Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

VIDA LÁSZLOHOZ. Dec. 11d. 1815.

Kedves barátom, Te az én Epistoláimat valaha javallatodra méltóztattad; illő volt tehát veled ezt a’ ma elvégezettet közlenem, annyival inkább, hogy ha valamiként ez is megnyerné tetszésedet, ez által fizessem-le neked eggy részét azon igen nagy örömnek, a’ mellyet nekem tegnapelőtt érkezett geniális leveled adott. Edesen nevettem azt, ’s az a’ De biz az ebadta mind szép sokáig felejthetetlen lesz előttem. Én a’ tréfát tudom érteni, azt is tudom érteni, mikor valaki a’ maga szép munkáját, nem azért mert az az ő munkája, hanem azért mert a’ munka szép, szépnek mondja. Előttem szenvedhetetlenebb a’ hamisság mint az immodestia, ’s úgy tartom, férjfihoz amaz kevésbbé illik mint ez. A’ vas szeg úgy is elébb utóbb kiüti magát a’ zsákból, ’s akkor azon felűl még azt kell szégyelnünk, hogy fel nem érénk ésszel, hogy az úgy is kisűl.

Ez a’ De biz az ebadta mind szép nagy kolcs nekem; azt mutatja hogy Kisfaludi valóban haragszik hogy az én Recensióm egyebet mond, hogy nem mind mondja szépnek a’ mit K[isfaludy] a’ maga legnagyobb részben isteni Szerelmeiben írt. – Grof Desőffy Jósef is azt hiszi, hogy nem mind vétek a’ mit ott K[isfaludy]nak vétkül kitettem, p: o: Belzebub dajkája. A’ mint látom, ugy mond utolsó levelében, te Horátznak is sok sorát kitörlenéd. Visszaírtam a’ Grófnak, hogy ki, igen is, ha Horátz most élne, és magyarúl írna. Mert ki az a’ ki most ezt merné írni: a’ dagadt – pufogatása, turgentis verbera caudæ? ki ezt: numquid ego a te magno prognatum deposco a consule cunnum? kívánok e én tőled consulcsinálta –? Cato elment a’ Circus Floraeba: de én 1800. nem mentem volna a’ Generál Gróf Fekete János által Pesten a’ Hét Elector’ palotájában tartott Bacchanálba, hol 16 pár tánczos, ’s ezek köztt Gróf Unwerth, Unwerthné’s a’ férjhez már mehető leánya, ’s Gróf Fekete Ferencz, a’ Generál’ fija, mezítelen tánczolának, minden figelevél nélkűl. Az Orcheszter eggy firhang alatt zengett, a’ Generál pedig felöltözve ’s pipázva nézte a’ fiját és a’ többit. Ferdés közben ezt bízvást, bízvást négy szem közt is a’ szerelem boldog órájában: de hideg vérrel és Cynicus természetességgel – azt már nem.

Nagyon örvendek hogy Zsombori eránt úgy gondolkozol mint én; szeretem látni hogy a’ jókkal eggy értelemben vagyok. Vallyon tudta e az az ember mit beszéll? mert beszéll, sokat beszéll, és a’ mit beszéll nagyon beszélli, noha affectálja a’ modestiát: de én nem értem mit akar, hanemha azt, hogy a’ dologban van kevés is sok is ’s a’ két szél köztt kellene állanunk. Megprobálom mire mehetek vele.

Kotzebűnek minap olvastam, az az e’ tavasszal, Benyovszkiját. Alig vártam hogy végét érjem. Szép scénákat teremt. A’ theáteri fortélyokat tudja, bírja: de mázol, dialogusa rossz, nem elég nemes, ’s minden darabján kitetszik, hogy nem szokott törölgetni. Schiller a’ Matthisson stíljében azt dicséri, hogy azon mindenütt látszik az edle Zurückhaltung, az^* az a’ szók’ válogatása, az eszmélet, a’ stíllel való bíbelődés, ha tudnillik ez a’ szó apróságos gondot nem jelent. Igy írtak a’ Classicusok is. De minket Gyöngyösi arra szoktata, hogy mi öntsünk. Bővebben Kotzebue^* felől nem szóllok, mert én őtet nem ismerem, nem is fogom.

Én Pethét soha nem láttam, vele semmi szövetségben nem állottam, neki soha nem írtam, levelét soha nem vettem. De a’ Ruszek emberei, az az a’ Mondolatisták, tudaták vele, hogy én az ő Képzelmész szavát nem szeretem ’s rossznak mondom. Ezért az ő megbántattatásáért ellenem két explosiót engede magának a’ Nemz[eti] Gazda leveleiben ellenem.[!] Nem is fájt, nem hogy szóllottam volna reá. Most harmadikat engedte. Eggy Ludas Matyi nevű tréfát írt 16 lapnyi nyomtatványban. Hexameterek. Gróf Desőffy Józseffel szoros szövetségben van, mert a’ testvére a’ Grófnak Szent Mihályi jószágában Szabolcsban telkes Gazdája. A’ Gróf nekem xb[er] 7dikén ezt írja: „Pethe általam^* küldi neked az ide zárt kis bolondságot. Nem rossz.” – D[essewffy] nem értette mi a’ czélzás. Azt beszéllik ezek az ömlő hexameterek, hogy Ludas Matyit, minthogy neki süveget nem vett, Döbrögi megverette. Matyi Döbrögit az erdőbe csalja. Megveri. Mint Chirurgus gyógyítani kezdi. Megveri. ’S így még kétszer. Ebből áll az egész história. A’ találmány, a’ poetai Oeconomia, igen jó; a’ prosodia kegyetlen, a’ stíl paraszt, a’ moralitást láthatod. Hideg vérrel olvastam, mintha Bohógyira volna írva. – A’ harag és bosszú nagyon nemtelen érzés, ’s nem azt alacsonyítja meg vele az ember a’ ki ellen ollyat követ, hanem magát. A’ legnagyobb nyugalomban írtam neki, hogy Matyiját vettem, ’s nem tudom mi bántja. Én Æsthetikai Fachban dolgozó vele didacticus Munkák Irójával collisióba nem jöhetek, noha a’ Romai Agricolák és Mitterpacher olly szépen írtak, hogy a’ Szép-Irók számába is számítathatnak. Nyomtatott munkák felől szabad ítélni jól rosszúl, szabad ki is mondani a’ mit ítélünk. – A’ levél nincs írva sem a’ megijedés sem az ingerlés tónjában. Én nem tudom mi Magyar Írók mit akarunk. Más Nemzeteknél nincsenek e Recensiók; ne legyenek e nálunk is? nem kivanja e ezt a’ Nyelv és Literat[úra] java? Nem vallánk e kárát hogy eddig ezt a’ nagy ösztönét a’ jól írásnak nem ismertük? Nem, de mi azt akarjuk, hogy új szót, új phrázist, orthogr., grammatikai igazításokat ne eggy tegyen hanem eggy egész társaság. ’S hol az a’ társaság? ’S azután is a’ Társaság fogja e vinni a’ jó Irót, vagy a’ jó Író a’ Társaságot? –

Marmonteli Regéim felől Szemere és Szent Miklósi azt ítélik hogy az[!] mind a’ 9 Köteteimben legjobbak, Döbr[entei] hogy nem jók.

Ossziánom felől Döbr[entei] hogy az excellens. Szent Miklósi hogy jók de megtetszik rajta hogy siető tollal van dolgozva.

Yorick felől Sz[ent] Miklósi hogy semmit sem ér, Stipsics hogy minden darabom köztt a’ legjobb.

Gessner felől Szemere és Kölcsey hogy semmi. – Ezt én kimondhatatlanúl szeretem tudni, és a’ legnagyobb csendben hallom.

Batsányi Brünnben raboskodik, minekutána Párizsban tett szolgálatjaiért azzal bíztattatott, hogy amnystiát nyer, sőt talán jutalmat is. Sajnálom szívesen. De miért csinál az ember holmit haragból hogy nem szaladhat a’ dicsőség’ pályáján, hogy nem ragadják? miért remél kívűl boldogságot, mikor azt itthon találni lehet? miért csinál fényért pénzért ollyat a’ mitől borzad a’ becsületes ember? De szerencsétlen, és így szánjuk. Ha igaz a’ hír, jó dolga ugyan nincs. Melly sok inség éri az embert! Ölellek tisztelő barátsággal.