Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Szécsényi és Festetits Név, Istenem, és Királyom után, legtiszteltebb én előttem. Tartozom ezzel, sokképpen tartozom: mint Magyar (hálá Szüléimnek,) mint Ember (hálá az Égnek) mint Én önnön magam (hálá Nagyságtoknak). – Közlött Jótéteményi Excellentziátoknak engemet, a’ Nemzetet, az Emberiséget, Excellentiátok eránt lekötelezték; és én örvendek annak az érzésemnek, hogy mind a’ háromból interesszálódhatom. Szégyenleném is elfogadni azt a’ Grátziát, mellynek nemesebb és közönségesebb részvétellel való öszveköttetését nem találnám. A’ Hazának, a’ Nemzetnek és minden emberséges embernek szava ez, Kegyelmes Uram! a’ mellyet most magamévá tenni merészlek. Engedjen meg Excellentiád, hogy fenntebb beszéddel kell élnem, mint a’ millyent a’ Levélírás’ törvényjei diktálnának: szívem elmémnek parantsol, és érzésim magosabbak a’ Rhétorica’ mesterséginél. Valamint hízelkedni az érdemetleneknek, irtódzom; úgy, bátor szeretek lenni a’ kedves Igazságoknak kimondására. Ditsősségemet is találom abban, hogy a’ legtisztelttebb Szécsényi és Festetits Familiában lévőket, a’ kiket még tisztelnem szerentsés valék, mind pirúlás nélkűl zenghetem által barátimnak ’s a’ Következőknek.

Azok között Excellentziád, és a’ Mélt. Grófné Ő Excellentziája, valának legelsők, kik kegyes tekintetekkel nékem erőt adni, ’s nagyobb igyekezetekre felbátorítani méltóztattak. Az én Lantom és jövendőbéli Epicus trombitám,^* légyenek még előre az Excellentziátok’ Pártfogásának felszenteltetve; mind ez az, a’ mivel én bírok, ’s a’ mivel Excellentziátok eránt való hálámat és tiszteletemet örökösíthetem. – Egy, a’ ki a’ világi rangoktól és jövedelmektől, mellyeket egyébaránt tisztel és betsűl, úgy elfogta magát mint én, nem lát ékesebbet mint a’ jámbor és pallérozott elme, nem talál nagyobb kintset tulajdon Szívénél: ez az, a’ mit én Excellentziádnak szentelek, és felőle tsak ennyit kérek, hogy szabad légyen azt a’ Mélt. Festetits névvel, egyedűl magával, megközösíteni.

Én még annyira nem mentem, mint a’ Genevai^* Jean Jacques, hogy a’ Plebeculát útáljam, a’ Nagyokra bosszankodjam; ezeket, vagy is ezeknek Válogatottjait tisztelem, amazt szeretem: de a’ tsendes Magánosságnak és az ártatlan homálynak barátja vagyok; és a’ fénylő érdemet magasztalni, a’ lappangó Virtust felkeresni emberi és polgári^* kötelességemnek tartom. – Vajha ez a’ Levelem, melly boldogabb Századunknak kezébe kerűlhet, elég bizonysága lehetne az én Excellád érdemei eránt való mázatlan tiszteletemnek, ’s annak maradandó jelűl szolgálhatna!

Már hozzá fogtam az Árpád megtelepedése felől való Heroicum Poémámhoz, mellyen holtig dolgozok. Tartoztam ezzel egy Nagy és fő kötelességemnek. Különben volna é jussom a’ Magyar névvel büszkélkedni? – Tsak az gátol és zavar, hogy még apróbb Munkáim nintsenek kinyomtatva, mellynek oka a’ Censúráknak és Typographiáknak késedelmességek; és az, hogy egy Tiburban vagy Tusculánumban^* meg nem vonhatom, vagyis, ki nem deríthetem magamat. Hoc erat in votis; modus agri non ita magnus, Hortus ubi et tecto vicinus jugis aquae fons, Et paulum silvae super his foret.^* A’ gazdagságot soha sem kívántam, nem is kívánom; de a’ tsendes főldi életre, úgy látszik, érezhetem jussomat.

Hogy nagyobb és nemesebb tzélomhoz közelebb eshessem, és apróbb Irásimat előre kibotsátván, a’ gondoktól tágúljak: bátorkodom Excelládnál alázatosan esedezni, hogy egy Munkámnak, melly Bétsben régolta a’ prés alatt hever etc. –