Fiam, ki kedves anyja karjain
Csak fájdalomnak hangjait adja még,
Hálája’ tolmácsává atyját tevé.
Vedd nyájas arczal azt, ’s a’ gyermeket
Ki lantod énekére felfülel
’S nevét örűlve hallja zengeni,
Szeressd tovább is. – Boldog jósolat! (Omen)
Nem lett az Isteninknek ellenekre
Kit Papjok édes énekkel köszönt.
Midőn az áldás első csókjait
Felnyomtam homlokára, csillogást,
Hírt és nevet nem kértem én neki.
Nem azt a’ jobbat is, mellyet dal ád.
A’ hír a’ név csak gőz, és a’ kinek
A’ tömjén vesztegetve gyújtatik,
Szégyen ’s pirúlás festik arczulatját.
Hogy őtet Amor és a’ Cháriszok
Vegyék szent oltalmokba, hogy szemét
Ezek nyissák-fel látni, ezek tanítsák
Irtózni a’ rútat, ’s a’ mi szép, szeretni.
Ez volt kérésem ’s ez marad. Ha meg
Hallgattatott a’ kérés Marc-Emíl
Lángolva sír majd Daykám ’s Berzsenyim
Tropéumaik körül, lángolva majd
Desőffynek, Nagy Pálnak, Prényinek,
Majláthnak fényeikre, kik borostyánt
Még barna fürtök közzé fűztenek,
’S nem fogja könnyeit sírni hasztalan.
Oh teljesedjék álmom! Te pedig
Gerjesszd mellyében e’ szép lángot, és
Gerjessze példád együtt énekeddel.