Egy Kántáta.
A’ Gavallér.
Recitativo. Töröljetek puskát, kardot készítsetek,
Ruhám’ ’s szerszámommal mind készen legyetek,
Nyergeljétek-fel jól szegsárga
1
*Mivel Csokonai A’ Nemes Magyarságnak felülésére lábjegyzeteinek számozását folytatta, a kiadványban ez a 18. számú jegyzet
Szeg a’ régi Magyaroknál barnát vagy setétet jelentett, némelly szólásokba nálunk is meg-maradt. – Erröl is böven Dugonits.
Kantzámat:
Mert még ma fúvom meg bútsúzó nótámat.
Mars. Lóra nemes! Ha érdemes
Akarsz lenni véredhez,
Vedd puskádat, És szablyádat
Kösd az övedhez.
Sem szerelem, Sem félelem
Ne puhitson téged,
Bátorítson És buzditson
Ösi vitézséged.
Óh millyen szép A’ hadi nép’
Pálmáján osztozni!
Bártsak már a’ Trombitára
Lehetne marsozni:
Az öreg Atya.
Recitativo. Menj fiam! ím meg nyílt elötted az a’ tér,
Melly a’ betsületnek örök váráig ér.
Menj, és Atyáidnál ne légy alább való.
Fiam vagy, szánlak is; de azért tsak aló!
Ha én fel ülhettem: Ott a’ kard, a’ puska!
Itt bizony nem henyélsz úgy mint egy katuska.
Az Ifjasszony.
Ária. Ah, hova mégy kintsem! nem szánsz é engemet?
Ne hagyjel, ne fosztd meg árva személyemet!
Ne vidd el magaddal minden szerelmemet,
Mert te nálad nélkül a’ bánat el temet.
A’ Gavallér.
Ah, mért jöttél bé most! – ah, be szúrdaló ív,
Mellytöl sértettetik láttodra ez a’ sziv!
El hagylak angyalom; de meg térek mint hív.
Isten hozzád! mert most Isten’ ’s nép szava hív.
(2 A’ régi Felülés, módjáról ezt hagyta írásban Túrótzi. – A’ Kapitányoknak ’s Kádár fö bírónak ki-nevezések után, azt is el-végezték Eleink, hogy midőn valami közönséget illetö dolog adja magát elö, vagy a’ népnek mind fel kell ülni; akkor egy véres szablyát hordozzanak-el a’ Honnyosok’ sátoraiban, ’s egy hírmondó ezt kiáltsa-ki: Isten szava, és az egész Közönségnek parantsolatja, hogy, kiki, ez-’s-ez helyen, fegyveresen, vagy a’ mint töle telik, meg-jelenjen, a’ közőnség’ tanátsának és rendelésének meg hallására! – A’ ki pedig ezt a’ parantsolatot által hágta, szolgaságra vettetett. Így lett sok ösi Magyar jobbágyá! Mert az elött, mint atyafijak, mind egyenlöek vóltanak. Méltó az egész helyet meg-olvasni. Chron. P. I. Cap. X. Örömest tettem vólna több régiségi jegyzéseket is, de a’ hely is szűk, tudósabb hazafira is bizom.
)
Az Ifjasszony.
Ne ülj fel! vagy ha már a’ serkentök nagyok,
Legalább egy zálog tsókot nálad hagyok. – –
De maradj még! úgy is késnek a’ hadnagyok.
Szállj le ... óh kegyetlen! – szállj le ... Oda vagyok!
A’ Gavallér.
El ájúlt! – – Vas bennem a’ szív ’s minden tetem,
Ha ezt a’ keserves látást el türhetem.
Isten hozzád hír név! a’ fegyvert le vetem.
Nem megyek táborba. – Kelj fel én életem!
Egy felült Nemes.
Recit. Hová vesztél pajtás! a’ tábor régen vár.
Minden legény kardot kötőtt, ’s lóra ült már.
Te most is az asszony körül piperézel.
De nem sokra megyűnk az illyen vitézzel!
A’ Gavallér.
Az igaz, barátom! Meg vallom, hogy szégyen,
Mikor egy Gavallér illyenekre mégyen;
De látd a’ szerelem gyakorta eröt vész,
Ez tunyából vitézt, vitézböl tunyát tész. –
Engedd meg barátom! bútsút is kell vennem;
Nemes, de érzékeny szív lakik én bennem,
És ezen hibámnak helyre-hozására
Előtted űlök-fel erre a’ sárgára,
Hozzátok mind elő el-hányt fegyveremet,
Tegyetek vitézzé újonnan engemet. –
Isten hozzád Apa! mondd-meg az aszszonnak,
Hogy engem nemesebb vágyódások vonnak,
Hazámért magamnak eggy nagy útat mérek;
Ha az Isten éltet, hozzá viszsza-térek.
Siessünk barátom! – Vajha Stíriának
Havasi már itt a’ kapunál vólnának;
Vajha már a’ kevély Frantzot itt láthatnám,
’S e’ sárgát a’ veres sapkákon ugratnám:
Akkor látnád pajtás, erejim melly nagyok,
Akkor látnád, hogy én talpig Magyar vagyok!
Az Ifjaszszony.
Ah te irgalmatlan! így válsz meg hát tőlem?
Így akartál szökve futni el elölem?
Nem szántad eggy nálad hívebb szívnek búját?
Oszolj, ’s vidd magaddal az egek’ boszszúját!
A’ felült Nemes.
Ne felelj rá pajtás! aszszonyi panaszok;
Tudod az aszszonyok tettetők, ravaszok,
Alig várják, hogy ma fujják a’ trombitát,
’S holnap kaphassanak másoktol vizitát.
A’ Gavallér.
Nem, barátom! értem halni is kész lenne,
Igaz magyar virtus és erkölts van benne.
(3 Ez a’ hív szeretet és tiszta élet köz virtus vólt régi magyar Dámáinknál; ma is látszik valami nyoma. - - -
)
Te is ezt el hagyni, tudom, sajnállanád;
Magyar ez! de német vagy rátz a’ te zsanád.
Hazám’ szabadságom’ jószágom’, életem’
Ezért az egy kedves kintsemért meg vetem.
Kész leszek el menni számkivetésbe is,
Söt lántzot tsőrgetni véle tőmlőtzbe is,
Meg válok javamtól, éhezek, koplalok,
Ha a’ szükség arra viszen, meg is halok:
Tsak ez a’ hív angyal maradjon meg velem;
Mert a’ mit el vesztek, benne mind fel lelem.
Az Ifjasszony.
Tsak egy napot kérek itt maradásodra,
Hadd enyhüljőn kínom; ’s menj osztán dolgodra.
A’ Gavallér.
Barátom! itt hagyni tsupa kegyetlenség.
Várjunk! még nyakunkon úgy sints az ellenség.
A’ felült Nemes.
Ám maradj itt gyáva! ’s öltözzél szoknyába;
Én a’ vitézekhez megyek a’ tsatába.
Fonj te; majd-meg hallja tölem minden hadnagy,
Hogy eröd millyen nagy, ’s melly talpig Magyar vagy.
A’ Gavallér.
Én fonjak? én járjak szoknyába barátom?
Ah, te engem kortsnak tartasz, a’ mint látom.
Kard illet engemet ösi nemes névvel, –
Istenhozzád kintsem! maradjál békével.
Az Ifjasszony.
Ah, el-mégy hát pogány! ’s itten hagysz engemet:
Állj-meg, és először verd által melyemet.
A’ Gavallér.
Magyarok Istene! jaj mondd-meg, mit tégyek?
Kettöé nem tudok lenni, mellyké légyek?
Barátommal mennék – ím párom kesereg!
Párommal maradnék – vár a’ vitéz sereg!
Kegyetlen a’ menés - - rút a’ késedelem - - -
Óh örök Betsűlet! Óh örök Szerelem!
Az öreg Atya.
Fiaim! igazat tészek én köztetek,
Tsak köz pert meg-osztó szómnak engedjetek.
Ímé a’ Szerelem ’s Betsület egymással
Vívik, és e’ hív pár e’ vitéz pajtással.
Ez egy hív szeretöt kérne, de betstelent;
E’ vitézt kívánna, de érzékenytelent.
Mindenik a’ fiam’ szívéért tsatázik,
De sokat kívánván mindenik hibázik.
Én a’ köz Igazság’ törvényét meg-osztom,
’S egyikét is e’ nagy szívtöl meg-nem fosztom. –
Ám vidd-el pajtásod’ földi a’ tsatához,
De hogy híven térjen vissza a’ párjához;
Hív szerelmet tartson, leányom! erántad,
Hogy néki a’ pálmát el-nyerni nem szántad.
Így békéljen-meg a’ Betsűlet ’s Szerelem! – –
Hordozzon Fiam! az Isteni kegyelem.
Az Ifjasszony.
Ária. Ha már fel-ülsz kintsem Paripádra:
Vess vég tsókot nyögő Galambkádra.
Az ég gondot rólad Úgy viseljen,
Ha rám emlékezel Minden helyen.
Térj vissza ölembe Pálma ággal,
Vitéz és szerelmes Forrósággal.
A’ Gavallér.
Tudom, hogy hívem vagy, Nem is kétlem,
Szíved’ e’ hév tsókkal El-petsétlem.
Mikor bennem végsöt Nyög a’ Lélek,
Akkor is nevedre Feleszmélek.
De ha élvén vissza Jövök hozzád;
Mellyemhez szorítlak. -- -- Istenhozzád!
A’ fel-ült Nemes.
Recit. Jól van, jól. – Az idö maga meg-mutatja.
Mit sírtok? – Az ember végét sem várhatja.
Gyer pajtás! -- -- Ne tartson semmit Ifjasszonka,
Jobb meg-lövik, mint a’ lába legyen tsonka.
Allegro. Illyen a’ hadi élet!
Boldog ki vitézzé lett.
Ha bé lönek a’ fejébe:
Aló Ábrahám’ keblébe,
’S más helyébe.
A’ Felültek’ Chórusa.
Lamento. Üljünk-fel hát, jó Vitézek, a’ lóra,
Kedvesinktől bútsút vegyünk;
Mert már ímé a’ trombita’ ’s dob-szóra
A’ tüz ’s halál közé megyünk.
Rajta, az óra el-jár!
*
elj-ár Sh., em.
Vagy élünk, vagy halunk már,
Kedvesink szeressetek:
Légyen Isten véletek.
Mars. Trombiták harsogjanak,
A’ dobok robbanjanak,
Zászlóink lobogjanak,
Lóra már minden vitéz.
Bár ezer fegyver zörög,
Bár ezer bombi dörög;
A’ Királyért, ’S a’ hazáért
Bátran hartzoljunk.
Ha népünk hátra nem tér;
Újra zöld borostyánt nyér,
Meg-mutatja, hogy mit ér
A’ magyar szív ’s magyar kéz.
Bár ezer fegyver zörög ’s a’ t.