Elment Chloe! Oda van nyúgodalmam!
Nagy hézag zár el tőle engemet!
Jer, hűs Zephyr, jer, enyhítsd aggodalmam’,
S szárasszd fel könnyemet!
Elment! Elment! O csermely mondjad néki,
Hogy érte vész virágink’ bíbora;
Hogy hervadnak a’ szép táj’ ékességi,
S haldoklik pásztora.
Melly tájra száll tekintetéből új dísz?
Hol tölti el az erdőt szép dala?
Hol lépeget kis lába? melly boldog víz
Lesz szebbé általa?
Eggy lopva-tett, eggy gyenge kézszorítást,
Eggy csókot, ah! mint még tegnap adott,
Engedj nekem még eggyszer, ’s ölj meg bízvást,
Vad Sors, ha akarod.
Így éneklé Philémon a’ hegyeknek
Fájdalmasan, hogy elhagyá Chloe,
Érzék azok nemlétét
*<távoztát> nemlétét Az áthúzás utáni szó a sor szélén meg van ismételve.
kedveseknek
S megjajdultak: „Chloe!”