1815 A |
1815 Ba |
1815 Bb |
1815 Bb |
1815 Bc |
1815/1816 Ca |
?1816 Cb |
|---|---|---|---|---|---|---|
Hah, melly idő! A’ feldühült vihar
Kéményeimben kínosan jajog,
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borúlni, a’ kályha mellett helyt fogok.
’S visszáteszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És, a’ midőn a’ rekkenő meleg’
Nyilait tovább kinn már*
<el> már Az áth. szó fölött betoldva. nem tűrheténk,Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem*
<tölték-el> töltöttem A sor végén betoldva az áth. szó helyett. veled.Oh Törtelen élt három*
élt <boldog> három szép napom,Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét bíztosan csevegve
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásit?
Mikor Horányit, a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, ’s szelídet a’ szelídhez?
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől*
tüze<k>dtől Ráírással jav. fenntebb tűzbe kél.Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van Dyckeknek;
És ott Battóninak szép asszonyát,
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galériácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál,
’S az ég megadta néked a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska mellyedet
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet te, ’s tiszta fényt, ’s barátot.
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te, a’ midőn az ég’ lakóji közzé
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körülkerítve a’ makkos-kosszorúval,
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszívű polgár, ótalomba vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk!
Oh, áldott óra, mellyben engemet
Megszálla*
Megszálla Az igekotő olvashatatlan betűkből javítva, ráírással. a’ vers’ ’s a’ könyv-gyártás’ dühe!E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
Beszédemet nem érti Kalkai*
Kalkai<,>
1
’S Réti Jakab ’s Ripókvári Márk Úr* <’S Réghi Péter ’s Kerékvári Pál Úr,> Az áthúzott sor javítása a lap alján található, # jellel jelöli helyét.
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvocálnak
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám,
És Szemerém <’s Kölcseim ’s Döbrenteim>,*
Az áthúzás helyére nem került másik megoldás.
’S láng Helmeczink ’s a’ kedves Bilkey,
’S te Szent-Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem, Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért:
Barátimért ha fognak é pirulni?
| Cleopatra a’ Caesár
büsztjét mutatja
Augustusnak.
Non tu corpus eras
sine pectore.
dulce lucellum
Éldellet, Genuss.
bürgerkrone
non olt. sed ótalom.
quia radix óvom.
Sághi és Beregsz.
átkozottúl rossz vers. de
ez akarva rossz.*
A lapszéli jegyzet az eredeti sorhoz készült, amint a köré rajzolt vonalak mutatják.
| Hah, melly idő! a’ feldühült vihar
Kéményeimben kínosan jajog
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S visszáteszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virúlt
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És, a’ midőn a’ rekkenő meleg’
Nyilait tovább kinn már nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét bíztosan csevegve,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink, hogy virrad,*
hogy < már> virrad, felsikolt, ’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nekem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásit?
Mikor Horányit a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, szelídet a’ szelídhez?
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van Dyckeknek;
És ott Battóninak szép asszonyát, Cleopatra Augustusszal
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének csudálgatja
Kaján nagyságára emlékezteti; – a’ Julius Caesár
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre mellyképét.
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál, Corpus sine pectore.
’S az ég megadta néked a’ mit Ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska mellyedet dulce lucellum
Nem fűzte szűkké, csalfa fényedet
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te,*
A sor előtt a lapszélen, világosabb tintával: <NB.> mint az a’ nagy folt, nem illetéd. Pénzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet*
<Te> Éldelletet te, ’s tiszta fényt, ’s barátot. Éldellet, Genuss. éldellem ’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd. ich geniesse.
Te, a’ midőn az ég’ lakóji köztt
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körül kerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszivű Polgár, ótalomba vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk!
Oh, aldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Réti Jakab ’s Ripókvári Márk Úr (rossz vers, mint
És Kalkaim beszédemet nem értik; a’ rossz Criticusok)
’S hogy métely ez a’ Népre prÓvokálnak
És a’ szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám,
És Szemerénk, Kölcseink, ’s láng Helmeczink,
’S te, Szent Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért,
Barátimért ha fognak é pirulni?
| Hah, melly idő! a’ feldühűlt vihar
Kéményeimben kínosan jajog
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég ’s föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S vissza teszem képzeltemben magam
A’ szép napokba, mellyeket virult
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És, a’ midőn a’ rekkenő meleg’
Nyilait tovább kinn el nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét, bíztosan csevegve,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásait?
Mikor Horányit a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, szelidet a’ szelídhez?
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Több nem ügyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van Dyckeknek,
És ott Battoninak szép asszonyát1
Cleopatra Augustust figyelmessé teszi a’ Julius Caesár büsztjére.
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál, 2
Non tu corpus eras sine pectore.
’S az ég megadta néked a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska3
Dulce lucellum. mellyedetNem fűzte szükké ’s csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet te, tiszta fényt, ’s barátot. 4
Éldellet Genuss, éldellem ich geniesse.
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te a’ midőn az ég’ lakóji közzé
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körül kerítve a’ makkos koszorúval, 5
Corona civica tölgyből.
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszívű polgár, ótalomba6
Nem o l t a l o m, hanem ó t a l o m, mert a’ gyökér ó v o k és nem o l t o k. vetted,’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk!
Oh, áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers ’s a’ könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Réti Jakab, ’s Ripókvári Márk Ur, 7
Olvassd Sághi Ferencz ’s Beregszászi Pál Ur, contra metrum, de rossz Iróknak ’s Criticusoknak úgy kell. És Kalkaim (Szacsvay) beszédemet nem értik,
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak,
És a’ szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám
És Szemerénk, Kölcseink, ’s láng Helmeczink, 8
Vidának ismerősei barátjai.
’S te Szent Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak vétkes nyelvemért,
Barátimért ha fognak e pirulni?
| Hah, melly idő! a’ feldühült vihar Janua Linguae Latinae Comenii
Kéményeimben kínosan sipít, vihar, Sturm. Úgy látszik egy a’
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji, zivatarral, mert a’ Sturmot minap
Midőn Eól a’ tengerekre csap eggy napszámos is vihatarnak
’S tajtékos habjaikat kevergeti. nevezé velem beszéllvén a’ kerti
Sötét az est. Eltérek asztalomtól, kapálás*
<munka> kerti kapálás Az áth. szó alá betoldva. alatt.’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S visszá teszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És – a’ midőn a’ rekkenő tavasz’
Nyilait tovább kinn már nem állhatánk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben, Rom, Ruin, Wagneri Phraseologia. Rom,
Barátom, eggyütt töltöttem veled. ruina.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét, bíztosan csevegve,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczim, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak Koppi Károly Piarista, Historiar. Prof. a’
Újra emlegetni lelkes oktatásait? Pesti Universitásnál. Vidának kedves
Mikor Horányit a’ hevest, vadat, Tanítója. Vida ennek némelly szavait
De a’ jókhoz jót, szelídet a’ szelídhez? könyv nélkül perorálgatja.
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb*
<uj> fenntebb tűzbe kél.Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van-Dyckeknek; Van-Huysum, gyümölcsben és virágban,
És ott Battóninak szép asszonyát, Van-Dyck portrékben excelláltak. Mind a’
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének kettő az Alföldi Iskola’ híres Mívészei.
Kaján nagyságára emlékezteti; Pompejo Battóni nem régen holt meg
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre, Romában. Ez a’ képe Cleopatrát adja-elő a’
Galeriácskád’ ismét elhagyom. gaz Augustussal Caesárnak büszttje mellett.
Az Originál a’ Bécsi Belvederben függ.
Te hús fej és szív nélkül nem valál, Vida semmit nem ért a’ festéshez; de az ő
’S az ég megadta néked a’ mit ő lágy lelke mindent szeret a’ mi szép. Ezt a’
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott. kis Galeriácskát melly mintegy 60 széles
Az édes kis hasznocska mellyedet aranyos rámákban függő képekből áll,
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’ inkább csak pompaszeretetéből vásárlá.
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Penzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet*
<TE> Éldelletet te, ’s tiszta fényt, ’s barátot,’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.*
meg<kapád>nyeréd. hús fej és szív nelkül. Non tu corpus eras sine pectore. – Edes kis hasznocska
Te, a’ midőn az ég lakóji közzé dulce lucellum. –
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körül kerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpomenének árva gyermekeit, Éldellet, Genuss; éldellek, ich geniesse.
Nagyszívű polgár, ótalomba vetted ótalom, mere a radix
’S sok áldozattal megtartád nekünk. óvok, nem oltok
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az*
’s <az>Az
szeretettelFelém jöve ’s Ő ’s én eggyek vagyunk.
Oh áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyv-gyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Reti Jakáb ’s Ripókvarí Mark Úr, Átkozottúl rossz vers, mint a’
És Kacsmaim beszédemet nem értik, millyen rossz Criticus Sághi Ferencz és
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak, Berekszászi Pál Úr.
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben ÚR.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám,
És Szemerénk, Kölcseink, ’s láng*
’s <a’> láng Helmeczink,’S te Szent-Miklósi! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért:
Barátimért ha fognak é pirulni?
| Pesten
Trattner János Tamás’ betüivel. 1816. Kéményeimben kínosan jajong,
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S visszáteszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Nárcisszaidnak gazdagsága köztt,
És, a’ midőn a’ rekkenő meleg’
Nyilait tovább kinn már nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét, bíztosan kaczagva,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé nem kellő világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásait?
Mikor Horányit, a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót ’s szelídet a’ szelídhez?
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van-Dyckeknek;
És ott Battóninak szép asszonyát,
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és sziv nélkül nem valál,
’S az ég megadta néked a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska mellyedet
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt keresnek ők:
Éldelletet te, ’s tiszta fényt ’s barátot.
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te a’ midőn az ég’ lakóji köztt
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körülkerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpomenének árva gyermekeit,
Nagyszívü Polgár, ótalomba vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és ő ’s én eggyek vagyunk!
Oh áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Retí Jakáb ’s Ripókvarí Mark Úr
És Kalkaim beszédemet nem értik,
’S hogy métely ez, a’ Népre próvokálnak,
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám,
És Szemerénk, Kölcseynk, ’s láng Helmeczink,
’S te Szentmiklósy, nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak vétkes nyelvemért:
Barátimért ha fognak é pirulni?
| Hah, melly idő! A’ feldühült vihar
Kéményeimben kínosan jajog,
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég föld rám akarna
Borulni,*
<Szakadni> Borulni Az áth. szó fölé írva. a’ kályha mellett helyt fogok;’S visszáteszem képzeltemben magam’
A’ szép napokba, mellyeket virult
Nárcisszaidnak gazdagsága köztt,
Es, a’ midőn a’ rekkenő tavasznak*
rekkenő <meleg’> tavasznak
Nyilait tovább kinn már nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni!*
feljelenni<!>?
Ha fogjuk ismét, bíztosan csevegve, kaczagva tevé Helmeczi.*
Utólagos megjegyzés a lap szélén, más színű tintával, az ugyanezzel aláhúzott szóhoz fűzve. Az önálló nyomtatványban így szerepel.
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink hogy virrad, felsikolt,*
hogy <már> virrad, <kiált,> felsikolt
’S eloltja a’ többé kelletlen világot? nem kellő*
A kelletlen alá írva, ez is Helmeczy javítása.
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásait?
Mikor Horányit a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, szelídet a’ szelídhez?
Oh, emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Többé nem űgyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van-Dyckeknek;
És ott Battóninak szép asszonyát,
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének Antóniust
Cleopatra. Caesárnak*
Az első szó (mely olvashatatlan szóból, talán Augustus-ból jav.) közvetlenül a sor végére, a másik kettő más írással mellé-fölé írva.
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál,
’S az ég megadta néked, a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska mellyedet
Nem fűzte szűkké, csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt keresnek ők:
Éldelletet te, ’s tiszta fényt, ’s barátot,
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te, a’ midőn az ég’ lakóji köztt
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körülkerítve a’ makkos kosszorúval,
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszivü Polgár, ótalomba vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk.
Oh áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers- és könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Retí Jakáb ’s Ripókvarí Mark Úr*
A sorban az ékezetek az első változatban helyesen szerepeltek (Réti Jakab, Ripókvári Márk), utóbb javítva át a jelen változatra.
És Kacsmaim*
Kacsmaim A második szótag olvashatatlan betűkből (valószínűleg: Kalkaim) jav. ráírással. beszédemet nem értik;’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak,
És a’ Szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám
És Szemerénk ’s Kölcseynk, ’s láng Helmeczink
’S te Szentt-Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem! – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak eggykor nyelvemért,
Barátimért ha fognak*
fognak Az a fölött áth. ékezet. é pirulni? – |