Hah, melly idő! a’ feldühült vihar Janua Linguae Latinae Comenii
Kéményeimben kínosan sipít, vihar, Sturm. Úgy látszik egy a’
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji, zivatarral, mert a’ Sturmot minap
Midőn Eól a’ tengerekre csap eggy napszámos is vihatarnak
’S tajtékos habjaikat kevergeti. nevezé velem beszéllvén a’ kerti
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
kapálás
*<munka> kerti kapálás Az áth. szó alá betoldva.
alatt.
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S visszá teszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És – a’ midőn a’ rekkenő tavasz’
Nyilait tovább kinn már nem állhatánk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben, Rom, Ruin, Wagneri Phraseologia. Rom,
Barátom, eggyütt töltöttem veled. ruina.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét, bíztosan csevegve,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczim, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak Koppi Károly Piarista, Historiar. Prof. a’
Újra emlegetni lelkes oktatásait? Pesti Universitásnál. Vidának kedves
Mikor Horányit a’ hevest, vadat, Tanítója. Vida ennek némelly szavait
De a’ jókhoz jót, szelídet a’ szelídhez? könyv nélkül perorálgatja.
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb
*<uj> fenntebb
tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van-Dyckeknek; Van-Huysum, gyümölcsben és virágban,
És ott Battóninak szép asszonyát, Van-Dyck portrékben excelláltak. Mind a’
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének kettő az Alföldi Iskola’ híres Mívészei.
Kaján nagyságára emlékezteti; Pompejo Battóni nem régen holt meg
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre, Romában. Ez a’ képe Cleopatrát adja-elő a’
Galeriácskád’ ismét elhagyom. gaz Augustussal Caesárnak büszttje mellett.
Az Originál a’ Bécsi Belvederben függ.
Te hús fej és szív nélkül nem valál, Vida semmit nem ért a’ festéshez; de az ő
’S az ég megadta néked a’ mit ő lágy lelke mindent szeret a’ mi szép. Ezt a’
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott. kis Galeriácskát melly mintegy 60 széles
Az édes kis hasznocska mellyedet aranyos rámákban függő képekből áll,
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’ inkább csak pompaszeretetéből vásárlá.
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Penzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet
*<TE> Éldelletet
te, ’s tiszta fényt, ’s barátot,
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
*meg<kapád>nyeréd.
hús fej és szív nelkül. Non tu corpus eras
sine pectore. – Edes kis hasznocska
Te, a’ midőn az ég lakóji közzé dulce lucellum. –
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körül kerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpomenének árva gyermekeit, Éldellet, Genuss; éldellek, ich geniesse.
Nagyszívű polgár, ótalomba vetted ótalom, mere a radix
’S sok áldozattal megtartád nekünk. óvok, nem oltok
Csudáltam a’
Tevőt, ’s
Az*’s <az>Az
szeretettel
Felém jöve ’s Ő ’s én eggyek vagyunk.
Oh áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyv-gyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Reti Jakáb ’s Ripókvarí Mark Úr, Átkozottúl rossz vers, mint a’
És Kacsmaim beszédemet nem értik, millyen rossz Criticus Sághi Ferencz és
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak, Berekszászi Pál Úr.
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben ÚR.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám,
És Szemerénk, Kölcseink, ’s láng
*’s <a’> láng
Helmeczink,
’S te Szent-Miklósi! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért:
Barátimért ha fognak é pirulni?