(24. Aug. 1804. volt az itt festett Melly boldog óra tűnt-fel életemnek,
scénák’ napja.)
Midőn a’ két szép testvér’ karjain
Szökdelve jártam a’ vár’ ormain Kázmértt eggy régi Kastély ruinája áll
’S hol a’ pataknál lengenyék teremnek. eggy dombon a’ patak’ rétjei felett.
Und wo am Bachen Mayblumen spriessen.
Itt, lábainál imádott Kedvesemnek,
Elnyúltam a’ part’ bársony hantjain.
Dallott; ’s elfogva alakján ’s hangjain,
Megnyílt az ég szememnek és fülemnek.
Storazzi’
<Marának> szép ajkán nem lebegének MARA eggy Cantatrice
Mennyeibb hangzások mint e’ bájos ének, ismeretes a’ Német Költők’ munkájiból.
Mint e’ hajlékony, rezgő, lágy beszéd.
’S még bájosbb hang volt, mellyel, megpirúlva Sok K van benne: MaránaK, lebegéneK,
A’ Hold’ szelid fényénél, ’s rám simúlva, hangzásoK, éneK. És így Marának
Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd! helyett olv: Storazzi’