Fiam, ki kedves anyja’ karjain
Csak fájdalom’ szózatját adja még,
A’ hála’ tolmácsává engem teve.
Vedd nyájas arcczal azt, ’s a’ gyermeket,
Ki lantod’ énekére felfülel,
Szeresd
*Szeres<s>d
tovább is. Boldog jósolat!
Nem lőn az Isteninknek ellenökre,
Kit papjok édes énekkel köszönt.
Midőn az áldás’ első csókjait
Hármazva nyomtam homlokára, fényt,
Hírt és nevet nem értem én neki;
Nem még a’ jobbat is, mellyet dal ád.
A’ hír, a’ név csak gőz, és a’ kinek
A’ tömjén vesztegetve gyujtatik,
Pirúlat ’s szégyen festik arczulatját.
Hogy őtet Érosz és a’ Cháriszok
Vegyék szent ótalmokba,
*ó<l>talmokba A lap szélén magyarázat: ótalm non olt, venit enim ab óvom, non ab oltom.
hogy szemét
Ezek nyissák fel látni, ezek tanítsák
Irtózni a’ rútat, ’s a’ mi szép, szeretni,
Kérésem ez volt ’s ez marad. Ha meg-
Hallgattatott a’ kérés,
*a’ kérés,<em> Az a’ és a vessző utólagos betoldások.
úgy Emílem
Lángolva sír Daykámnak, Berzsenyimnek
Tropéumaik körül; lángolva majd
Dezsőffynek, Nagy Pálnak, Prényinek,
Mailáthnak fényeikre, kik borostyánt
Még barna fürtök közzé fűztenek;
’S nem fogja sírni könnyeit hasztalan’.
Oh teljesedjék álmom! Te
*<’S> Te
pedig
Melyében gerjesszd e’ szép lángot, és
Gerjessze példád eggyütt énekeddel.