Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

„Valosággal Álmomba néhányszor legalább eljön az, a’ ki engem megszerelmesített, az én Gyötrelmimnek vígasztalására.

Tedd, Ámor, ha igazságos vagy, valóbbakká az én Álmaimat: vagy ne ébressz fel ismét engemet.”

A’ magános Forrás’ Szélénn leűlvén az első Virradáskor, óh Fillis, azt álmodtam, hogy te véled vagyok. Álmodtam, de ollyan móddal, hogy nem hittem. hogy álmodok.^* A’ Madarak’ tsevegését, a’ Vizek’ tördelődzését,^* és a’ Levelek’ suhogását úgy tetszett nekem hogy hallom. A’ te szép Szemeidnek Fényjére,^* a’ mint szokott szokás szerént, az ő szokott Dobogási között vólt az én Szívem. Tsupán tsak, hogy tégedet, oh Isten! hozzám Kegyesnek láttalak, a’ millyennek még soha sem láttalak tégedet, arról hogy álmodok,^* néhánykor kételkedtem én: millyen Szókat hallottam! Mitsoda édes^* Neveket nyertem, Kedves, a’ te Ajjakidról! Azon puha,^* rezgő Súgárokbann millyen gyenge Érzéseket^* olvastam én! Ah, ha szemlélhetnéd,^* mennyivel szebben ragyognak a’ Kegyesség’^* Villámjai között a’ te Szemfényeid, soha hozzám olly kegyetlen nem lennél,^* óh Fillis. Millyenné lettem én akkor, azt, a’ mit én akkor gondoltam, azt, a’ mit akkor mondottam, előbeszéllni nem tudom: tudom,^* hogy a’ te Kezednek eleven Tejére én ezer Tsókokat nyomtam; te eggy kellemetes Pirossággal^* mázoltad bé Ortzádat. Mikor véletlen^* meghallom eggy közel lévő Bokornak az Ágait verődni: arra^* fordúlok: és a’ közepébe elbújva kapom^* Filénó szerelemtársamat, a’ ki az irígy Méregtől kékűlvén Ábrázatjábann^* az én Titkaimat szemlélte. A’ Rajtakapattatás, és a’ Harag köztt lángaltam: néki rászkódtam, eggy szempillantásbann: és rövid vólt Álombais az én Megelégedésem.

„Elment az Árnyékkal, az igaz, a’ Tsalattatás^* és a’ Gyönyörködés: de az én Tüzem, óh Isten! én Szívemnek Bálványja, az Árnyékkal el nem ment.

Ha valaha eggy Pillanatig,^* álmodva, én boldog vagyok: Azutánn megnevekedik az én Gyötrelmem, mikor vissza tér a’ Nappal.”