Ipse cava solans miserum testudine amorem,
Te dulcis conjux, te solo in litore secum,
Te veniente die, te decedente canebat.
Taenarias etiam fauces, alta ostia Ditis,
Et caligantem nigra formidine lucum
Ingressus, Manesque adiit, Regemque tremendum
Nesciaque humanis precibus mansuescere corda.
At cantu commotae Erebi de sedibus imis
Umbrae ibant tenues, simulacraque luce carentum:
Quam multa in foliis avium se millia condunt,
Vesper ubi aut hibernus agit de montibus imber
Matres, atque viri, defunctaque corpora vita
Magnanimum heroum, pueri innuptaeque puellae,
Impositique rogis iuvenes ante ora parentum.
Quos circum limus niger et deformis arundo
Cocyti tardaque palus inamabilis unda
Adligat, et novies Styx interfusa coercet.
Quin
*Quin Ráírással jav. olvashatatlan szóból, a sor végén megismételve a helyes alak.
ipsae stupuere domus atque intima Leti
Tartara, coeruleosque implexae crinibus angues
Eumenides, tenuitque inhians tria Cerberus ora,
Atque Ixionii cantu rota constitit orbis.
Iamque pedem referens casus evaserat omnes,
Redditaque Eurydice superas veniebat in auras,
Pone sequens; namque hanc dederat Proserpina legem:
Quum subita incautum dementia cepit amantem,
Ignoscenda quidem scirent si ignoscere Manes;
Restitit, Eurydicenque suam jam luce sub ipsa
Immemor, heu! victusque animi respexit. Ibi omnis
Effusus labor, atque inmitis rupta tyranni
Foedera, terque fragor stagnis auditus Avernis.
Illa, Quis
*<q>Quis Ráírással javítva.
et me, inquit, miseram, et te perdidit, Orpheu?
Quis tantus furor? en iterum crudelia retro
Fata vocant, conditque natantia lumina somnus.
Iamque vale. Feror ingenti circumdata nocte,
Invalidasque tibi tendens, heu non tua, palmas!
Dixit et ex oculis subito, ceu fumus in auras
Conmixtus tenues, fugit diversa; neque illum
Prensantem nequicquam umbras, et multa volentem
Dicere, praeterea vidit; nec portitor Orci
Amplius objectam passus transire paludem.
Quid faceret? quo se rapta bis conjuge ferret?
Quo fletu Manes, qua Numina voce moveret?
Illa quidem Stygia nabat jam frigida cymba.
Septem illum totos perhibent ex ordine menses
Rupe sub aeria deserti ad Strymonis undam
Flevisse, et gelidis haec evolvisse sub antris,
Mulcentem tigres et agentem carmine quercus:
Qualis populea moerens philomela sub umbra
Amissos queritur fetus,
*<foetus> fetus
quos durus arator
Observans nido implumes detraxit: at illa
Flet noctem, ramoque sedens miserabile carmen
Integrat et moestis late loca quaestibus implet.
Nulla Venus, nullique animum flexere hymenaei.
*<Hymenaei> hymenaei
Solus Hyperboreas glacies, Tanaimque nivalem
Arvaque Riphaeis numquam viduata pruinis
Lustrabat, raptam Eurydicen,
*Eurydice<a>n Ráírással jav.
atque irrita Ditis
Dona querens. Spretae Ciconum quo munere matres
Inter sacra deum nocturnique orgia Bacchi,
Discerptum latos juvenem sparsere per agros.
Tum quoque marmorea caput a cervice revolsum,
Gurgite quum medio portans Oeagrius Hebrus
Volveret, Eurydicen vox ipsa et frigida lingua,
Ah miseram Eurydicen! anima fugiente vocabat;
Eurydicen toto referebant flumine valles.
Orpheus a’ tekenős lanton szelidítve gyötrelmeit,
*A kéziratban az oldalak felső felén a latin, alatta a magyar szöveg olvasható.
Tégedet, édes nő, csak téged zenge magányos
Partjain, a’ mikoron költ a’ nap, ’s
*’s Utólag toldva a sorba.
a’ mikor elszállt.
Plútónak szomorú küszöbén, a’ Ténaruszi aknán,
És a’ bús ligeten, hol az éj’ borzalma sötétlik,
Béhata az árnyékok’ lakjokba, a’ durva Királyhoz,
Kit soha semmi keserv nem tud lágyítni segédre.
*<panaszra> segédre. Az áth. szó fölé írva.
A’ meghatott Erebusz’ mélyéből íme tolongnak
A’ kiaszott alakok ’s az elholtak’ bánatos árnyaik,
Mint mikor a’ madarak foltonként űzik-el a’ lázt,
Est szállván, vagy fergeteges
*fergeteg<ek>es Az áth. szótag fölé írva a javítás.
szél ’s zápor az hegyről.
Nők, férjek, harczokban elhúllt nagylelkű hősek’
Testjeik,
*A szó után lábjegyzetindex áll (*), de nincs hozzá lábjegyzet.
gyenge fiúk, szűz lyánykák, atyjok előtt már
Máglyájokra
1
Máglya, Abaujban minden előtt ismeretes szó. Igy nevezik a’ Kádárok a’ rakásokban felállított hordófalat. – Rogus.
jutott, hamuvá égett, színtelen ifjak.
Itten tartja őket nádas balkánya Cocytnak
És a’ sűrü mocsár és a’ rest pőcze, rekesztve,
’S a’ Styx, melly ez helyt környűlcsapkodja kilenczszer.
Sőt a’ vár maga is, ’s az Halál’ mély tömlöcze, ’s a’ kék
Kígyókkal hajokat
*<fejeket> hajokat
felkontyolt Tartari lyányok
Bámúlják szavait; nem ugat most Cerberusz a’ sok
Szájjal, ’s Ixíon kerekét elakasztja dalára.
Túl vala már minden bajain, ’s ím visszafelé tér,
’S a’ megnyert Kedves közelíte a’ földi lebelhez
Háta megett mindég; úgy hagyta Proserpina néki;
A’ mikor hirtelenűl rossz ész szállotta-meg ifját –
Oh, mi bocsánandó, ha ismerne bocsánatot Orcusz!
Vesztegel, és már már az üreg’ fényéhez elérvén,
Gyúladozásaival nem bírva, feledve tilalmát,
Hátra tekint, ’s
*’s Utólag toldva a sorba.
elömölt tette. Ah, a’ durva tirannak
*durva <…> tirannak
Alkuja szegve vagyon, ’s háromszor dörge az Avernusz.
’S az, Ki
*<k>Ki Ráírással javítva.
veszít engem? ki veszít-el tégedet? ugymond;
Melly fene düh! ádáz Párkáim visszakiáltnak,
’S e’ habzó szemeket nehez álom zárja-be örökre.
Légy boldog! fogd gyenge kezeim’, nem többe tiéjdet!
Engemet eggy iszonyú éj
*<álom> éj
ránt-el hatalmasan innét.
Mondá, ’s mint mikoron a’ füst széllytoszlik az égben,
Eltűnt. Hasztalanúl akará megölelni az árnyat
Búsúlt férje, haszontalanúl neki mondani holmit;
Őt többé meg nem látá, ’s a’ Csolnakos által-
Menni az elébe vetett fertőn nem hagyta megintlen.
Mit tégyen? hova végye magát a’ kétszeri gyászban?
Melly sírás lágyítsa-meg a’ vad poklok’ hatalmát?
A’ hidegűlt lyánykát a’ Styx’ sajkája vivé már.
Strymonnak pusztás környén, eggy szirtnek
*sz<í>irtnek
alatta
Hét havakig keseregte gyötrelmeit, ’s éneke lággyá
Tette a’ tigriseket, ’s erdőket vonsza magával.
Mint mikor a’ topoly’ árnya között a’ fülmile gyászol
Fészkéért, mellyből még pelyhes kisdedit a’ vad
Földmivelő kiszedé, végig-csattogja magányos
Éjjeleit gallyán, epedezve újítja siralmát
*<gyötrelmeit> siralmát
Szüntelenűl, ’s a’ tájt messzére eltölti keservvel.
Szívét meg nem hatá Hymen, nem Vénusz ezentúl.
Béjárá, ’s maga, az éjszaki sark’ vihar-űzte vidékit,
’S a’ zordon Tanaiszt, hol az új jég régi jeget lel,
’S Eurydicét zokogá, ’s Plutónak szidta tanácsát.
Cíconi nők, kiket ő kikerűle, az Istenek’ éjén
Bacchusznak szilaj innepiben, ízekre szakaszták,
’S szép tetemit magokon hegy ’s völgy elszórva tekinték.
Márvány vállaiból kiszakadt feje az Oeagri Hebrusz’
Habjai köztt hömbergett már, ’s a’ meghidegült nyelv
A’ leglármásabb örvényben is Eurydicéjét,
’S Eurydicét zajgotta, midőn bús lelke futamlott.
Eurydicét és Eurydicét sóhajtozik a’ völgy.