Kékellő violák’ illatozási köztt
Szűle eggy gyenge leány engemet ott, hol a’
Szirt forrása magasról
Tajtékozva szökell alá.
’S lágy keblébe fogott, ’s kisdede’ homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, ’s Te, mond
Serdűlj, ’s a’ miket itt látsz,
Zöngd majd lantom’ idegjein.
Így szóllván elhagyott. Hirtelen’ eggy galamb
Lebbent nyögve felém, ’s elfödöze a’ tavasz’
Ifjú lombjai közzé,
’S mézzel tömte-meg ajkamat.
Nőttem, ’s a’ mit az ér’ szelein, ott, hol az,
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
A’ mit szirtpatakomnak
Vad
*A d g-ből jav.
zajgásiban hallanom
Engedtek kegyesen szent jelenéseim,
Már már zengi dalom; honnomat eggykor és
Lelkes nagy fijait; most
Még csak gyenge szerelmeket,
És a’ lyányka’ szemét, a’ ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje’ homályiba,
’S ott, a’ csintalan! önkénytt
Hull keblembe, de fut megint.