Leírás: A szerző 2006–2007 között blogon (http://istvankiralyuj.nolblog.hu) tette közzé írását. 2009-ben a szöveg javított és szerkesztett változata könyvformában is megjelent. A műfajt az alcím ómagyar szatíraként határozza meg. Ennek megfelelően a műben nyoma sincs a szokásos István-képnek, a király nem szent uralkodóként jelenik meg, hanem egyszerű emberként, aki egyes szám első személyben és nagy öniróniával mesél életéről és nemzetéről.
Emlékezés tárgyának kora: 969-1038
Emlékezés kora: 2006-2009
Emlékezethelyek: Szent István
Részletek

Ottó:
– Azt ajánlom, hogy ne mondj nemet – ripakodott rám az ifjú császár. – Ha nem fogadod el az ajánlatomat, kivonom országodból csapataimat, a határokon túl pedig fegyveresekkel zárom el a Magyarországra vezető kereskedelmi utakat. Azután pedig öljétek halomra egymást. A magyarság képtelen az összefogásra, úgyhogy előbb-utóbb ki fogjátok irtani saját magatokat.

[…]
István:
Ráncba akartam szedni őket, hogy normális európai népet csináljak belőlük, de ahogy elnéztem, a drágalátos magyarjaim még ezer év múlva is azon fognak tűnődni, hogy kik ők, honnan jöttek, és mit keresnek Európában. Titkos ügynökeim szerint az volt velem az én drága népem baja, hogy túl kegyetlen vagyok. Tehetek én róla, hogy finomabb eszközökkel nem lehetett megtéríteni ezt az önfejű, makacs és széthúzó pogány népet? Kénytelen voltam aprítani őket, nem?

[…]
Gizella:
De hát itt nem lehet élni! Ha egy helyen két magyar összetalálkozik, három perc múlva egymásnak esnek, és négyfelé darabolnak öt másikat! Micsoda széthúzó nép ez!
István:
Igaz néha tényleg úgy érzem, hogy Magyarországot pont a magyarok miatt nem lehet elviselni, merthogy a magyarok egymást sem tudják elviselni. Vissza kéne hurcolkodnunk Ázsiába, mert ez az önző, makacs és önfejű nép Európába nem való. Lehet, hogy az apámnak volt igaza? Lehet, hogy az ázsiai turult végzetes hiba volt egészen Európáig röptetni?