Én újabb Mózesz voltam, ’s népemet
Kihoztam a’ rabság’ hajlékiból,
’S a’ hagymatermő honn helyébe néki
Tej- ’s méz- ’s borfolyta Kánaánt adék.
Fény’ oszlopában ment Apoll előttem,
Fény’ oszlopában én a’ nép előtt.
Megcsaptam a’ tengert, ’s nyilva állt az út,
Megcsaptam a’ sziklát, ’s folyt a’ patak.
Az új törvénynek kettős ércz tablájit
Lehoztam a’ Parnassz’ szent bércziről,
’S hatalmas jobbom azzal forgatá-fel
Az undok tisztelet’ tornáczait. (Leonínus verseket.)
Lehúllt a’ fal, de fenn maradt a’ tábla.
Apoll kedvelte tiszta tettemet,
’S bérűl öreg zöld kort nyújtott nekem,
’S szépzengzetű lantot ’s hattyúi dalt.
Kivette fürtjei közzűl a’ borostyánt,
’S, hogy csendesen nyúgodjak árnya alatt,
Önnön kezével szúrta sírom mellé.
Nagy volt nevem, ’s örökre fenn marad.