Én újabb Mózes voltam, s népemet
Kihoztam a’ rabság’ hajlékiból,
S a’ hagymatermő hon helyett neki
Tej- s méz- s bor-folyta Kanaánt adék.
Fény’ oszlopában méne Apoll előttem,
Fény’ oszlopában én a’ nép előtt.
Megcsaptam a’ tengert, s nyilva állt az út,
Megcsaptam a’ sziklát, ’s folyt a’ patak.
Az új törvénynek kettős kövét
*kövét<t>
Lehoztam a’ Parnassz’ szent bércziről,
S hatalmas jobbom azzal forgatá-fel
Az undok tisztelet’ bálványait.
Lehullt a’ fal, a’ tábla fenn maradt.
Apoll kedvellte tiszta tettemet,
S bérűl öreg zöld kort nyujtott nekem,
S szépzengzetű lantot s hattyúi dalt.
Nem vitt az ígért tartományba be,
De azt közelről nékem megmutatta,
És a’ határon ásta síromat.
Kivette fürtjei közzül a’ borostyánt,
S leszúrta sírom mellé, s az gyökért vert,
S kevélyen nyújtá az égnek gallyait,
Kedves szállását a’ fülemilének.
Nagy volt nevem, s örökre nagy marad.