Hah, melly idő! A’ feldühült vihar
Kéményeimben kínosan jajog,
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni,
*<Szakadni> Borulni Az áth. szó fölé írva.
a’ kályha mellett helyt fogok;
’S visszáteszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Nárcisszaidnak gazdagsága köztt,
Es, a’ midőn a’ rekkenő tavasznak
*rekkenő <meleg’> tavasznak
Nyilait tovább kinn már nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni!
*feljelenni<!>?
Ha fogjuk ismét, bíztosan
csevegve, kaczagva tevé Helmeczi.
*Utólagos megjegyzés a lap szélén, más színű tintával, az ugyanezzel aláhúzott szóhoz fűzve. Az önálló nyomtatványban így szerepel.
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink hogy virrad, felsikolt,
*hogy <már> virrad, <kiált,> felsikolt
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
nem kellő*A kelletlen alá írva, ez is Helmeczy javítása.
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásait?
Mikor Horányit a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, szelídet a’ szelídhez?
Oh, emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van-Dyckeknek;
És ott Battóninak szép asszonyát,
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének Antóniust
Cleopatra. Caesárnak
*Az első szó (mely olvashatatlan szóból, talán Augustus-ból jav.) közvetlenül a sor végére, a másik kettő más írással mellé-fölé írva.
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál,
’S az ég megadta néked, a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska mellyedet
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt keresnek ők:
Éldelletet te, ’s tiszta fényt, ’s barátot,
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te, a’ midőn az ég’ lakóji köztt
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körülkerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszivü Polgár, ótalomba vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk.
Oh áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Retí Jakáb ’s Ripókvarí Mark Úr
*A sorban az ékezetek az első változatban helyesen szerepeltek (Réti Jakab, Ripókvári Márk), utóbb javítva át a jelen változatra.
És Kacsmaim
*Kacsmaim A második szótag olvashatatlan betűkből (valószínűleg: Kalkaim) jav. ráírással.
beszédemet nem értik;
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak,
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám
És Szemerénk ’s Kölcseynk, ’s láng Helmeczink
’S te Szentt-Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért,
Barátimért ha fognak
*fognak Az a fölött áth. ékezet.
é pirulni? –