Kékellő violák’ illatozási köztt
Szűle eggy gyenge leány engemet ott, hol a’
Szirt forrása magasról
Tajtékozva szökell-alá;
’S lágy keblébe fogott, ’s kisdede’ homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, ’s Te, mond’,
Serdűlj, ’s a’ miket itt látsz,
Zengd majd lantom’ idegjein.
Igy szóllván elhagya. Hirtelen eggy galamb
Lebbent nyögve felém, ’s elfedeze a’ liget’
Ifju lombjai közzé,
’S mézzel tömte-meg ajkamat.
Nőttem, ’s a’ mit az ér’ szélein, ott hol az’
Aggott tölgyek alatt, görbe futást veszen,
A’ mit szirtpatakomnak
Vad zajgásiban hallanom
Engedtek kegyesen szent Jelenéseim,
Már – már zengi dalom; honnomat eggykor és
Lelkes nagy fijait: most
Még csak gyenge szerelmeket,
És a’ lyányka’ szemét, a’ ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje’ homályiba,
’S ott, a’ csintalan, önkénytt
Hull keblembe, de fut megint.