A’ zápor ömlik; nem megyen Misére,
’S nem láthatom, mint lepdell, ablakomból;
Nem, mint pillant rám, titkon-kedveltjére.
O Nap, derűlj-ki, s kedvezz a’ buzgónak,
Hogy ajtatosságát elvégezhesse;
De kedvezz nékem is, a’ lángolónak!
Ki jő? – Cselédje Hébém’ visszahozza.
Keresztet vont a’ könyvben e’ sor mellé:
„A’ hív leány barátját sohajtozza.”