Kékellő violák’ illatozásiban
Szűle eggy gyenge leány engemet, ott hol a’
Szirt’ forrása magasról a’ gyenge leány a’ Músa.
Tajtékozva szökell alá.
’S lágy keblébe fogott, ’s kisdede’ homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, ’s Te, mond’,
Serdűlj, ’s a’ miket itt látsz,
Zengd majd lantom’ idegjein.
Igy szolván elhagya. Hirtelen eggy galamb
Lebbent nyögve felém, ’s elfedeze a’ tavasz’
Ifjú
*<Legszebb> Ifjú
lombjai közzé,
’S mézzel tömte-meg ajkamat.
Nőttem, ’s a’ mit az ér’ szélein, ott hol az,
Aggott tölgyek alatt, görbe futást veszen,
A’ mit szirtpatakomnak
Vad zajgásiban hallanom
Engedtek kegyesen szent Jelenéseim
Már már zengi dalom; honnomat eggykor, és
Lelkes nagy fiait: most
Még csak gyenge szerelmeket,
És a’ lyányka’ szemét, a’ ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje’ homályiba,
’S ott, a’ Csintalan! önkénytt
Hull keblembe, de fut megint.
*Az utolsó sor a lap alján helyhiány miatt folytatólagosan következik.