Napoléonnak és Luízának mennyegzőjöknél.
Elfolya kétezer év, és még több; ’s végre megúnta
A’ nagy Mennykövező’ hitvese ’s húga dühét.
Homloka’-szűltje nem így. Fájt még, hogy az Ídai bíró
Cyprisz elől őtet megfutamodni hagyá.
Párizs bántott-meg, Párizs bosszúlja-meg estem’!
Így szóll, és harczra hívja-ki Nápoleont.
Jő ez; ’s mint mikoron Márs lép szekerébe, ’s hatalmas
Karral az ellenség’ nyúlt seregêire rohan:
Dönt, tapos, öl, pusztít valamerre ragadja negéde,
’S láng, füst, jaj ’s riadás töltik-el a’ nagy eget.
Cypria megdöbben. „Nem küszde így a’ nagy Achillesz,
Nem Dioméd, ugymond; így nem az álnok Ulyssz.
Több ez mint Sándor ’s Caesár ’s a’ Károlyok, és Az, Henrie. IV.
Kit nekem hívemmé tett vala Gábrielám.
Új fortélyt kíván az idő: Rettegje Minerva
’S e’ délczeg Hős a’ Spréai szép Amazont!”
’S ah, a’ Spréai szép Amazon már kezdi csatáját! Jénánál.
’S ah, szalad a’ remegő Spréai szép Amazon!
’S a’ Diadalmas előtt Berlínnek tornyai rengnek,
Mint a’ vén Gotthárd reng vala lábai alatt.
„Paean! ió Paean, nagy Férjfi! kiálta Cythére;
Jer, ’s légy már ezután Kedvesem énnekem is!
Pallasz néked erőt és bölcsességet adott: én
Példátlan fényed’ drága jutalmit adom.
Íme, Therézámnak szép sarjadzatja, Luíze,
Páphószom’ legfőbb dísze, kebledbe repűl.
Én nevelém őtet, ’s tavaszomnak mennyei díszêit
E’ gyönyörű orczákra ’s e’ kecses ajkra rakám.
Ujjaim illették szemeit, ’s bájolva lövellnek;
Önt ékes mellye Hyblai szaglatokat.
Nincs seregemben dísz, mellyet nem bírna Luíza:
Nincs dísz, mellyet nem bírna Luíza velem.
Vedd őt, ’s vége az örök harcznak! Trítónia győzött
Általatok: győzött Cyprisz is általatok!” –
Bal tüzeket lobbant a’ nagy Zeüsz; tapsol az ég ’s föld: Jupiter intonuit
De Angyala’ távoztán Ausztria búnak ered! laevum. Virgil.