Terhesedvén az ég felhös oszlopai
Szakadoznak ’s széllyel válnak nyilásai
Rohanva omolnak az átmosférái
Függö tengereknek el áradt habjai.
Minthogy a’ Jupiter szaggató menykőve
Vastag alkotmányán keményeket lőve
Azomba a’ szelek tsatája is jőve
Bömböl a’ szomszéd hegy felleg tartó tőve.
A’ sebes patakok a’ viztől áradnak
Sikóltó habjai hánykódva dagadnak
A’ melly akadájok elébe akadnak
Le rohanásától mind ősszve szakadnak.
Bár a’ melly nép a’ hegy hajlásait lakta
Tőltésit a’ duzzadt viz elibe rakta
Még ís mindent össze tördelt édes lakta
Főldén a’ mérgesen dúló katarakta.
Ki veszi győkerét a’ magos cserfának
Mellyek az erösség oszlopinn állának
Görgetvén le felé a’ hegy oldalának
Néki vitte a’ már uszkáló tsordának.
A’ barmokat szőrnyü őrvényibe nyeli
A’ fel dúlt házakat hátára emeli
A’ kies téreket méjen bé vögyeli
Lésznek mindenféle prédájival teli
Tsak azért oszolnak széllyel a’ fellegek
Hogy a’ szint meg adván gyász szinü szönyegek
Lássák a’ sok veszéllyt a’ meg borzadt egek
Ah! ennek láttára még jobban remegek.