Lelkesen ohajtván Fannius, hogy neki
Valahára bárcsak lennének gyermeki,
Elment túl Piréné hóval teltt határán
Áldozatot tenni Szent Jakab oltárán,
Azután megmászván az Alpes bértzeit
Köszöntette Péter és Pál küszöbjeit.
És majd elhaladván öblét Ádriának
Lorétomban gyertyát szentelt Máriának
Az Édom tengere felé azután tért
S ottan Idvezitőnk koporsójához ért
Sőt ájtatos lelke meg nem elégülvén
Utazott pusztákon tevepúpra ülvén
A vad arabsokon keresztül Sináig
Ment a Szent Katalin hegye sziklájáig,
E sok szarándokság, kérded mit használa
Haza menvén három gyermeket talála.