Fiam, ki kedves anyja’ karjain
Csak fájdalomnak hangjait adja még,
A’ hála’ tolmácsává engem teve.
Vedd nyájas arcczal azt, ’s a’ gyermeket
Szeressd tovább is. Boldog jósolat!
Nem lőn az Isteninknek ellenökre,
Kit papjok édes énekkel köszönt.
Midőn az áldás’ első csókjait
Hármazva nyomtam homlokára, fényt,
Hírt és nevet nem kértem én neki,
Nem azt a’ jobbat is, mellyet dal ád.
A’ hír, a’ név csak gőz, és a’ kinek
A’ tömjén vesztegetve gyújtatik,
Szégyen ’s pirúlat festik arczulatját.
Hogy őtet Érosz és a’ Cháriszok
Vegyék szent oltalmokba, hogy szemét
Ezek nyissák-meg látni, ezek tanítsák
Irtózni a’ rútat, ’s a’ mi szép, szeretni,
Kérésem ez volt, ’s ez marad. Ha meg-
Hallgattatott a’ kérés, úgy Emílem
Lángolva sír Daykámnak, Berzsenyimnek
Tropéumaik körül, lángolva majd
Dezsőffynek, Nagy Pálnak, Prényinek,
Mailáthnak fényeikre, kik borostyánt
Még barna fürtök közzé fűztenek:
’S nem fogja sírni könnyeit hasztalan.
Oh, teljesedjék álmom; Te pedig
Melyében gerjesszd e’ szép lángot, és
Gerjessze példád eggyütt énekeddel!