’ nagy fija
Függessze-fel Hebrusznak harsogását;
Az itt is ott is szökdell és visít,
Az itt is ott is szórja kosszorújit.
De Faun ’s az Istenasszony’ nagy fija
A’ Marszyászok’ serge előtt sem eggy.
Te a’ csudát újjá tevéd közöttünk.
Szirtek követték lantod’ zengzetét,
’S a’ zordon rengeteg’ vad szörnyei,
’S az ifjak és leányok a’ mezőn,
Kik általad szebb lángra gyúladoztak.
Új kosszorúra, disze Nemzetemnek
*Nemzete<d>mnek Ráírással jav.
Szükséged nincs: de még is végyed azt,
’S add-által a’ Vauclüsei hős leánynak.