Fiam, ki kedves anyja’ karjain
Csak fájdalomnak hangjait adja még,
Hálája’ tolmácsává atyját tevé.
Vedd nyájas arcczal azt, ’s a’ gyermeket,
Ki lantod’ énekére felfülel
’S nevét mosolygva hallja
*hallja Ráírással javítva ebből: hagyja
zengeni,
Szeressd tovább is! – Boldog jósolat! (omen)
Nem lett az Isteninknek ellenekre,
Kit Papjok édes dallal idvezel.
Midőn az áldás’ első csókjait
Felnyomtam homlokára, csillogást
’S hírt és nevet nem kértem én neki;
Nem azt a’ jobbat is, mellyet dal ád.
A’ hír, a’ név csak gőz; és a’ kinek
A’ tömjén vesztegetve gyújtatik,
Pirúlás ’s szégyen festik arczulatját.
Hogy őtet Ámor és a’ Cháriszok
Fogadják védelmekbe, hogy szemeit
Ezek nyissák-fel látni, ezek tanítsák
Irtózni a’ rútat, ’s a’ mi szép szeretni,
Ez volt kérésem ’s ez marad. Ha meg-
Hallgattatott a’ kérés, Marc-Emíl
Lángolva sír majd Daykám’ ’s Berzsenyim’
Tropéumaik körűl, lángolva sír majd
Dezsőffynek, Nagy Pálnak, Prényinek
’S Majláthnak fényeikre, kik borostyánt
Még barna fürtök közzé fűztenek.
’S nem fogja sírni könnyeit hasztalan.
Oh teljesedjék álmom! – Te pedig
Mellyében gerjesszd a’ szép lángot, és
Példád is gerjessze azt eggyütt daloddal.