Napoleonnak ’s Luízának menyegzőjöknél.
Elfolya kétezer év, és még több, ’s végre megúnta
A’ nagy Mennykövező’ hitvese ’s húga dühét.
Homloka’-szűltje nem így. Fájt még, hogy az Ídai bíró
Cyprisz elől őtet megfutamodni hagyá.
Párizs bántott-meg:
*bántott-meg<,>:
Párizs bosszúlja-meg estem’!
Igy szóll, és harczra hívja-ki Nápoleont.
Jő ez, ’s mint mikoron Márs lép szekerébe, ’s hatalmas
Karral az ellenség nyúlt seregêire rohan:
Dönt, tapos, öl, pusztít, valamerre ragadja negéde,
’S láng, füst, jaj ’s riadás töltik-el a’ nagy eget.
Cypria megdöbben. „Nem küszde így a’ nagy Achillesz,
Nem Dioméd, ugymond; így nem az álnok Ulyssz.
Több ez mint Sándor ’s Caesár ’s a’ Károlyok, és Az,
Kit nekem hívemmé tett vala Gábrielám.
Új fortélyt kíván az idő: Rettegje Minerva
’S e’ délczeg Hős a’ Spréai szép Amazont!” –
’S ah! a’ Spréai szép Amazon már kezdi csatáját;
’S ah! szalad a’ remegő Spréai szép Amazon.
’S a’ Diadalmas előtt Berlinnek tornyai rengnek,
Mint a’ vén Gotthard
*Fölé írva: Bernhárd.
reng vala lábai alatt. –
Paean! ió Paean, nagy Férjfi! kiálta Cythére;
Jer, ’s légy már ezután Kedvesem énnekem is!
Pallasz néked erőt és bölcseséget adott: én
Példátlan fényed’ drága jutalmit adom.
Ime, Therézámnak szép sarjadzatja, Luíze,
Páphószom’
*Fölé írva: Országom’
legfőbb dísze, kebledbe repűl.
Én nevelém őtet, ’s tavaszomnak mennyei díszêit
E’ gyönyörű orczákra ’s e’ kecses ajkra rakám.
Ujjaim illették szemeit: ’s bájolva lövellnek;
Önt ékes mellye Hyblai szaglatokat.
Nincs kebelemben dísz, mellyet nem bírna Luíze,
Nincs dísz, mellyet nem bírna Luíze velem.
Vedd őt, ’s vége az örök harcznak. Trítónia győzött
Általatok: győzött
*Fölé írva: győzön
Cyprisz is általatok!
*Utána záróidézőjel, a kezdete nem található e forrásban, elhagytuk ezt is.
–
Bal tüzeket lobbant a’ nagy Zeüsz; tapsol az ég ’s föld:
De Angyala’ távoztán Ausztria búnak ered.