Mennyi harc, mennyi küzdelem és mennyi szenvedés következett ezután [1956]! Mikor eltűnik a Bolyai egyetem Kolozsváron, amelyet pont az a Ceausescu szüntetett meg, aki nemsokára Románia diktátorává lesz. Eltűnik az iskolák nagyrésze, bezárják a különböző kulturális intézményeket, még a táncházakat is, és sínylődik a nép és mindegyre fogy, és szomorúan emlékszünk vissza arra az időre, hogy Mátyás király idejében a magyar lakosság egyenlő volt az Angliáéval, és most hová jutottunk? És szomorúan tapasztaljuk azt, hogy már lehet, hogy a kétmilliót sem érjük el Erdélyben, hogy egy exodus alakult ki, és mindenki Nyugatra, vagy legalábbis Magyarország menekszik: elveszítjük ifjainkat, és elveszítjük a jövőnket. Mit csinál Nyugat? teszem fel a kérdést. Hogyan hálálja meg azt, hogy Magyarország mindig a Nyugat védőbástyája volt, bástyája a tatár, bástyája a török, bástyája a kommunizmus ellen. Elfelejtette azt: ha nincs 56, ha nem vérzik a magyar ifjúság, ha nem vérzik a magyar munkásság, akkor nem lehetne beszélni Poznanról, Walesáról sem, és nem lehetne beszélni a kommunizmus eltűnéséről sem.