Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

A’ millyen nagy, és érdemem felett való szerentsémnek tartottam, Excádnak erántam mutatott Kegyes Grátziáját: szint’ ollyan szomorúan kellett érzenem azokat a’ szerentsétlenségeket, a’ mellyek miatt mind eddig az én Magyar Kleistomat^* (mellyet most már Pfect. Kultsár Úrhoz szállítottam) Excádnak lábai elejébe nem terjeszthettem. Mikor a’ Nyomtatást elvégezvén, Komárombol Pestre lejöttem; már akkor Excádnak udvarlanom ottan nem lehetett, mind az Excátok eltávozása miatt, mind egyébaránt is önnön elgyengűlésem siettetvén hazafelé való szándékomat. Egésségem ugyan hálá az Istennek a’ NagyVáradi Majalis Cura^* által nagyobb részént megjött; de a’ mint Váradról haza érkeztem újabb csapás ért, melly alatt most is nyögök. Ugyanis, Junius 11d. Napján, a’ szörnyű tűzi veszedelem Városunknak néki esett, annak nagy részét a’ Collegiummal, Nagy Templommal, a’ Tornyokkal és más közönséges épűletekkel együtt 2-3 óra alatt üszöggé és hamuvá tette: azok között az én Házam is a’ pusztító lángoknak prédájává lett, kertetskémmel ’s egyéb mellyékes apró épületeimmel együtt. Azolta annak, annyira mennyire tőlem telhetik, megujjításában foglalatoskodtam. De megvallom, Kegyelmes Grófné! hogy lassan boldogúlhatok.

Ezen az okon, jóllehet holtig való privatus életre és csendes magánosságra szántam volt Munkáim kedvéért magamat: most már kéntelen vagyok Hívatalba lépni. Hanem, hogy az még is ollyan ne találna lenni, a’ mi feltett Plánumomtól^* elszakasztana, és Nemzetem’ hasznára készítendő Irásaimtól az időt elvonná: legjobban óhajtanék a’ Grófnak Ő Excájának Pesti Bqecája mellé szolgálatba állani; minthogy ott egyszersmind elegendő ürességem is lenne, a’ szűkséges könyveket is czéljaimra nézve megtalálhatnám.

Én ugyan mái nap írtam egy alázatos Könyörgő-levelet Ő Excájának: de tudván azt, hogy az Excád’ Kegyelmes közbenjárása, minden másokénál hathatósabb lészen; bátorkodom, Kegyelmes Asszonyom! Excádat is kézcsókolással ez eránt meginstálni. Bizonyommal mondom, hogy soha Excátoknak effélével nem kívántam volna alkalmatlankodni, ha a’ szomorú szűkség nem kénszerítene. Tellyes megelégedéssel laktam én egyűgyű örökségemben semmi Vágyásom egyéb nem volt, hanem hogy Poétai Munkáímat minél hamarább Világra adhassam, hogy ezt a’ gondomat letévén azután nagyobb és fontosabb Irásimon távol a’ lármától, távol a’ Világtól, szabadon dolgozhassam. Jollehet én a’ természetnek fíja, barátja ’s tisztelője vagyok, jollehet egy fakadó forrást, egy árnyékos fát, egy homályos kertet vagy erdőt most is nem csak a’ versemben, hanem a’ szívemben is az emberek felett betsűlök: mégis a’ falusi vagy mezővárosi életet kerűlnöm kell, szűkségessé tévén a’ Nagyvárosi lakást énnékem, a’ Bθeca, a’ Tudósokkal való társalkodás, és a’ Nemzeti Történetek felől magam elébe kiszabott Plánumom. Ha itt Debretzenben volna afféle magánosan dolgozó embernek való Hívatal: még akkor is megtartóztatna említett Kérésemtől az Excátok eránt való mélly tiszteletem és Reverentiám.

De most NagyVárosi Conditiot nem esmérvén alkalmatossabbat: bátorkodom töredelmes Instántziámat Excád előtt megujjítani, ’s mélly főhajtással esedezni, méltóztassa ügyemet Ő Exc:ja előtt egy két Kegyes Szavával elősegélleni. Az első vagy is Custósi Hívatalt, távol légyen, hogy kérni bátorkodjam; tudván melly sok alkalmatos, derék, és magokat meritáltt Személlyek vagynak Excátok Udvarában: boldog és megelégedett lészek én, ha csak a’ 2dik azaz a’ Cancellistai hívatalt Ő Excájától meg nyerhetem is. Ösztön lesz az nékem mind arra, hogy Nemzetemnek nagyobb buzgósággal szolgáljak, mind különössen arra, hogy Excátoknak Haza-szerte tiszteltt Nagy Neveket én is egyűgyű Muzsámmal temjéneztetni holtig meg ne szünjek. Addigis, magamat, Múzsámat, és egész sorsomat Excádnak természeti Kegyességébe fiúi bizodalommal ’s tisztelettel ajánlván, alázatos kézcsokolással maradok

N. Méltóságú Grófné!

Debretzenb. Szep. 18d. Napj.

1802.