HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
György József – Csokonai Vitéz Mihálynak
Badaló, 1805. január 2.
Badalo 1805 Januárius 2dikán.

Kedves Úr!

Ide a’ Mesopotámiai részekre épen csak azért tőrekedtem, hogy alkalmatosságom lehessen az Úrnak pénzt subministrálni. Ollyan szándékkal valék hogy böv aratásom lévén a’ telen, még a’ Jó reménység fokába letett több Exemplumok ára előrei lefízetésével szolgálhassak. De a’ szerencsétlen itteni Környűlmények ezen Szent Celomban hathatós akadékaim valának. Beregszászba ugyan is a’ hol erat mea Messis ín herba olly dögleletes torok dagadasi (a’ melly minekutánna az egész fejeket elhatotta a’ nyomorúlt pátienst kióltotta) nyavalya uralkodott – ’s -dik, a’ melly annyira megíjesztette a’ számos halottaktól rémlett várost, hogy mind az adakozásba reszesűltt Jól Tévőket kaptam, mind a’ Kéregető bátorságát elvesztette. Ezen Nyavalya már Consílíum Medícumot is gyűjtött, de a’ Szegény Aesculápiusok semmibe sem fíniáltak. – Az ezt kővetett Cassám Űresége mindenható sphaerájaba az Urat is befoglallya, mivel célom szerént, rettenetesen Szégyenelvén azt, hogy mind ez ídeig tovább nem terjedhetett 10 Exemplumoknál az Origínális Manipulatiom (mert a’ fide jussio mellett derivata valami nyóltzra még kiterjed) az Urat a’ príori az Exemplumok félsummájából 20bol kielégiteni kivántam, holott a’ legitimé elárúltakra t. i. a’ tízre terjeszkedhetem ki egyedül. –
Tíz Exemplumoknak az Árat annakokáért ~ 10 Rftokat egész szeméremmel küldök – ollyan Instántiát ragasztván Manipulátiomhoz, hogy látván nehéz vagy talám sohasem lehető procedúráját a’ Dorottyaknak per 1 Rfk. méltoztatna talam alább szálítani. – Ezen Jelentésemnek nem az mindazáltal a’ céllya mintha az én tartozott szolgálatom heve becses Személlye eránt az Úrnak hidegűlt volna meg, mert én Szolgálatomat Személlyemmel egygyütt feláldozni örökösen kész vagyok az Úr Érdemes Emlékezettyének – A’ mellynek szíves megvallása – ’s csekély Személlyem újjolagi lekötelezése mellett állandóan maradtam
Az Urnak
kész köteles Szólgája
György Jozseff
msk.

[Címzés:]

Badalóból
Hazánk Nagy Poetajának
Nemzetes és Vitézlő Csokonaj Vitéz Mihály Úrnak
szokott tísztelettel
Debrecenbe
10 Rftokkal egygyütt.*
A címzéshez képest fejjel lefelé.


sietve és rettenetes viszontagságokközt*
Két vonal között, kissé ferdén írva.