Hah, melly idő! a’ feldühűlt vihar
Kéményeimben kínosan jajog
Mint a’ Charybdisz’ vinnyogó csudáji,
Midőn Eól a’ tengerekre csap,
’S tajtékos habjaikat kevergeti.
Sötét az est. Eltérek asztalomtól,
’S remegve, mintha az ég ’s föld rám akarna
Borulni, a’ kályha mellett helyt fogok,
’S vissza teszem képzeltemben magam
A’ szép napokba, mellyeket virult
Narcisszaidnak gazdagsága köztt,
És, a’ midőn a’ rekkenő meleg’
Nyilait tovább kinn el nem tűrheténk,
Romod’ boltjában és a’ hűs berekben,
Barátom, eggyütt töltöttem veled.
Oh Törtelen élt három szép napom,
Ha fogsz te nékem újra feljelenni?
Ha fogjuk ismét, bíztosan csevegve,
Álmatlanúl kihúzni az éjeket,
Míg Helmeczink, hogy virrad, felsikolt,
’S eloltja a’ többé kelletlen világot?
Mikor fogod te nékem Koppinak
Újra emlegetni lelkes oktatásait?
Mikor Horányit a’ hevest, vadat,
De a’ jókhoz jót, szelidet a’ szelídhez?
Oh emlegessd! ők engem is szerettek,
’S lelkem tüzedtől fenntebb tűzbe kél.
Ha majd Vendégeid elfognak, ’s te rám
Több nem ügyelsz, ellopom magam’
Közzűletek, hogy rejtettebb szobádban
Elrészegűlve nézzem másait
A’ Huysumoknak és a’ Van Dyckeknek,
És ott Battoninak szép asszonyát
1Cleopatra Augustust figyelmessé teszi a’ Julius Caesár büsztjére.
Ki a’ galád Triumvirt kedvesének
Kaján nagyságára emlékezteti; –
’S átkot kiáltva a’ gaz Triumvirekre,
Galeriácskád’ ismét elhagyom.
Te hús fej és szív nélkűl nem valál,
2Non tu corpus eras sine pectore.
’S az ég megadta néked a’ mit ő
Adni a’ jobbaknak áldásúl szokott.
Az édes kis hasznocska
3Dulce lucellum.
mellyedet
Nem fűzte szükké ’s csalfa fény szemed’
El nem vakítá, a’ maszlagos kehelyt
Te, mint az a’ nagy folt, nem illetéd.
Pénzt, csillogást, nem fényt, keresnek ők:
Éldelletet te, tiszta fényt, ’s barátot.
4Éldellet Genuss, éldellem ich geniesse.
’S a’ mit kerestél, bőven megnyeréd.
Te a’ midőn az ég’ lakóji közzé
Fellépe Wesselényi, homlokát
Körül kerítve a’ makkos koszorúval,
5Corona civica tölgyből.
Melpómenének árva gyermekeit,
Nagyszívű polgár, ótalomba
6Nem o l t a l o m, hanem ó t a l o m, mert a’ gyökér ó v o k és nem o l t o k.
vetted,
’S sok áldozattal megtartád nekünk.
Csudáltam a’ Tevőt, ’s Az szeretettel
Felém jöve, és Ő ’s én eggyek vagyunk!
Oh, áldott óra, mellyben engemet
Megszálla a’ vers ’s a’ könyvgyártás’ dühe!
E’ sánta vers nem vers Böngészinek,
’S Réti Jakab, ’s Ripókvári Márk Ur,
7Olvassd Sághi Ferencz ’s Beregszászi Pál Ur, contra metrum, de rossz Iróknak ’s Criticusoknak úgy kell.
És Kalkaim (Szacsvay) beszédemet nem értik,
’S hogy métely ez, a’ népre prÓvokálnak,
És a’ szokásra, melly a’ nyelvben Úr.
De bár melly mázolás ez, engemet
E’ mázolás nélkül az én Vidám
És Szemerénk, Kölcseink, ’s láng Helmeczink,
8Vidának ismerősei barátjai.
’S te Szent Miklósy! nem kedvellenétek.
Elég nekem – Emílem ’s Antonínom
Pirulni fognak vétkes nyelvemért,
Barátimért ha fognak e pirulni?