Fábchich vala nevöm. Az kilencz Szüzek zordon nicht ű
Cziterát adának énnekem. Ijedéssel fut
Zöngése elől az a’ kire nem hunyorgattak.
De nem fut a’ kit felavatának, és érti,
Hogy nincs tulajdon köcsök (kecsek) hiján, midőn a’ szép
Ifjak’ ’s leányok’ táncza köztt ruzsabúl-font (Fábchich sagte ruzsa statt rózsa)
Koszorúval ugrik-elő Anákreon, ’s rökkent
Szózattal eggyöld (eggyütt) dallja, Kómus és Éván,
A’ ti áldomástokat, és köz örömöket toldja.
Dücsös (Dicső) Hazámnak hív fija! nem egyenlő bájt
Ád mindeneknek Sváda. Kedvelém nyelved’,
Buzogtam én is érte. Nevemet áldd, tisztöld.