Elment Chloe! Oda van nyúgodalmam!
Nagy hézag zár-el tőle engemet;
Jer, hűs Zephyr, jer, enyhítsd aggodalmam’,
’S szárasszd-fel könnyemet!
Elment! Elment! O csermely, mondjad néki
Hogy értte vész virágink’ bíbora,
Hogy hervadnak a’ szép táj’ ékességi
’S haldoklik pásztora.
Melly tájra száll tekintetéből új dísz?
Hol tölti-el az erdőt szép dala?
Hol lépeget kis lába? melly boldog víz
Lesz még szebb általa?
Eggy lopva-tett, eggy gyenge kézszorítást,
Eggy csókot, ah! mint tegnap is adott!
Engedj nekem még eggyszer, ’s ölj-meg bízvást,
Vad Sors, ha akarod!
Így éneklé Philémon a’ hegyeknek
Fájdalmasan, hogy elhagyá Chloe;
Érzék azok távoztát Kedveseknek,
’S megjajdúltak: Chloe!